54.rész~ FÉLEK!

Gyorsan felöltöztem és lementem hozzá.
-Hát te mit keresel itt? Honnan tudod, hogy itt vagyok?-néztem nagyra nyitott szemekkel.
-Niki mondta. De nekem is lenne egy kérdésem. Mit csináltatok Tomy szobájában?
-Átmenetileg ott alszom, de ma megyek haza, ha hív Adam.
-Ne hazudj kérlek! Mindent tudok...- mondata közben a földet nézte.
-Nem hazudom! Szeretlek, és csak te vagy nekem! 
-Tudom, hogy lefeküdtél vele! Ugyan már Sophie, zihálsz, a hajad összevissza áll, és tiszta vörös vagy!
-Ki mondta el?
-Emily, de ez most mindegy!
-Megvársz itt? Máris jövök!
Azzal a lendülettel bementem a házba. Tomy a konyhában kaját csinált, meg akart ölelni, de én futottam tovább. Emily szobájához érve benyitottam a lányhoz és dühösen nekiestem.
-Mit képzel magadról te csitri, hogy beleavatkozol az életembe? Mi jó van ebben? Neked ez most jó?- majdnem megtéptem, de tartottam magam.
-Miről beszélsz?
-Minek mondtad el Louinak, hogy megcsaltam? MIÉRT?
-Sophie, csak azt akarom mondani, hogy jobb hogyha elmondod Louisnak, hogy lefeküdtél a bátyámmal, vagy egy nagyon szaftos pletykát indítok el a neten, ami a pasid kezében fog kikötni!- hallottam Emily fenyegető hangját. 
**
Kinyitottam a szemem és körülnéztem. Tomy ágyában feküdtem egy takaróba bugyolálva.
-Hol van Louis?- kérdetem Emet.
-Turnén, ezt sem tudod?
-Hugi, mit mondtam neked az előbb? Hogy semmit nem láttál és elfelejted, különben nagyon meg fogod bánni!- hallottam Tomy hangját.- Semmi közöd ahhoz hogy mi mit csinálunk!
-Ugyan mi bajom lenne?- vihogott Emily.
-Megkérdezzük anyát mit gondol Viktorról?
Ekkor Emily kiment a szobából, de előtte még bocsánatot kért. Elkezdtem felöltözni, majd felhívtam Adamet, haza tudunk-e menni. Azt a választ kaptam, amire számítottam.

'Végre hazamegyek! NEM! Nem akarok haza menni... Vagyis nem akarok anyával beszélni. FÉLEK!

53. rész~ Itt meg mi a fene folyik?

Ahogy bementem a szobába, bedőltem az ágyba és kinyúltam. Csak fújtattam mint egy ló. Nem tudtam miben, de nagyon kifáradtam.
-Fáradt vagy?- nézett rám Tomy furcsa fejjel.
-De nem tudom mitől. Semmit nem csináltam egész nap, de úgy érzem magam, mint aki most jött haza 3 nap folyamatos melóból.
-Tehetünk róla, hogy tudd, mitől fáradtál ki- levette a felsőjét, és felém hajolt. Elkezdte a kezemet simogatni, aztán áttért a nyakamra. Csikizett és simogatott egyszerre. Aztán elkezdte puszilgatni is a nyakam. Mikor a forró, puha ajkai a nyakamhoz értek mindenem beleremegett. Ekkor hirtelen megállt és rám nézett.
- Fájt, vagy mi? Rosszul esett valami?
-Nem. Nincsen semmi, csak jól esett- szuszogtam.
Ahogy ezt kimondtam folytatta is. Végül az ajkai az én ajkaimhoz vándoroltak. Elkezdte harapdálni a szám szélét. Aztán megcsókolt. A heves csókcsata közepette Tomy megfogta a pólóm alját, és lassan elkezdte felfelé húzni, majd levette rólam. Megcsókolt, majd a szája egyre lejjebb vándorolt a testemen. A hasamnál megállt és finoman azt is körbepuszilgatta. Nem bírtam csöndbe maradni, nyögtem egyet. Erre a jelzésre még finomabban, de gyorsabban és több puszit nyomott a hasamra. Mindig is tudta, hogy ez a gyenge pontom. Aztán megint az ajkaimra cuppant. Beletúrtam a hajába, majd a hátát kezdtem el simogatni.
-El sem tudod képzeni, milyen rég várok erre a pillanatra!- suttogta a fülembe.
-Nagyon jó veled!- pusziltam végig az arcát.  Aztán fordult a kocka, én kerültem fel, ő meg alám.  Finoman fölé hajoltam és megcsókoltam. Mikor végre sikerült kiszabadítani a nyelvem a szájából, a nyakát céloztam meg. Finom apró csókokkal fedtem be az egész nyakát. Ez volt a gyenge pontja. A nyaka. Erre nem tudott csöndben maradni, ő is nyögött egyet.
-Imádlak Szof!- szuszogta, majd megfogta a tarkóm, finoman maga felé húzott és megcsókolt. Már mindketten hiányos öltözetben voltunk, mikor Tomy elkezdte levenni rólam az utolsó előtti ruhadarabot, a melltartómat. Az ölében ültem, ő felült, átölelt, és megfogta a kapcsot. Már majdnem sikerült neki kikapcsolni, mikor hirtelen meglöktem a vállát és hátraesett. Felhajoltam és megint  a nyakát kezdtem el puszilgatni. Erre megint felnyögött. Ekkor a kilincs megmozdult. Én egyből megpróbáltam lemászni a fiúról, de nem sikerült, hát ráestem. Az ajtó kinyílt, Tomy húga állt ott, leesett állal.
-Itt meg mi a fene folyik?- nézett nagyra nyílt szemekkel.
Próbáltam lekeveredni Tomyról és a takarót magamra tekerni.
-Emily! Kopogni nem szokás?!- förmedt rá a Húgára Tomy.- Azonnal tűnj innen és amit láttál, arról kussolsz! Megértettük egymást?
-Igen.- hajtotta le a fejét Em és becsukta az ajtót.
-Na, folytathatjuk?- nézett rám Tomy perverzül.
-Komolyan mondod? Te hülye vagy? Most nyitott ránk a húgod, és te még folytatni akarod?-förmedtem rá.
-Nem látott semmit és különben is ez nem az ő dolga. Na gyere!- Közelebb jött felém és megcsókolt.
-Tomy, nekem barátom van, akit szeretek és nem akarom megcsalni.
-Ezek szerint engem nem szerettél? Engem is megcsaltál...- szomorodott el.
Hirtelen semmit nem tudtam mondani, csak ültem az ágy szélén és a szemem a padlót vizsgálta a fejem meg hirtelen olyan vörös lett, mint a rózsa.
Megint éreztem a nyakamon a puha ajkait, ahogy puszilgat. Próbáltam Louit kitörölni az agyamból, de nem ment. Tomy finoman megcsókolt. Erre elszállt minden gondolatom, és csak kettőnkkel foglalkoztam. Lekerült rólunk minden ruhadarab, és megtörtént aminek kellett,....vagy nem kellett.
-Szof, én nagyon szeretlek!-zihálta Tomy.
-Nagyon jó volt veled, de nem kellett volna.
-De legalább most már tudod, hogy mitől vagy kifáradva!- kacsintott egyet.
-Nagyon vicces!- mondtam flegmán.

**
Kinéztem az ablakon és ott állt Loui. Nem hittem a szememnek.

52.rész~ Nem tudod, milyen rossz téged így látni

Elmentem letusolni, és befeküdtem az ágyba. Nagyon kimerültem, álmos is voltam, de a gondolatoktól nem tudtam elaludni. Folyamatosan az járt a fejemben, hogy anyáék égész életemben nem mondták el a teljes igazságot . Minél hamarabb szerettem volna megtudni, az igazat, és anya szájából azt hallani, hogy ez nem igaz, Adam csak átvert. De már biztos voltam benne, hogy ha ennyi mindent nem mondott el nekem, akkor más is van, amiről hallgat. Szinte én éreztem magamat rosszul és kellemetlenül. Nagy nehezen elaludtam, mire Tomy rontott be a szobába, hogy keljek fel, mert itt van valami ismerősöm. Felöltöztem és lementem a nappaliba. Adam ült a kanapén. Odamentem, leültem mellé és egyből elkezdtem faggatózni.
-Hát te?- dobtam neki egy egyszerű kérdést és egy értelmetlen fejet.
-A holnapról van szó. Nem tudok menni, mert közbe jött egy fontosabb ügy- a mondanivalója alatt tekintete végig a padlót égette. Mintha nem mert volna a szemembe nézni mert füllent.
-És mikor jó neked? Kélek mondd, hogy hamar!
-Szombaton már jó, csak ez most tényleg sokkal fontosabb. Bocsi. De most mennem kell, majd holnap felhívlak, és megbeszéljük a többit!- dobta nekem a mondatait és már ment is ki az ajtón. Tomy értelmetlenül jött felém, hogy mi volt ez az egész, és ki volt ez a srác.
Elmeséltem neki hogy mi történt a parkban. A mondandóm felénél eszembe jutott minden. Hogy hazudtak nekem, Liam és anyáék. A szemeimben könnyek jelentem meg, majd megcélozták a padlót és elkezdtek lepotyogni a szememből. Tomy odahajolt és átkarolt.
-Igen, eddig értem, hogy odament hozzád, de miért? Ki ő?- értetlenkedett tovább.
Aztán elmondtam neki az egész történetet, attól, hogy Adam odajött hozzám a parkban, egészen idáig. Vagyis, hogy elment.
Tomy rettentően kedves, figyelmes és aranyos volt. Látszott rajta, amit mondott, hogy tényleg szeret. De én nem akartam neki rosszat, hogy azt higgye, hogy én is szeretem, pedig teljesen olyan jeleket adtam neki, amiből ezt lehet kiszűrni. De jó volt, hogy legalább egy ember van, aki megpróbálja az én szemszögemből látni ezt az egészet, és együtt érez velem. Akkor visszagondoltam a közös múltunkra, hogy milyen jó is volt, de a rossz napokra is. A szemem sarkában még több könnycsepp jelent meg. Aztán Louisra gondoltam.
-Ne sírj, kérlek. Nem tudod, milyen rossz téged így látni.- miközben Tomy ezt mondta, szorosan magához ölelt. Körülbelül fél óráig még így ültünk, aztán sikerült elaludnom, vagyis inkább álomba sírni magamat.
Másnap reggel korán keltem és elmentem futni. Kikapcsoltam, egy kicsit egyedül tudtam lenni és magammal törődni. Végre megint ott voltam, ahol a legszebb időmet töltöttem régen. Futás közben sokszor megálltam egy-egy helyen és vissza emlékeztem a régi időkre.
"Otthon" már reggeli várt az asztalon. Mindenki ott ült, csak én nem. Elmentem letusolni, és leültem reggelizni. Közben nagyon jót beszélgettem Tomy húgával. Nem tudom mi történt vele, de kedves volt velem, pedig örök "ellensége" voltam. Kaja után felhívott a szobájába, ami tele volt 1D-s poszterekkel. Mikor beléptem , akkor jöttem rá, hogy miért is ilyen kedves velem. Oda volt a fiúkért és azt akarta, hogy bemutassam nekik őt.

'Na, ez most nem nagyon jött össze, Emily! Azért sem fogom bemutatni neked egyik fiút sem!'

-gondoltam magamban, de hogy ne legyek nagyon köcsög vele, átküldtem egy pár képet a telójára, ami még sehol sem volt fent. Kifaggatott az egész bandáról, de főleg Niall érdekelte. Mindent megkérdezett róla, még olyat is, amit nem tudtam, de nem is voltam rá kíváncsi.
A beszélgetésünk után átmentem a Tomy szobájába, ahol a fiú éppen öltözött.
-Boccs, rosszkor! Majd szólj ha jöhetek!- és eltakartam a tenyeremmel a szemem.
-Gyere nyugodtan!- vigyorgott.

KÖSZÖNÖK MINDENT!!!♥

Sziasztok:) Húúú de nagyon régen voltam itt. Arra a döntésre jutottam, hogy befejezem a blogot! Most, hogy középiskolás lettem, nagyon elfoglalt vagyok, nagyon sok a tanulnivaló, későn érek haza, hétvégén meg a családommal szoktam lenni... Ezek a fő okok, persze vannak még, de ezek a legnyomósabbak. Arra, gondoltam, hogy ma, felteszem az összes eddig megírt részt, ebben csak az a baki, hogy nincsen befejezve. Ötletem lenne rá, hogy hogy lehetne "hamar" befejezni, de nincsen sem időm, sem kedvem ezeket a részeket megírni. Ha esetleg lenne valaki olyan, aki esetleg átvenné a blog írását, és van kedve továbbírni és befejezni, az írjon a lanett10@citromail.hu e-mail címre, és megbeszéljük a részleteket, elmondom az én ötletemet,/ami szerintem elég jó és nagyon nagy csavarok, még érdekessé is teszik az egészet/ persze csak akkor ha kíváncsi rá:)Ha nem ír senki, hogy tovább szeretné írni, természetesen nem törlöm a blogot, csak nem lesz frissítve többet. Na mindegy. ÉN MOST SZERETNÉM MEGKÖSZÖNNI A MAJDNEM 7200 OLDALMEGTEKINTÉST, NAGYON JÓL ESETT, HOGY KOMMENTELTETEK, ÉS PIPÁLTATOK!! MÉG EGYSZER NAGYON KÖSZÖNÖK MINDENT!!!♥♥ NAGYON JÓ VOLT ÍRNI, ÉS SZERETTEM IS, REMÉLEM NEM VOLT UNALMAS VAGY ROSSZ AMIT ÖSSZEHOZTAM!

♥AZÉRT HIÁNYOZNI FOGTOK!! LEGYETEK JÓK!!♥

51.rész~ Ismered a One directiont?

na sziasztok! Nagyon régen hoztam részt, de úgy vettem észre, hogy nem olyan nagy az érdeklődés a blog iránt, mint amilyen volt:( Régebben hozzászóltatok egy-egy részhez, meg sokan nyomtatok a "szuper" és a "jó" véleménygombra, de most alig:( ez egy kicsit elszomorított... Na de mindegy, most meghoztam az új részt, amiről nem tudok sok mindent mondani, szóval nem is teszem... jó olvasást!♥




Csak ott álltam a tónál és néztem a hold vizéből a visszatükröződő holdat. Aztán egy emberi alak rajzolódott ki a vízben, de nem ismertem fel.
-Sophie,  te vagy az? Hogy hogy itt vagy?- szólított meg az ismeretlen hang.
Nem tudtam ki lehet az, ezért nem figyeltem rá. Közelebb lépet, és megint megszólított.
-Sophie Rank? Jól tudom?
-Ki vagy? És honnan ismersz?
-Nem ismerhetsz, ugyanis mi még nem találkoztunk- válaszolta. Itt elkezdtem félni.
-Akkor honnan ismersz? Honnan tudod a nevem?
-Szóval te nem tudsz róla. Akkor nem is zavarlak.
-Miről nem tudok? Kérlek mondd el!- faggatóztam.
-Gyere menjünk, üljünk le egy padra, vagy menjünk igyunk meg egy teát. És közben elmesélem.
Elmentünk a legközelebbi kávézóba, rendeltünk inni és közben beszélgettünk.
-Engedd meg, hogy bemutatkozzam, Adam Rank vagyok.
-Rank? Névrokonok vagyunk?
-Hát, valójában azok is, de egy kicsit mélyebbre is áshatunk. Apukádnak, Davidnek volt egy előző kapcsolata még anyud előtt, ahol született egy gyerek, aki én vagyok de a régi feleségét David otthagyta 7 hónapos terhesen és összejött egy másik nővel, aki anyukád és ebből a kapcsolatból születtél te.
-Szóval mi ketten, féltestvérek vagyunk? De erről én miért nem tudtam?
-Igen, féltestvérek vagyunk. Sőt, van egy híres unokatesóm is, akinek te is a rokona vagy messziről.
-Most felcsigáztál. Ki az?
-Ismered a One directiont?
-Közelebbről, mint gondolnád.
-Mennyire közelről? -érdeklődött.
-Annyi elég, hogy egy házban lakunk és járok az egyik tagjával?- Mikor meghallotta ezt a kérdést kerekre nyíltak a szemei.
-Túl sok is. De ugye nem Liamel?
-Nem, vele csak jóban vagyunk. De miért? Miért lenne baj, ha vele járnék?- az idétlen nézésemet rá szögeztem.
-Mert ő a rokonod- adta az egyszerű, de nagyon furcsa választ.- De nem közeli rokonok, mert ő nekem az unokatesóm, szóval ti csak nagyon messziről vagytok kapcsolatban egymással.
-Te jó ég. És erről ő tud? Vagy ki tud még erről az egészről valamit is?
-Valószínű, mert én tartom vele a kapcsolatot, és ő azt is tudja, hogy mi féltestvérek vagyunk.
-És ezt eddig én miért nem tudtam? Figyelj, holnap megyek haza Londonba, ha eljönnél velem akkor megbeszélnénk ezt az egészet.
-Akkor holnap találkozunk!- vigyorgott rám.
Cseréltünk telefonszámot és mindketten hazamentünk. Már amennyire én haza tudtam menni. Mikor megérkeztem, Tomy az ajtóban ült és a telefonját bújta. Nem tudom mit csinált, de nagyon belemerült. Amikor meglátott, felpattant és megölelt.
-Fenébe Szof, hol voltál? Nem tudtam mit csináljak, a telefont nem vetted fel én meg halálra aggódtam magamat.
-Bocsánat, csak találkoztam valakivel. De ha nem haragszol lefekszem aludni, mert nagyon el vagyok fáradva. Ja és amúgy holnap megyek haza. Meg kell beszélnem anyával, apával és Liammel valamit.
-Mi olyan sürgős?- szögezte rám sötétbarna szemeit érdeklődően.
-Van egy féltestvérem, akit csak most ismertem meg.- mondtam, de még belegondolni is rossz volt, hogy ennyi ideig hazugságban éltem.
-És ennek mi köze van Liamhez?- nézett rám még mindig kérdőn, nagyra nyílt kerek, barna szemeivel.
-Az, hogy mi rokonok vagyunk. Még ha nagyon messziről is. Remélem más már nem fog kiderülni. Amúgy hol aludhatok?- tereltem a témát, mert nagyon nem akartam róla beszélni.
-A szobámban, velem. Ha nem nagy gond. Nincs üres hely.
-Nekem most per pillanat mindegy, hogy hol, csak aludni tudjak.

50.rész~ A csókok íze számban

  

Bekövetkezett az a pillanat, amitől már azóta félek, mióta megbeszéltük ezt a találkozót.
-Szia Szof. Milyen volt az út?- jött oda hozzám Tomy, nem nagy lelkesedéssel.
-Szia. Nem volt a legjobb, de kibírtam.
-Az jó. Menjünk, mert anya már vár minket. Remélem nem ettél sokat, mert egy csomó kaját csinált.
-Az nagyon jó, mert éhes vagyok, mint egy farkas.
Elindultunk a kocsi felé. Kinyitotta előttem a kocsiajtót. Nagyon meglepődtem, mert nem vártam, hogy ilyen kedves lesz, a nem túl nagy lelkesedése ellenére. Az úton beszélgettünk mindenféle dologról.
-Képzeld, született egy kis tesóm.
-Tudom- válaszolta "flegmán".
-Honnan?
-Anyu és a te anyud mindig is tartották a kapcsolatot, és most is szoktak beszélgetni. De ne róluk beszéljünk. Te hogy vagy?
-Nagyon jól, köszi. És te?
-Annyira nem jól. nagyon hiányzol és miattad egy csomó éjszakát átsírtam- mondta és könnybe lábadt a szeme.
-Figyelj, én nagyon sajnálom, de nem tehetek róla, hogy így alakult. Ha aznap nem mentél volna el, nem lenne ez a szitu. És amit most mondtam, ne vedd úgy, hogy ez a te hibád, mert nagyon nem. Ez csakis miattam van.
-Nem, én voltam a hibás. Otthagytalak egyedül Louissal, és elmentem.
-Nem akarok veled vitatkozni Tomy. Hanyagoljuk a témát!- válaszoltam. Ekkor Tomy megfordult a park felé, ahol először találkoztunk.
-Hová mész, és miért?- értetlenkedtem.
-Majd  meglátod.
Odaértünk a parkba, kiszálltunk a kocsiból és elindultunk a csónakázó tó felé. Előtörtek belőlem, és Tomyból is az érzelmek. Itt volt az első találkozás, itt csattant el az első csók, és utána még sok. Itt volt az első nagy veszekedésünk, ami után nem beszéltünk két napig. Nagyon sok emlék köt minket, kettőnket ide.
Megálltunk a tó előtt és csak bámultuk mindketten a vízben játszadozó halakat és a vízről visszatükröződő napfényt. Aztán Tomy közelebb jött hozzám és átkarolta a derekam. Ez még csak belefért, de utána megcsókolt.
-Ne tedd ezt, kérlek!- löktem el magamtól mikor észbe kaptam. Éppen, hogy nem csókoltam vissza.
-Bocsi. Nem akartam, de...
-Nem kell semmi de! Én is. Csak most már nem úgy, mint régen. Legyünk barátok. Tudom, hogy ez olyan, mintha kapnál egy tábla csokit, de nem eheted meg, csak nézheted, de meg kell értened engem is. Nekem ott van Loui, és... hagyjuk.
-Ki van még? Két pasid van egyszerre? Megcsalod Louist?
-Nem! Dehogy. Kinézed belőlem? Csak tudod, van valaki, aki kicsit több, mint barát, de én csakis Louist szeretem és soha nem akarom megbántani, mint téged. Nem akarok mégegy szívet összetörni.
-De akkor mi van azzal a másikkal?- értetlenkedett Tomy. Nem tudott semmit, mondjuk honnan is tudott volna bármit is, mikor nem is beszéltünk.
Megnyíltam neki, és elmondtam mindent arról a bizonyos személyről. Nem gondoltam volna, de elmondtam neki mindent, amit érzek, amit tettem. Mintha ugyanolyan jóban lettünk volna, mit régebben, pedig ez nem így volt.
-De ezt csak te tudod, meg én! Kérlek senkinek ne mondd el!- kérleltem Tomyt.
-Rendben. De mi lesz vele?
-Nem tudom, nem akarom se az ő, se senki tudomására hozni ezt az egészet. Abból nagyon nagy galiba lenne. Nem akarom elveszíteni Louit, de őt sem szeretném megbántani.
Hazamentünk, ahol Tomy anyukája nagyon várt már minket.
-Szia Sophie! Mi újság van? Azt hittem, már nem jöttök haza!
-Bementünk egy kicsit a parkba, és beszélgettünk. Rég  voltam itt. De nem változott semmit Pest.
Megvacsiztunk és felmentünk Tomy szobájába. Nagyon nagyon régen voltam ebben a házban, és furcsa volt látni a környéket, a házat, de legfőképp a szobát. Nagyobbra emlékeztem. Leültem az ágyra, Tomy berakta a közös számunkat és leült mellém az ágyra.
-Te most direkt csinálod ezt velem?- néztem rá nagy szemekkel.
-Mit?- értetlenkedett, pedig pontosan tudta, hogy miről beszélek.
-Ezt az egészet. Miért?
-Mert szeretlek.
Ettől a pillanattól lett nekem irtó ciki a társasága, ezért elmentem sétálni. Visszamentem a parkba. Pont oda, akol először csattant el az első csók. Mikor visszagondoltam arra a napra és pillanatra egy könnycsepp jelent meg a szemem szélén. Eszembe jutott a vers, amit még 8.os koromban tanultam.
,,és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya"

49.rész~ Mehetünk is haza!

Hahii :) Meghoztam az új rést, amiről nem tudok sok mindent mondani, ezért nem is teszem :D A következő részt egy kicsit később teszem fel, mert van egy rést, amin nem tudok túljutni és már vagy 2 hónapja írom.. de azért megpróbálom összeszedni magam és minél hamarabb jelentkezni. jó olvasást! :)♥



*Niki szemszöge*

Mikor Jessy összes nekem intézett szavát felfogtam, nagyon nagy lelkiismeret furdalásom lett. Felálltam és a szobája felé vettem az irányt. Mikor odaértem, be akartam menni, de az ajtaja zárva volt.  Hallottam, ahogy zokog. Tényleg nagyon megbántottam szegénykémet.
-Jessy. Kérlek nyisd ki! Nagyon megbántam amit mondtam és szeretnék bocsánatot kérni. Nagyon sajnálom, és tudom, hogy nem kellett volna ezzel foglalkoznom.
-Ez igaz. Nagyon rosszul esett... Azt gondolom, nem kéne ezzel foglalkoznod, nem a te életed. Majd én eldöntöm, hogy kivel kavarok.
-Teljesen igazad van, és tényleg nagyon megbántam.
Ekkor hallottam, hogy Jessy feláll az ágyról és kinyitja az ajtót. Megöleltük egymást.
-Tudod, hogy nem tudok rád haragudni- mondta Jessy.
-Tudom. Senki nem tud rám haragudni- viccelődtem.
-Ez igaz. De máskor kérlek ne foglalkozz az életemmel.
-Nem fogok, megígérem! Nem megyünk el kajálni? Nagyon megéheztem.
-Szofhoz kéne visszamennünk- juttatta eszembe Jessy.
-Menjünk kajáért, aztán megyünk Szofhoz. Tuti örülne a kajának. Tudod milyen!
Elmentünk a Nando's-ba, vettünk kaját, és már mentünk is a kórházba. A szobába lépve, láttuk, hogy Szof már pakol össze és indul haza.
-Sziasztok lányok! De jó, hogy jöttök, mehetünk is haza!- nevette el magát. Mi annyira nem éreztük viccesnek, ugyanis se én, sem pedig Jess nem szeretünk kórházba járni. De legalább mehettünk haza.

*Otthon*

Hazaérve Szof felhívta Louist és beszélgettek. Reméltem, hogy Loui nem akkor mondja el neki, hogy nem egy, hanem két hónapig lesznek, mert az nem jött volna jól. Mikor letették, Szof mást kezdett el hívni. Valami csütörtökről beszélt, és hogy akkor megy. Nem értettem. Hova megy Szof csütörtökön, és ezt miért nem mondta nekünk? És akkor esett le. Pestre megy.
-Szof, tedd le le légyszíves. Kérlek!- szóltam rá.
Le is tette.
-Mi az? Baj van? -értetlenkedett.
-Biztos jó lesz hazamenned? Nem kéne egyedül ilyen messzire menned, főleg, hogy most, Louis távollétében nagyon sebezhető vagy.
-Elmegyek, és kész. De nem szeretnék veled összeveszni, szóval légyszi hagyj ezzel a témával.
-Jó, de tudnod kell, hogy én csak féltelek!
-Köszönöm!- nézett rám és egymás szemébe néztünk. Láttam megcsillanni kék szemében a félelmet.
-Mi a baj? Látom a szemedben, ne mondd azt, hogy nincs semmi baj!
-Félek! Félek attól, hogy mi lesz a reakciója Tomynak, hogy mit fog mondani, és hogy egyáltalán mit fogok mondani.
-Figyelj, ha ott leszel, biztosan másképp fog viselkedni, mint a telefonban. Ebben biztos lehetsz! Sőt, ha már nem érez irántad semmit és te sem iránta akkor biztos tök higgadtan megtudjátok beszélni a dolgokat.
-Szerinted nem érez irántam semmit, ha úgy teszi le a telefont, hogy  "Szia, szeretlek"?
-Ajjaj. Itt baj van. Vigyázz vele kérlek!
-Köszi, hogy próbálsz segíteni, aranyos vagy. Vigyázok! De most nem szeretnék róla beszélni.
-Jól van, megyek aludni. Jó éjszakát, és ne törd ezen magad! Szeretlek!- ezzel a mondattal a beszélgetésnek vége lett, és mindenki ment a szobájába.
A hét többi része hosszú volt és unalmas.

*Szof szemszöge*

Nem mentem suliba azon a héten, mert nem láttam sok értelmét. Kedden még vissza kellett menni a kórházba, szerdán meg már arra az egy napra nem mentem be. Otthon voltam és unatkoztam, néha átmentem anyáékhoz, segítettem neki vigyázni a kicsire, meg a házimunkában. Lementem Mackóhoz is. Nagyon sokat beszélgettünk vele mindenről. Louisról, a csajokról és egy személyről, akit ő nem ismer, de elmondtam neki mindent róla. Tanácsot kértem tőle, hogy mit tegyek, mert igen nehéz helyzetben voltam. Nem tudtam egyedül dönteni, Mackó meg mindig megmondta, hogy mit kell tennem, mit lát helyesnek kívülállóként.  Meg neki egyébként is több élet tapasztalattal volt már, és ő minden helyzetben tudta mi a jó.

Eljött az a bizonyos csütörtöki nap. Reggel fél hatkor felkeltem, mert hamar indult a repülő. Nagyon féltem. Niki kivitt a reptérre és kaptam tőle egy kis bátorítást, és rám lett parancsolva, hogy egyből menjek haza, ha valami történik.
Már a repülőn ültem, mikor felhívtam, vagyis megpróbáltam felhívni Tomyt, hogy úton vagyok, de nem sikerült, ugyanis nem volt térerő. Annyira izgultam és féltem, hogy mi lesz Pesten, hogy azt is elfelejtettem, hogy a repülőn nem tudok telefonálni. Elaludtam, és a pilóta hangjára keltem fel, hogy megérkeztünk Magyarországra kapcsoljuk be az öveket. Leszálltam a gépről és egyből hívtam Tomyt, hogy itt vagyok. Megbeszéltük, hogy hol találkozzunk és odamentem.

48.rész~ Mint aki meg akar ölni

Hahii :) Meghoztam a részt. Nem tudtam tegnap, mert nem értem rá, meg nem voltam a nagy gépen, csak laptopon ott meg nincsenek meg a részek..... na nem is mondok többet, jó olvasást!♥ :)



A csendet az ajtó nyílása zavarta meg. Jess lépett be az ajtón.
-Szia, hogy vagy?
-Szia. Jól. Ha minden jól megy ma már otthon alszom. Niki?
-Nagyon kifáradt. Haza ment Ninával, mert elaludt itt a kórházban, és álmodott valamit, ami nagyon megviselte.
-Felhívhatom?- nyöszörögtem. Ideges lettem, hogy mi van vele. Már nyúltam volna a telefonomért, mikor Jess megfogta a kezem.
-Hagyd! Biztosan alszik. Ne ébreszd fel!
-De muszáj. Érzem, hogy baj van. Ha nem beszélek vele, nagy baj fog történni.

~Közben otthon~

*Niki szemszöge*

-De mondta, és pont ez a rossz. Miért kell maradnotok?
-Mert közben meghívtak más helyekre is és elfogadtuk. Hogy vannak a csajok?
-Jól, bár Szof....- mondtam volna, de aztán eszembe jutott, hogy nem kéne.
-Mi van Szoffal?- hallottam Loui hangját.
-Szia Lou. Semmi, csak már szegénykém nagyon ki van, és ideg összeomlással kórházba vitték.
-Feltudom hívni?- hallottam az ijedtséget a hangjában.
-Nem tudom, próbáld meg.
Erre a mondatra Louis elviharzott, vagyis nem láttam, de nem szólt többet hozzám. Még el sem köszönt. Aztán Zayn hangját hallottam meg.
-Sziaaa. Mizu? Hogy vagytok? Jessyel mi van?
-Szia Zayn, figyelj, hívd fel, nem akarok mindenkinek rossz hírt terjeszteni. Ne értsd félre, de ezt nem nekem kell elmondanom.
-Mi történt?- értetlenkedett Zayn.
-Semmi. Hívd fel Jesst és megtudod. De most mennem kell. Majd még beszélünk. Sziasztok, szeretlek titeket. Niall, jó legyél! Nagyon szeretlek!- mondtam és megszakítottam a hívást.

'Nagyon jó, én mondtam meg Lounak, hogy mi történt a barátnőjével, én mondjam meg Zaynek, hogy Jess megcsalja? Nem, ez nem jó. Beszéljék meg ketten.'

A beszélgetés után ledőltem az ágyra a fejemet a két tenyerembe tettem és a könyököm a térdemen pihent. Így ültem az ágy szélén és csak gondolkoztam. Gondolkoztam a többiek kapcsolatán, főleg a Jess és Zayn pároson, Louiékon, és Hazzáék sem maradtak ki. Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy mikor Jess belépett, nem tudva, hogy mit beszélek elkezdtem neki mondani a gondolat menetemet, ami róla, Daveről, és Zaynről szólt.
-Szia. Jobban vagy? Mi újság?- lépett be az ajtón a már előbb említett lány, Jessy.
-Gondolkoztam. Tudom, hogy nem rám tartozik és nem kéne vele foglalkoznom, de szerintem ami Jess és Dave között megy, az nem helyes. Ott van neki Zayn, aki igazán szívből szereti. és szerintem Jess is szereti őt, de most úgy bekavart ez a Dave, hogy nagyon elrontott mindent. Ha Jessy igazán szeretné Zaynt, akkor Davenek megmondaná, hogy van pasija, még ha nem is igaz, de ez lenne a helyes megoldás. Mit mondasz erről?- néztem az ajtóban álló lányra. A kerekre nyílt szemei engem szúrtak ki és úgy nézett, mint aki meg akar ölni.
-Te miről beszélsz?- ekkor jöttem rá, hogy én nem Szofnak mondtam mindezt, hanem Jessnek.- Szerintem neked rohadtul nincs beleszólásod az én életembe. Azzal vagyok akivel akarok, ha nekem úgy tetszik, azt csalok meg akit akarok, sőt, azzal akivel akarom. Semmi közöd nincs hozzá!!- ordította, majd sírva rohant a szobájába.

47.rész~ Nem jó egyedül lenni

Hahii :) Így majdnem 20 nappal később, meghoztam a következő részt. Erről igazából nem tudok sokat beszélni, ezért nem is teszem. :D Remélem tetszeni fog! Jó olvasást!!♥♥

*Niki szemszöge*

-Niki! Elaludtál. Menj haza!- hallottam Jess hangját.
-Na mi van, már nem vagy olyan flegma?- most én voltam az- Remélem elmentek a fiúk és nem jönnek haza, amíg ilyenek.
-Mit hordasz össze?- értetlenkedett Jessy- Gyere, haza megyünk, alvásra van szükséged.
Kinyitottam a szemem, és a kórházban találtam magam. Körülnéztem és nem volt ott egyik fiú sem.
-Hol vannak? Ez megint valami trükk? Miért vagytok ilyen flegmák velem?
-Gyere haza, majd elmondod mi történt. Nina, vigyázz légyszi Szofra. Legyél mellette, amikor csak lehet!- adta ki a parancsot Jessy, és már mentünk is haza.
Hazaértünk és leültem az ágyra. A fiúk illata a levegőben. Olyan volt, mintha ott lennének.

'Lehet, hogy itt vannak. Mi van, ha Niall megharagudott rám, amiért kiabáltam vele? Nem kellett volna.'

Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy ez az egész megtörtént és Niallel tényleg összevesztem. Lejátszódott a fejemben újra ez az egész dolog, hallottam Niall hangját és éreztem a kezét a vállamon, ahogy lelök az ágyra. Megrezzentem. hirtelen kirázott a hideg. Elővettem a telefonomat és elkezdtem a névjegyek között keresgélni. Megtaláltam Niall számát és fel is hívtam. Beszélni akartam vele, hogy jól van-e és hogy mi újság. De sajnos nem vette fel.
Közben Jessy csinált nekem egy bögre forró kakaót. Behozta nekem a nappaliba, odaadta, majd leült mellém az ágyra.
-Mi volt az előbb a kórházban? Miről beszéltél?- nézett rám értelmetlenül.
Elmeséltem neki, hogy mit álmodtam, hogy mindenki flegmázott velem és minden egyes kis mozdulatot, mondatot. Még azt is, hogy összevesztem Niallel.
A "mesémet a What Makes You Beautiful zene szakította meg. Niall hívott. Rögtön felvettem. Mikor meghallottam a hangját, görcsbe szorult a gyomrom és a gombóc a torkomon egyre nagyobb lett.
-Szia kicsim, mi újság?- köszönt. Ekkor eltört a mécses és elkezdem sírni.
-Szia. Nincsen semmi, nagyon hiányzol! Hogy érzed magad? Többiek?- szipogtam.
-Te is rettentően hiányzol. Nagyon jó itt, most éppen Dublinban vagyunk. Bár, ha itt lennél velem, akkor sokkal jobb lenne.- mondta Niall szomorú hangon.
-Mikor jöttök már haza?-szipogtam még mindig.
-Nem mondta Harry? 2 hónapot leszünk, nem egyet, szóval még soká. Bárcsak hamar eltelne az az idő.

~Közben a kórházban~

*Szof szemszöge*

'Nincs itt Niki. Nem jó egyedül lenni. És egyáltalán miért vagyok itt? Haza kell mennem, várnak a fiúk!.... De ők nincsenek is otthon. Hiányzik Loui.'

Ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben újra és újra. Az infúziós tű még mindig a kezemben volt és lassan folyt a folyadék a testembe. Az óra másodpercmutatója kattogott, a madarak nem csiripeltek kint, csak az eső hangját lehetett hallani. Kopogtak az esőcseppek az ablakon, és a fejemben a gondolatok csak úgy visszhangzottak. Rossz volt egyedül feküdni egy szobában, ahol nincsen semmi és senki, csak te és egy óra ami az idő múlásának rettentő lassúságát fejezi ki.
Elmerültem a gondolataimban, mikor egy nővér jött be a szobába.
-De jó, hogy itt van valaki!- sóhajtottam fel.- Ha nem jött volna be, biztosan megzakkanok.
-Jó napot kisasszony, hogy van?
-Jól, bár a fejem nagyon fáj. És fáradt is vagyok.
-Pihenjen sokat, ha minden igaz és sikerül elvégezni az összes vizsgálatot, ma este már otthon alszik. Addig is kap még egy adag infúziót- mondta és feltette a második zacskó folyadékot.
-Nem lesz ez sok?-néztem rá.
-Nem. Kell a szervezetének. Beengedjem a barátnőjét?- nézett rám kedvesen.
-Igen. Köszönöm.
Azzal ki is ment és megint egyedül maradtam. A hangok egyre hangosabbak lettek. Az esőcseppek hangosabban verték az ablakot, az óramutató hangosabban kattogott.  Egyre inkább egyedül éreztem magam.

46.rész~ Nem bírom

Halihóó :)Mint látjátok, meghoztam az új részt, ami szerintem jó lett. Következő résszel nem tudom mikor jelentkezem, mert most nagyon nincs kedvem írni, meg ihlet se jön, sőt teljesen mással vagyok elfoglalva. Lehet, hogy csak ballagás után, de lehet, hogy előtte is rakok részt. Majd mindenképp értesítek mindenkit a " MIKOR TESZEM FEL A KÖVETKEZŐ RÉSZT" részben.
Jó olvasást!♥

*Niki szemszöge*

****
Senki nem volt kint a nappaliban, sőt olyan volt, mintha az egész házban nem lett volna senki. De mégis voltak. Az asztalon egy cetli várt.
"Niki, ha hazaértél gyere a szobádba. Meglepetéééés!♥"
Nem ismertem fel az írást, de Jessére tippeltem.
A szobám elé lépve, megütött egy ismerős, meleg és finom illat. Nem jöttem rá ki az, de mikor kinytottam az ajtót, megéreztem.
-Niall?- léptem be csillogó szemekkel.
-Szia.- kaptam a választ, de én elkezdtem rohanni. A nyakába ugrottam és megcsókoltam. Csak öleltük egymást. Végre vele vagyok.
-Nagyon hiányoztál!- súgta a nyakamhoz bújva.
-Te is nekem. Hogy-hogy itt vagytok?
-Mondtad, hogy mi történt Sophieval, meg egyébként is nagyon hiányoztatok és visszajöttünk. Ma meg holnap úgyse lesz fellépésünk.
-Többiek is itt vannak?
-Persze, mindenki itt van , csak a többi szobában.
-Louis?
-Ő a sajátjában, egyedül.
-Megengeded, hogy átmenjek?- néztem mélyen a szemében.
-Persze.
Bár nehéz volt ott hagyni, de mégis meg kellett tennem. Elindultam a szoba felé, de nem jutottam messze, ugyanis a lépcső alján megláttam a Göndörkémet.
-Szia!! Hogy vagy?- kezdtem el futni felé.
-Szia. Remekül. Te?- válaszolt flegmán.
-Mi a baj? Mi történt?- értelmetlenkedtem.
-Semmi. De ha megbocsájtsz..., áh nem is kell megbocsájtanod, én most léptem.- azzal arrébb lökött és felment a lépcsőn. Én csak ott álltam mint egy idióta, aki nem érti, hogy mi van körülötte. A második fele mondjuk igaz is volt. Elindultam a lépcsőn Louis szobája felé. 
Mikor beléptem, megláttam a fiút, aki az ágy mellett ül és csak maga elé bámul.
-Szia. Bejöhetek?- léptem be óvatosan az ajtón.
-Ha nagyon akarsz- ő is flegma volt.

'Mi történt itt, valami bajuk van velem? Mi rosszat tettem? Nem értem az egészet. Amikor elmentek, még nagyon jóban voltunk és azóta nem vesztünk össze, legalább is szerintem.'

-Valami rosszat csináltam?- néztem Louira nagy szemekkel, mint aki nem ért semmit.
-Hagyjuk. Kimennél?
Megtettem amit kért és kimentem a szobából. Lementem a konyhába inni egy kis vizet. Ott voltak a lányok is.
-Helló. Mizu? Többiek?
-Közöd?- nézett rám flegmán Nina.
-Jól van na! Bocsi, hogy élek!!- tettem fel a kezem. Öntöttem magamnak egy kis innivalót, majd elindultam a nappaliba. Mikor odaértem, láttam, hogy nem néznek rám jó szemmel, ezért felmentem a szobámba.
Niall éppen a laptopot bújta, de én odamentem hozzá.
-Minek jössz ide? Nem látod, hogy nem érek rá?
-Most mi bajod van? Miért ilyen mindenki? Valami rosszat tettem?
-Hagyjál már a hülye kérdéseiddel. 
-Oké, akkor én most elmegyek Szofhoz, mire hazaérek mindenki kitakarodik innen és majd akkor jöttök haza, amikor nem vagytok ilyen bunkók-Kiabáltam Niallel és közben az ajtó felé emeltem a kezem.
-Héé cica. Nem gondolod, hogy ez a mi házunk, és akkor vagyunk itt, amikor akarunk?- ezzel megfogta a kezem és lelökött az ágyra.
-Te normális vagy? Milyen alapon lökdösöl te engem? Megbuggyantál? Mindegy is, én most tényleg megyek. Szia.- átöltöztem és már mentem is vissza Szofhoz. 
Mentem volna a kórház felé, de az út teljesen másfelé ment. El a városból. Nem tudtam mi van, mert mindig arra járok. Furcsa volt. Az út végén ott állt valami. Fehér ruhája volt, és volt valami a hátán, de ne láttam teljesen jól.
-Niki! Jól vagy?- hallottam egy hangot. Olyan hangja van, mint amikor a filmekben az angyalok beszélnek. 

'Most komolyan mi történik velem? Mi volt a reggeli kávémban? Angyalokat látok, mindenki bunkózik velem és még Niallel is összevesztem.'

-Túl nagy a nyomás!!!! Nem bírom!! NIALL GYERE HAZA!!!!!- kiáltottam el magam. Ezután elkezdtem sírni. 
****

45.rész~ Így még nem éreztem.

Halihóó :) Meghoztam a következő részt. Most már van egy kis időm, és energiám tovább írni, ezért most már tényleg egyre sűrűbben fogok jelentkezni, de még mindig nem 2 naponta... A részről nem mondok semmit, olvassátok el! Remélem tetszeni fog, Jó olvasást!!!♥

*Jess szemszöge*

Vissza mentem a szobámba, egy tál kajával a kezembe és letettem az asztalra. Dave magához húzott és leestünk az ágyról, ugyanis a szerencsétlenségem mellé húzott én meg húztam magammal. Azt viszont nem tudom, hogy hogy lehet félrehúzni valakit.
-Együnk, éhes vagyok!- röhögtem, de úgy, hogy majdnem megfulladtam.
Megfogadta a tanácsomat és elkezdtünk enni. Mikor már majdnem mindent megettünk, elkezdtünk volna kajacsatázni, ha Niki nem nyit be.
-Sziasztok, bocsi, hogy zavarok, de nem tudjátok hova mehetett Szof? Nincs a szobájába, és nem veszi fel a telefont.
-Biztos elment Davidékhez. Mostanában mindig oda megy.- mondatomat egy váll megvonás követte.
-Nincs ott. Felhívtam őket.
-Én lehet, hogy tudom.- mondta Dave.
-Honnan?- érdeklődtem.
-Az most mindegy. Közel van? El tudunk menni?- szakította meg a kérdeznivalóimat Niki.
-Igen, el. Itt van a parkban. Megmutatta, hogy hova szokott elmenni, ha egyedül akar lenni.

*Szof szemszöge*

Nem bírtam az egyedül létet, a szobámban. Csönd volt és nem volt kivel beszéljek. A lányok, meg tovább kérdezősködtek volna, hogy miért megyek vissza Pestre. De én ezt már eldöntöttem, és így lesz. Ami még rosszabb volt, hogy megnéztem a híreket, és az újságok kitalálták, hogy én és Liam együtt vagyunk és, hogy megcsalom Louist.
'Remek... Egy k*****nak állítanak be. Nem igaz, hogy nem tudnak mással foglalkozni'
A képet tették be, amit még aznap este csináltak rólunk, mikor elmentünk közösen moziba. Az a vicc, hogy az már kb 4, vagy 5 hete volt. És igen, még jobban sikerült elrontani a kedvemet. Fogtam magam és elmentem a parkba, ahol Louival voltunk az utolsó esténken.
Leültem a padra, és gondolkoztam a cselekedeteimen, az átsírt éjszakákon, ami még Tomy miatt volt, az első csókon Louival. Feltörtek az emlékek, és elkezdett patakokba hullani a könnyem. Csak ültem ott, és sírtam. Sőt, zokogtam. Egyedül éreztem magam. Így még nem éreztem. Olyan furcsa volt. Minden emlékem eszembe jutott. A gyerekkori emlékek, a magyarországi emlékek, mikor még általánosba jártam, az első szerelmem, akinek a nevét sem tudtam, de szerelmes voltam belé.
A sírásom közepette lassú és óvatos lépéseket hallottam, ami felém tartott. Nem nagyon érdekelt, de azért picit megijedtem.
-Sophie, mi a baj?- hallottam az ismerős hangot.
-Minden. Hiányzik Loui, nincs akit öleljek, a tv összehozott Liammel. Egyedül vagyok.
-Dehogy vagy egyedül. Butaságokat beszélsz! Mi mindig melletted leszünk!- ült le mellém Niki.
-Köszönöm. De most nem tudsz segíteni. Ezen senki nem tud segíteni. Fáj.
-Tudom, nekem is nagyon hiányzik Niall, de ki kell bírnunk.
-De nem megy. Én belehalok, ha még egy napot Loui nélkül kell töltenem. Engem nem érdekel a suli, elmegyek a fiúk után. Hiányzik!- zokogtam.

Ezután egy fehér szobában ébredtem, és Niki mellettem ült.
-Hol vagyok? Miért nem otthon alszom? Niki, mi folyik itt?- szorítottam meg a lány kezét. Körülnéztem és egy kórházi szobában feküdtem, és egy tű volt a kezembe szúrva, amit egy cső hosszabbított meg. Éreztem, ahogy a folyadék a testembe jut, a tűn keresztül.
-Idegösszeomlás.- válaszolt Niki.
-Miért?
-Azt majd elmesélem, most aludj! Itt leszek veled, nem hagylak egyedül!
-Igazi barát vagy. Nina és Jessy?
-Hazamentek, mert egész éjjel itt voltak veled. De hazaküldtem őket, hogy pihenjék ki magukat.
-És te? Neked is kell pihenned, sőt suliba is kéne menned.
-Veled akarok lenni, és majd holnap megyünk suliba.
-Aranyos vagy.
-Aludj még!! Szükséged van a pihenésre. És szerintem nem most kéne menned Pestre. Tényleg pihenned kell.
-De megyek. Nem lesz semmi bej, hidd el.

*Niki szemszöge*

Pont a legjobbkor jött a baj. Szofot idegösszeomlással kórházba kellett vinni, csütörtökön megy el Pestre, és akkor még meg sem tudta, hogy a fiúk 2 hónapig lesznek távol. Próbáltam rávenni, hogy maradjon itthon, de nem sikerült. Nem hallgatott rám.
Bejött egy nővér a szobába, és kiküldött.
Leültem a folyosón az egyik székbe. Nagyon sokáig voltak bent, és úgy döntöttem hazaugrok átöltözni.

***
Otthon különös dolog fogadott.

44.rész~ Mit nem kéne nekem elmondani?

Halihóó :) Tudom, régen jelentkeztem, de most kaptam magamat össze, és írtam részeket, szóval megpróbálok egyre sűrűbben írni. Annyit megígérhetek, hogy a történet nagyon nagy fordulatot fog venni, nem mindenki lesz az, akinek gondolunk, lesznek szerelmi bánatok és egyéb dolgok... Tehát, szerintem megéri olvasni, de ezt csakis rátok bízom. (nem nagyképűségből írom, tudom, hogy nem a legjobb a blogom, de próbálom belőle kihozni a legjobbat!!)
Jó olvasást, és ha elolvastátok és nem lenne nagy kérés egy kritikát, vagy bármi véleményt írjatok nekem komiban, hogy min javítsak, meg ilyenek. Előre is nagyon köszönöm!♥

*Jess szemszöge*

Éppen a vacsihoz készültünk, mikor valaki csengetett. Gondoltam, hogy ki lehet az, ezért rögtön felálltam, hogy ajtót nyissak. És a gondolatom be is teljesült. Az ajtóban Dave állt, egy csokor rózsával a kezében.
-Szia.- támadtam le egy öleléssel.
-Szia. Zavarok?
-Te? Sosem. Gyere beljebb.
Szóltam a lányoknak, hogy nélkülem folytassák a vacsit, nem akartam, hogy tudják, itt van Dave. Bementünk a szobámba, Dave lerakta a rózsát és megölelt.
-Hiányoztál!- súgta a fülembe két puszi között.
-Te is nekem.
Leült az ágyra és magára rántott. Túlrántott, ezért eldőltünk az ágyon. Én kerültem alulra. Dave felém hajolt és megcsókolt. Nem éreztem még így, mint vele. Élveztem. A derekára tettem mindkét lábam, és összefontam felette. A kezeim a nyakán feküdtek, és a haját dúrtam. Az ágyon hemperegtünk. Egyszer én, mászor ő volt felül.Ezzel el voltunk egy ideig, mikor valaki kopogott.
-Ki az?- kiabáltam ki idegesen.
-Nina. Nem jössz, vacsizni? Vagy hozzak neked?
-Nem megyek, nem vagyok éhes. Kedves vagy, de majd kimegyek én. Köszi.- nyugodtam meg, mikor rájöttem, hogy nem akar bejönni. Dave majdnem megszólalt, de befogtam a száját.
-Sss! Nem tudják, hogy itt vagy! Éhes vagy? Hozzak inni?
-Egy kis üdítő jól esne, köszi.
Kimentem a konyhába, ahol csak két csaj kajált. Niki és Nina.
-Szof merre van?
-Felment.
-Szerintem besértődött.- vonta meg a vállát Niki.
-Mert? Összevesztetek?
-Nem, csak megmondtam a véleményem, és erre felállt az asztaltól és szó nélkül felment.
-Mi volt a téma?
-Vissza megy Pestre, és ami a legrosszabb,...- hatás szünetet tartott, majd elkezdte- Tomyhoz megy.
-Minek?
-Mert telefonon csak veszekednek, és élőben nem fognak. Na de mindegy, ő dolga.
-Igazad van, nincs beleszólásunk. Viszont ha nem haragudtok, beviszem a kaját.
-Jessy, ki van itt?- húzogatta a szemöldökét Nina.
Zavaromban, úgy elpirultam, hogy nem tudtam mit mondani. Vagyis de...A legrosszabbat.
-Dave.
-Akivel buliztál?
-Igen. De ne mondjátok el Szofnak légyszi.- de sajnos meghallotta Szof.
-Mit nem kéne nekem elmondani? Úgy szeretem mikor a hátam mögött beszéltek, és én nem tudhatok róla.- jött be a konyhába.
-Akkor elmondom, de ne akadj ki. Itt van nálam Dave. De nem tudom mi van köztünk. Lehet, hogy ő többet érez irántam, még mindig, de nekem nem megy ki a fejemből Zayn. Viszont Davvel meg nem úgy viselkedek, mint egy barát...- mondtam és a földet kezdtem tanulmányozni.
-Zaynnel együtt vagytok? Mert ha igen, akkor ugye tudod, hogy megcsalod?
-Nem tudom mi van velünk. A csók.... Nem tudom minek szánta. Teljesen kivagyok.
-Figyelj, szerintem most Davvel nem kéne semmit csinálni. És jobb lenne, ha nem is találkoznátok, csak ha megbeszéled Zaynnel a kapcsolatotokat. De persze ez nem parancs, csak egy baráti tanács.- mondta Szof.
-Köszönöm, hogy megpróbáltok segíteni. Meglátom mi lesz. Én minden esetre őszinte leszek Zaynnel is, és Davvel is. De most megyek.
Végre befejeztük ezt a nekem nagyon is kínos témát. Bár igaza volt Szofnak, nem szeretem ha kioszt. Főleg nem a magánéletemmel kapcsolatban.

43.rész~ Nem tudtuk elképzelni, hogy ki lehet az.

Hellókaa :)♥ Ahogy megígértem májusban hozom az új részt. Kicsit későn így az órát tekintve, de nem baj. Remélem tetszeni fog ez a rész és májusban többet fogok tenni, mert már kialakult a fejemben egy jó kis folytatás, amit garantálok, hogy nagyon sok bonyodalom és kavarodás lesz benne. Mindenki élete fel fog kavarodni. Többet nem is mondanék, mert nem akarom lelőni a tartalmat. Azt viszont már írtam ugyebár, hogy abba akarom hagyni ezt a blogot, az idő és az ihlet hiány miatt. Ebben szeretném a segítségeteket kérni, hogy komizzatok, hogy abbahagyjam, vagy ne. Egy 100 részig elakarok menni, de ha nem írtok, akkor 70 részig fogok menni kb. de ha elolvastátok, és nem lenne nagy kérés, komizzatok nekem, hogy  meddig menjünk. Ha nem komiztok, akkor azt úgy veszem hogy nem jó és nagyon rövid lesz a folytatás, és hamar befejezem... Na most már nem húzom az időt, jó olvasást, és LEGYETEK SZÍVESEK KOMIZNI!!:)♥♥
Ja, és jó Májust mindenkinek! :D

Nem tudom, hogy hogy, és miért, de ott volt Nina.
-Hát te?- néztem rá.
-Téged kereslek.- kaptam a választ.
-Hát, megtaláltál.
-Jess merre van?
-A szobájában. Kicsit sokat ivott nem?
-Ne is mondd.... Nem tudtuk hogy haza hozni. De aztán sikerült.
-Miért nem szóltatok rá?!
-Nem hittük, hogy ennyire megárt neki. Meg aztán nem is velünk volt.
-Kivel volt? Kérlek mond, hogy nem fiú!! Légyszii...
-De igen. Valami régi magyar, ismerőse. Talán Dave, vagy ki.
-Huuhh- mondtam megkönnyebbülve.
-Ismered?- kérdezte.
-Szerencsére. De ugye ő nem ivott?
-Azt nem tudom, de most megyek.- mondta, majd egy öleléssel elköszönt és elment.
Felöltöztem és felhívtam Dave-et, hogy jöjjön le megint a parkba. Előtte elmentem anyáékhoz, és magammal vittem Shellyt is. Sétáltunk, mikor összefutottunk Davevel. Beszélgettünk mindenről, mikor megkérdezte, hogy mi van Jessyvel. Elmondtam neki, hogy egy kicsit sokat ivott és full rosszul van. Nagyon aggódott érte Dave, ezért rátértem egy kínosabb témára.
-Ugye csak ittatok, és buliztatok? Mond, hogy nem volt semmi több!
-Nyugi. Nem volt semmi... Bár mondta, hogy nincs pasija, de én nem akartam kihasználni a helyzetet.
-Huuh nagyon köszönöm!- hálámat egy öleléssel fejeztem ki.
Ezután még beszélgettünk, mikor megcsörrent a telefonja. Az anyukája hívta, mennie kellett segíteni. Én, vagyis mi Shellyvel maradtunk még egy kicsit. Leültem egy padra és gondolkoztam. Lassan ránk sötétedett és Shelly éhes is volt, szóval felmentünk anyáékhoz.
-Holnap kezdődik a fő suli. Várod már?- kérdezte anya.
-Ne is mondd. Valamilyen szempontból igen, mert legalább elveszi a figyelmemet, és nem gondolok majd mindig Louisra, de ugyanakkor nem, mert nem lehetek otthon, nem jöhetek ide, amikor eszembe jut. Na de én megyek, mert régen beszélgettünk a csajokkal, meg nektek úgyis fürdés idő van, nem akarok zavarni.
-Kicsim, te sosem zavarsz! Menj csak. Legyél jó, és remélem jó lesz a suli. -mondta anya, adott egy puszit és lementem. Gondoltam rá, hogy bemegyek Mackóhoz, de nem.
Mikor hazaértem a csajok a nappaliban beszélgettek.
-Sziasztok!- mondtam.
-Helló!- köszöntek egyszerre.
-Mi jót csináltok?
-Beszélgetünk. Merre jártál?- kérdezte Jess.
-Elmentem anyáékhoz, lementem Shellyvel a parkba, meg beszélgettem Davevel.
-Mondott valamit?- kérdezte meglepődve Jessy.
-Nem. Kellett volna?
-Nem.
Leültem melléjük, és beszálltam a beszélgetésbe. Gyorsan elment az idő. Leültünk a konyhában vacsizni, mikor valaki csöngetett.
-Megyek, kinyitom.- mondta Jess.
Így is tett. Kinyitott az ajtót. Akkor még nem tudtuk, hogy ki jött, mert Jess csak szólt, hogy nélküle folytassuk a vacsit, ő nem jön. Nem tudtuk elképzelni, hogy ki lehet az.
-Mi van veled Szof?- kérdezte Niki.- Mostanában nem is vagy itthon.
-Nincsen semmi különös. Anyáéknál vagyok, próbálok minél többet foglalkozni Shellyvel.- mondtam.
-Mi még nem is láttuk! Valamikor elmehetnénk meglátogatni őket?- kérdezte Niki.
-Persze. Ez természetes.- mondtam.
-Mit szólnátok a csütörtökhöz?- nézett ránk Nina.
-Az nekem nem jó. Megyek Pestre- mondtam.
-Mégis minek?- értetlenkedett Niki.
-Tomyhoz. Megbeszéljük a dolgokat.
-És ezt miért nem lehet telefonon megbeszélni?
-Mert személyesen jobb, és telefonon csak veszekedtünk.
-És élőben nem fogtok, mi?
-Nem tudom, de élőben jobb, és kész.
-Oké, te dolgod.
Ezzel be is fejeztem a beszélgetést és felmentem a szobámba.

42.rész~ Szeretlek...

Halihóó:) Bocsánat, hogy ilyen későn hoztam új részt, de nem megy mostanában az írás. Nincsen sem kedvem, sem pedig energiám. Remélem, májusban egy kicsit többet tudok majd írni. Amúgy tervezem, hogy ezt a blogot nemsokára befejezem, és belekezdenék egy másikba, aminek a főszereplője Justin Bieber lenne. Írjatok komit, ha szerintetek érdemes lenne belekezdenem. Majd szólok, ha ebből lesz valami  a képet ne értsétek félre, Szof nem cigizik :DD Jó éjszakát és jó olvasást!!♥ 
Justin Bieber- Boyfriend♥

Nem tudtam mit mondani, csak bámultam előre, hogy miért hívhatott az illető.
-Igen, tudom. Miben segíthetek?- makogtam.
-Segítséget szeretnék kérni. Tudom, hogy furcsán hangzik, de nem tudom mit csinálni. Mióta Tomy hazajött, más lett. Nagyon más. Nagyon megviselte, hogy szakítottatok, és magába fordult. Tudnál segíteni?- furcsa volt ezt az anyjától hallani, mert akkor már tényleg baj van, ha egy anya nem tud mit kezdeni a gyerekével.
Vettem egy nagy levegőt, és válaszoltam.
-Készen áll arra, hogy megbeszéljük? Mert már tisztázni szeretném ezt az egész ügyet.
-Már napok óta készül, hogy felhívjon.... Mindig, mikor a fejébe veszi, hogy felhív, nyúl a telefonért és elkezd tárcsázni. De aztán hirtelen eldobja a telóját. Már a harmadikat veszem neki, mert mindig összetörik.-mondta Katy, Tomy anyja.
-Oda adnád neki a telefont?- kérdeztem. Ekkor már nőtt a gombóc a torkomban és a könnycseppek is gyűltek a szememben.
-Persze. Köszönöm a segítséget.- mondta.
-Ne köszönd, még nem segítettem semmit. De remélem menni fog.
Katy odaadta a telefont Tomynak.
-Haló?-szólt a telefonba.
-Szia Tomy, Szof vagyok. Beszélhetnénk?
-Szia.... Miről?
-A történtekről. Figyelj, tudom, hogy szarul esett amit tettem, meg is bántam, de akkor nem tudtam mást tenni.
-Tudtál volna. Ha igazán szeretsz, ilyen nem történik meg. De láttam a műsort, és azt is tudom, hogy együtt vagytok azzal a kis...
-Na!! Ne sértegesd! Ha nem hagytál volna faképnél, és itt maradsz, akkor az én oldalamról a mai napig együtt lennénk. De te elmentél... Megkérdezheted a fiúkat, és a csajokat is, hogy ki voltam. Egész nap sírtam... És az még rosszabb, hogy fel sem tudtalak hívni, mert más a telefonszámod. Ha hagyod, hogy elmondjam, akkor nem így állnál hozzá a dolgokhoz...
-Oké.... Állíts be hibásnak. Ez természetes... Mindenért én vagyok a hibás! Remek... Szerintem nekünk nincs több beszélni valónk.
-Várj, én nem mondtam ilyet...- mondtam, de ekkor már a tokomban az a gombóc kb hatszor nagyobbra nőtt, és elkezdtem sírni.- Mindketten hibásak vagyunk... Tudom, hogy én nagyobb hibát követtem el, és ezt be is vallom, de ezt meg lehet beszélni....Legalábbis én így gondolom.
-Szerintem most még ezt nem tudjuk megbeszélni. Egyenlőre annyira ki vagyok, hogy nem tudnék veled visszafogottan és szépen beszélni.
-Figyelj, csütörtökön nem lesz sulim, gondolom neked sem. A fiúk nincsenek itthon, szóval csütörtök este felülök a repülőre és elmegyek hozzád, hogy rendesen meg tudjuk beszélni. Tisztázni szeretném.
-Erre nincs szükség.- mondta, de hallottam az elcsuklást a hangjában.
-De elmegyek, akármit mondasz. Figyelj, meg akarom beszélni veled és azt akarom, hogy újra barátok legyünk. Nem a legjobbak, de barátok.
-Jó, legyen... De előre mondom, hogy nem tudok veled szépen beszélni....
-Nembaj. Arra kérlek, hogy ezt a számot hagyd meg, és majd megcsörgetlek, ha indulok.- mondtam.- Na megyek. Szia. Legyél jó!
-Megígérem...- mondta nyugodt hangon.- Szia, szeretlek...- hallottam a suttogását.
-Cuki vagy!- mondtam és befejeztem a beszélgetést.
Akkora kő esett le a szívemről. Végre beszélhettem vele. Álmos voltam, ezért lefeküdtem aludni.
Másnap, mikor felkeltem lementem a konyhába. Jess hót kómásan a konyha pulton feküdt.
-Jó reggelt, veled meg mi történt csajszi?- néztem rá értelmetlenül.
-Szia. Tegnap este elmentünk egyet bulizni. Kicsit hosszú volt az este.
-Ezt most hogy értsem? Ugye nem az amire gondolok?
-Nem tudom mire gondolsz... De ittunk egy kicsit.- mondta majd letette a fejét. Látszott rajta, hogy alig él.
-Egy kicsit? Nem úgy tűnik.
-Jól van na...
-Többiek?- nézet körül.
-Szobájukban.- mondta.- Na de megpróbálok én is felmenni, és aludni egy kicsit.
-Ilyenkor? Babám, negyed egy van.
-Nekem még korán van.- mondta miközben kis léptekkel, óvatosan ment a szobája felé.
Csináltam magamnak egy kakaót, megittam és felmentem a szobámba.

41.rész~ Látom, hogy van valami baj

Halihóó. EZER BOCSI, hogy nem 7-én raktam részt, csak egyszerűen nem jön az ihlet, nem tudok mit írni,meg nem is vagyok olyan állapotba, hogy valami jó, és a történet hangulatához illő részt írjak. Most nem vagyok szomorú, letört, lehangolt, pedig csak akkor írok ilyen részeket, mikor az vagyok. Most mondanám, hogy jó, hogy nem vagyok szomorú, mert ennek örülök, csak annak nem, hogy így nem tudok írni... ez a rossz az egészben... na mindegy, megpróbálom összeszedni magam, valamit kezdeni magammal, és tovább írom. Viszont lehet, hogy nemsokára befejezem, mert tényleg nincs hangulatom hozzá. szóval lehet, hogy egy 60 részig elmegyek, aztán valami jó kis befejezéssel lezárom a blogot. Tervezek másikat írni, nem tudom mi lesz belőle, majd mindenképp írok, ha rászánom magamat és újba kezdek. SZERETNÉM, H KOMIZNÁTOK, HOGY ÉRDEMES ÚJAT KEZDENEM, VAGY NEM, MERT EZ SEM JÓ BLOG!! :) Jó olvasást!♥

Ráadtam egy nagyon cuki kis ruhát, ami megy a szeme színéhez, és meleg is.
A parkban tologattam a babakocsit, mikor egy volt osztálytárammal futottam össze. Először nem ismertem meg, de mikor közelebb jött, láttam, hogy Dave az.
-Szia Dave, megismersz még?- néztem rá nagy vigyorral az arcomon.
-Szia. Téged ne ismernélek meg?- mondta mikor észrevett, és elkezdett felém jönni. Mikro már közel voltunk egymáshoz, kinyitotta a két kezét, és megölet. Olyan szorosan ölelt, hogy alig kaptam levegőt.
-Mi újság?- kérdezte.
-Semmi különös, jó minden. Veled?
-Velem is minden OK. De ki ez a csöppség itt?- mutatott a babakocsi felé.
-Ő a kishúgom, Shelly.- mondtam.
-Azt hittem, anyuka lettél.- mondta és elnevette magát.
-Ahoz még fiatal vagyok.
-Hallom bejött az élet?- mondta és vállba bökött.
-Miért is?- értetlenkedtem.- És kitől hallottál te ilyet?
-Hát hogy összejöttél, vakami híres fiúval... Meg Jess is.- mondta és a földet vizsgálta. Hallottam a hangján, hogy szomorú lett.
-Ja, hogy Louisról bezélsz? Igen, összejöttem vele, és igen, Jess is összejött Harryvel. de mi ez a hirtelen hagulatváltás?- néztem rá. Sejtettem, hogy mi lehet az oka, de nem voltam benne biztos. Régen szerelmes volt Jessbe
-Semmi különös. Jess hogy van?
-Egyre jobban....- mondtam.
-Miért mi volt a baja?- figyelt fel hirtelen.
-Semmi, csak eléggé maga alatt volt, mert szakított vele Harry.
-Szóval most nincs pasija?- csillant fel a szeme.
-Hát még nincs, de már alakulóban van.- mondtam, és erre megint kiült a bánat az arcára- De miért vagy szomorú? Látom, hogy van valami baj. Figyelj, én most felviszem Shellyt anyához, itt várj meg és aztán elmegyünk egy kávézóba beszélgetni.- mondtam és már el is indultam.
-Mehetek veled? Nem akarok itt várni egyedül.
-Persze, gyere!
Lent a szálloda ajtajában találkoztunk apával, beszélgettünk vele egy kicsit, átadtam neki a babakocsit és elindultunk Davevel a belváros felé. Egész úton beszélgettünk, persze a téma, az Jess volt. Mindent megkérdezett róla, hogy mikor jött ki, hova megy tanulni, mikor jött össze Harryvel, mikor szakítottak, meg ilyenek. A beszélgetésünket telefoncsörgés szakította mag. Loui volt az, fel is vettem, de nem beszéltünk sokáig, mert neki is menni kellett, meg én sem akartam, hogy Dave unatkozzon és köcsögnek tartson. Persze, ha Loui maradt volna többet beszéltünk volna, de így alakult.
Beültünk a Starbucksba és tovább beszélgettünk. Aztán elment az idő és besötétedett. Danenek mennie kellett, ezért én is mentem anyáékhoz. Shelly már aludt, ezért nem voltam szokta, csak annyi volt, hogy elköszöntem és már mentem is le a kocsihoz.
Otthon a csajok már vártak, hogy menjek velük moziba, meg kajálni, de fáradt voltam, ezért maradtam. Engedtem magamnak jó meleg fürdővizet és belefeküdtem, egy tábla csoki társaságában. Ha egy órát nem fürödtem, akkor egyet sem. Ezután felmentem a szobába és bekapcsoltam a laptopot és felnéztem twitterre, meg facebookra. Válaszoltam néhány üzenetre, és beszéltem egy nagyon kedves csajjal. Azt mondta, hogy nagy rajongóm. Beszélgettünk mindenről. Louisról, a csajokról és egy csomó mindenről. Aztán meguntam a facebookot, ezért átmentem twitterre. Ott sem volt semmi érdekes.
Lementem a konyhába valami rágcsáért. Találtam egy tál répát, amit Loui nem evett meg. Hogy ne menjen kárba felvittem magammal. Befeküdtem az ágyba és felhívtam Louist. De nem vette fel. Egyedül voltam, mint a kisujjam. A házban nem volt senki, a fiúk sem vették fel, Dave nem ért rá, Mackó meg dolgozott.
Nem volt jó egyedül lenni, mert nem tudtam elterelni a figyelmemet, arról, hogy mennyire hiányzik Loui. Annyira összegyűltek bennem az érzések, hogy kicsordult egy könnycsepp a szememből, majd követte őt egy csomó. A sírásomat egy telefoncsörgés "zavarta" meg. Magyar szám volt. Gondolkoztam, hogy ki lehet, de nem jutott az eszembe senki, csak Tomy.
'Na ne...  Ezt nem hiszem el. A legrosszabbkor, mikor egyedül vagyok, és nem tudok erős lenni... Nem akarok kellemetlen helyzetbe kerülni.'
A kíváncsiságom felül lett rajtam és megnyomtam a zöld gombot.
-Igen, tessék! Sohpie Rank vagyok.- köszöntem.
-Szia Szof, gondolom tudod ki vagyok.- mondta.
Meglepődtem...

40.rész~Az utolsó ölelés, az utolsó puszi

Halihóó♥ Nagyon régen tettem rész, és ezért BOCSÁNATOT KÉREK, remélem azért nem hagyjátok abba a blog olvasását, ugyanis garantálom, hogy jó részek fognak jönni /legalábbis nekem tetszenek :D/ Azért, mert ezt a rész ilyen későn hoztam 2 nap múlva jön a másik!! :) Remélem tetszeni fog és jó olvasást!! :)♥
One direction- Summer love♥

*Jess szemszöge*

Ekkor egy meglepő dolog történt. Zayn odajött, hogy elköszönjön tőlem, de meglepő módon tette meg ezt. Átölelt, majd megcsókolt. Aztán megint átölelt, és erősen magához szorított. A többiek is, meg én is kerek, nagyra nyílt szemekkel néztünk, hogy ez mi volt.
-Szeretlek!- súgta a fülembe, majd elengedett, és beült a kocsiba. Nem is tudtam reagálni, annyira csodálkoztam.

*Sophie szemszöge*

Ez az utolsó öt perc volt a legnehezebb az egészben. Az utolsó ölelés, az utolsó puszi. Nagyon rossz volt. Mintha örökre mentek volna el, és már nem látnánk egymást.
A fiúk beszálltak a sötétített ablakú kocsiba és elmentek. Mikor a kocsi elindult, a könnyeim elkezdtek folyni az arcomon, majd a földre hulltak.

'Sosem gondoltam, hogy egyszer így fogok sírni, egy fiú után. Csak hogy, Louis nem egy fiú, hanem a fiú, aki szebbé és boldogabbá teszi az életemet. Nagyon szeretem!'

Mikor már nem láttuk a kocsit bementünk a házba és lehuppantunk a kanapéra. Nem volt az igazi.... Nem voltak itt a "humoristák", akik csinálják a hangulatot. Hiányzott. Olyan élettelen volt a ház. Gondoltam, meglátogatom anyáékat.
Felvettem magamra egy ruhát, amiben ki merek menni az utcára és beültem a kocsiba. Betettem a Moments-et és elkezdtem énekelni. Loui szólójánál elkezdtem könnyezni, de nem sírtam, mert már nem volt se erőm, sem pedig kedvem. Egész úton ezt az egy számot hallgattam.
Megérkeztem és bementem a szállodába, mert már hazajöhettek anyáék. Először a konyha felé vettem az irányt.
-Mackó! Itt vagy?- mentem be.
-Szépségem, te vagy az?- jött oda, és mikor meglátott elkezdtem felé futni, majd a nyakába ugrottam.
-De rég láttalak. Mi újság van? Miért nem jössz haza többször.
-Nagyon hiányoztál! Főleg a tejeskávé, amit csinálsz. Most így négyszemközt elmondhatom, hogy amit te csinálsz, az magasan a legjobb. Semmi újság nincs. Tudod mackóm, nekem már van egy másik otthonom, amit nem is használok, csak ott áll üresen és egymagában.- mondtam.
-Akkor te hol laksz? És hol hagytad a te lovagodat?- nézett furcsán Mackó.
-Én Louinál lakom, a fiúk közös házában. Mindenki ott lakik. Most bővült a csapat, már 9-en lakunk egy házban. A lovagom, meg elhagyott.
-Na, hogy-hogy? Ha összetörte a szívedet, én csinálom ki.- háborodott fel az én testőröm.
-Nyugi, semmi gond nincs. Béke van köztünk.
-De most komolyan szakítottatok? Látom az arcodon, hogy nem.
-De igen...Egy hónapra elhagyott. Turnéra mentek, de én nem mehettem velük, mert kezdődik a suli.
-A suli. Tényleg. Jó legyél nekem!- mondta fenyegető hangsúllyal.
-Igenis!- mondtam és a homlokom elé tettem a tenyerem, mint a katonák.- Na de megyek anyáékhoz, majd lehet még bekukkantok. Szia, Macim!
Ezzel a mondattal be is zártam a beszélgetést és indultam fel a szobába. Elővettem volna a táskámból a kulcsot, de ekkor vettem észre, hogy a táskám Mackónál maradt. Visszamentem és elhoztam. Kivettem a kulcsot és bementem anyáékhoz.
-Halihó. Eljöttem meglátogatni titeket!- nyitottam be halkan, háta Shell alszik. Nem aludt, sőt mikor meghallotta a hangomat elkezdett kacagni.
-Szia kicsim, hogy-hogy itt vagy?- jött oda anya egy ölelésre.
-Eljöttem, mert a lányok is elmentek a dolgukra én meg unatkoznék otthon egyedül.
-És a fiúk?
-Elmentek egy hónapra turnéra, szóval most egy jó ideig rendszeres látogató leszek.
-Az nem jó. Szomorú vagy? Gyere bármikor, ha kedved van.
-El nem tudod képzelni mennyire. Már az összes könnyemet kisírtam, de most már nincs erőm sírni. Kezdek megbarátkozni a gondolattal, hogy egy hónap Loui nélkül. Borzasztó lesz, de ki kell bírni.- mondtam, majd éreztem, hogy a gombóc egyre nő a torkomban, ezért témát váltottam.- Apa?
-Elment a boltba. Mindjárt jön.- kaptam a hosszú és kimerítő választ.
-Remek. Babám merre van?
-A kisszobában.
-Ja hogy, olyan is van?- néztem anyára értetlenül.
-Van. Átalakítottuk a gardróbot.
-Az jó kicsi szoba.-állapítottam meg.
-Shellynek még elég az. Na gyere, mert már nagyon várt.
Így is lett, bementem hozzá, és felvettem. Úgy nézett azzal a kis kerek szemeivel, mint egy ártatlan kiskutyus. Mikor a kezemben volt elkezdett kacagni.

'Tünemény egy kis csaj.  Nagyon imádom. És azok a kis kék szemei... Oda vagyok értük.'

Leültem a kanapéra, és beszélgettünk anyával. Aztán eszembe jutott, hogy leviszem Shellyt egy kicsit a parkba, mert úgyis jó idő van, és anyának kell egy kis pihenés.
-Anya, lemehetünk egy kicsit a parkba? Kiszellőztetem a fejem, és Shelly is friss levegőn van. Neked meg pihenned kell.- mondtam.
-Ez nagyon jó ötlet, legalább egy kicsit alhatok. -mondta.- Felöltöztetnéd?
-Persze.- adtam a választ és már vittem is a szobájába, hogy öltözzünk.

39. rész~Életem legrosszabb fél órája

Helóóka :) Itt van az új rész, amiről annyit, hogy mint már nem meglepő, ez is egy depis, szomorú rész, de ilyen lesz még az elkövetkező 15 is...De remélem ez nem veszi el a kedveteket az olvasástól. Remélem tetszeni fog. Jó olvasást!♥
From the twilight- River flows in you♥

A szememből kiszökött egy könnycsepp. Aztán egyre több és több. Elkezdtem sírni. Loui próbálta letörölni a könnyeket, de nem ment neki. Megfogta a kezem és úgy feküdtünk tovább. Aztán álomba sírtam magam.
Másnap reggel hamar felkeltem, mert a lehető legtöbb időt Louival szerettem volna tölteni. Ránéztem az órára, ami 06:18-at mutatott. Ő még aludt, ezért egy kicsit én is vissza aludtam. Arra ébredtem, hogy Lou elengedte a kezemet. Kinyitottam a szemem, és láttam, hogy kimegy a szobából. Nem tudtam miért, ezért én még egy kicsit az ágyban maradtam. Megnéztem mennyi az idő. Sikerült 1 órát még aludnom. Hallottam, hogy nyílik a szoba ajtó. Louis jött be, egy bögre tejeskávéval a kezében.
-Jó reggelt, szépség!- suttogta.
-Szia.
-Hoztam neked tejeskávét, mert tudom, hogy szereted.
-De cuki vagy!- mondtam és egy puszit nyomtam az arcára.
-Hogy aludtál?
-Nem jól. Még álmomban is az járt a fejemben, hogy elmész, és én nem mehetek veled.- mondtam és megint egy könnycsepp tűnt fel a szemem sarkában.
-Ne sírj, kicsim! Nehéz lesz, de kibírjuk.- jött oda hozzám, hogy megvigasztaljon.
-Tudom, de akkor is rossz érzés, hogy egy hónapig nem leszel itt velem.- mondtam és megcsókoltam.
Aztán átölelt és így ültünk egy ideig. Nem tudtuk sokáig ölelni egymást, ugyanis Liam jött be a szobába.
-Louis, minden cuccod bent van a kocsiban?
-Igen.
-8-kor indulunk. Hagylak is titeket.- mondta és már majdnem becsukta az ajtót.
-Tudom. Köszi.- mondta Loui.
-Mindjárt mentek.- mondtam és megint előjöttek a könnyek.
-Tudom. Még belegondolni is rossz, hogy már alig egy óránk van.
-Ne mondd! Nagyon rossz hallani.

*Harry szemszöge*

Este nagyon későn aludtunk el Ninával, hogy minél többet tudjunk beszélgetni.
Reggel, hamar felkeltem, de ő még aludt. Megfogtam a kezét és erre felébredt.
-Jó reggel!- mondtam.
-Szia kicsim. Mennyi az idő?-nyöszörögte.
-6:50.
-Nagyon korán van.
-Igen. De mindjárt megyünk. Már csak egy óránk van.
Ekkor Nina szeme elkezdett könnyezni. Megszorította a kezem, de úgy, hogy az már szinte fájt. A fejét a mellkasomra tette, de a haja olyan kócos volt, hogy szinte már a számba lógott. Így aludtunk még egy kicsit. Fél 8-kor Louis nyitott de dühösen, hogy keljünk fel,mert csak fél óránk van. Életem legrosszabb fél órája. El kellett búcsúzzak a szerelmemtől. Attól, akit a legjobban szeretek, és felnézek rá. Nagyon szeretem, de egy hónapig külön kell lennünk. Szomorú. Gyorsan összeszedtem magam és lementünk a többiekhez. Mindenki szomorú volt.

*Jess szemszöge*

Reggel, vagyis inkább hajnalban arra keltem, hogy valaki bejön a szobámba. Megcsapott egy ismerős illat. Kellemes, édes. Nagyon szeretem ezt az illatot. Zayn volt az. Odajött az ágyamhoz, és lefeküdt mellém. Átkarolt és úgy feküdtünk az ágyban.
-Már csak fél óránk van együtt, aztán egy hónap nélküled. Nagyon nehéz lesz.- mondta.
-Már csak fél óra? Az nagyon kevés!
Csak feküdtünk, mikor Zayn felpattant és elviharzott. Olyan hirtelen, hogy meg sem tudtam tőle kérdezni, hogy mi a baj. Aztán ránéztem az órára. 7:43 volt. Ez volt a baja. Gyorsan felkaptam egy laza felsőt és lementem.
A többiek már lent voltak és mindenki szomorúan búcsúzott a másiktól. Én is odamentem mindenkihez és egy öleléssel el is köszöntem. El is jött az a bizonyos 8 óra. A fiúk vették a cuccukat és indultak ki. Mi is kikísértük őket. Mindenki a maga barátjától barátnőjétől búcsúzott, én meg ott álltam egyedül. Belegondoltam, hogy ha nem csináltam volna azt a marhaságot, most lenne kiért sírjak és lenne kit megölelnem. De nem volt. Ekkor egy meglepő dolog történt....

38.rész~ Ez a hét egyre rosszabb

Halli :) Meghoztam az új részt, kicsit hamarabb, mint írtam, de nem baj. Remélem tetszeni fog, bár igen, ez is kicsit depis hangulatú. jó olvasást!! :)♥
Little Mix- Wings♥

-Ha hazajöttünk, be szeretnélek mutatni a családomnak.- mondta Loui.
-Ez jó ötlet!
Beszélgettünk még sokat, mikor benézett Liam.
-Loui, kész vagy a pakolással?
-Hupsz. Még el sem kezdtem. Mindjárt neki állok.
-Siess!- mondta Liam és már be is csukta az ajtót.
Loui el is kezdett pakolni.
-Segítsek?- kérdeztem.
-Nem fontos, de ha akarsz akkor megköszönném.
Viszonylag hamar elkészültünk és levittük a kocsiba. Visszamentem a szobába és befeküdtem az ágyba. Felnéztem twitterre és nagyon sok levelem volt. Néhányat megnéztem, de nem kellett volna. Csak még jobban elrontották a kedvem. Sokan örülnek Louinak és nekem, de több az olyan, aki nem. Ez nagyon rosszul esik. Tweeteltem egyet.

@Sphie_Rank♥:  Ez a hét egyre rosszabb. :( Kezdődik a suli, ráadásul új épület, új osztálytársak és egyéb.. Végre egyetem. Nagyon vártalak, csak miért pont most kellett ennek eljönnie?? De még van egy nap. Ami a legrosszabb napom lesz. Jobb éjszakát mindenkinek!♥

Mikor Louis is visszajött letettem a laptopom. Befeküdt mellém az ágyba és folytattuk a beszélgetést.
-Mit szólnál, ha elmennék vacsizni?- kérdezte.
-Jó ötlet, de "te már nem vagy itthon."
-Ajj, tényleg. Akkor maradunk itt.
Nagyon hamar eltelt a délután és este lett. Lementünk a többiekhez vacsizni, mert csináltunk, vagyis a lányok összeütöttek valami kaját, a fiúknak, utolsó előtti vacsi címén. Nagyon finom volt.
-Lányok, nagyon jót főztetek!- jegyezte meg Niall.
-Neked mi nem finom, drágaságom?- válaszolt Niki.
-Van olyan ami nem az.
-Tényleg jó lett!- tette hozzá Harry.
-Mit szólnátok, ha megnéznénk valami filmet?- vetette fel az ötletet Nina.
-Nekem nem annyira jó.- mondta Liam.- Átjön Danielle, és kettesben szeretnénk lenni.
-Mi is.- mondta Niki.
-És mi is, kicsim.- mondta Harry.
-Akkor ez nem jött össze.- vonta meg a vállát Nina.
-Tényleg Liam, mikor mutatod be a barátnődet nekünk?- kérdezte Zayn.
-Mikor már ténylegesen is a barátnőm lesz. Amúgy úgy terveztem, hogy ma.
-Az nagyon jó ötlet.- mondtam.
A beszélgetés után kis "csapatokba" oszlottunk és mindenki ment a maga dolgára, a maga szobájába.
-Elmegyünk sétálni?- kérdezte Loui.
-Nem fognak észrevenni?
-Nem! Figyelünk rá!- mondta.
-Akkor menjünk! mosolyogtam.
Kimentünk a parkba és leültünk egy eléggé eldugott padra. Itt nem vehetett észre senki. Elkezdünk beszélgetni. Nem fogytunk ki a témából. Este, vagyis inkább éjszaka fél 11kor indultunk haza.
Mikor hazaértünk, elmentem letusolni, aztán ment Louis is. Készen lettünk, lefeküdtünk az ágyba és egymás tekintetében megint elvesztünk.

37.rész~Felelsz, vagy mersz?

Hát sziasztok :) Meghoztam a részt, ami ahogyan már mondtam depizős, szomorkás hangulatú. Egy ideig ilyenek is lesznek a részek, mert nem tudom mi volt velem, de valahogy nem jött a vidám része, csak ilyen szomorú. Na de azért remélem nem veszi el a kedveteket az olvasástól és tetszeni fog. Jó olvasást!! :)♥
ByeAlex- Kedvesem♥

*Harry szemszöge*

-Öleld meg, azt,akit  legjobban szeretsz barátilag és adj egy puszit annak, akit nem csak barátnak tekintesz!- adta a feladatot Sophie.
Odamentem hozzá és szorosan megöleltem. Ezután mindenkit végig öleltem, ugyanis mindenki a barátom. Végül Nina következett. De nem teljesen a feladatot csináltam. Odamentem hozzá, megöleltem és megcsókoltam.
-Na ez meg mi?- értetlenkedett Niall.
-Szeretjük egymást!- monda Nina.
-Akkor együtt is vagytok?- kérdezték egyszerre.
-Nem...-mondtam szomorúan, és lehajtottam a fejem.
Én pörgettem és Niall következett.
-Niall, felesz, vagy mersz?- tettem fel a kérdést.
-Felelek.
-Nos, ha már minden feladat így volt, legyen ez is. Mit gondolsz Nináról és Szofról?
-Nina....Nagyon jó barátom. Igazi vicces, kedves lány. Mikor idejött, nem szimpatizáltam vele, de egyszer beszélgettünk, azóta nagyon csípem. Sophie....Legjobb lány barátom. Eltudunk egymásnak mondani mindent és megbeszéljük, ha valami történik. Ha bármi van, szólunk egymásnak. Megbízok benne. Nagyon szeretem, mint barátot.
-Rendben, te pörgetsz.- mondtam.
Louin volt a sor.
-Felelsz, vagy mersz?- nézett a gyönyörű kék szemeivel, szúrós tekintettel Niall.
-Merek.
-Menj oda a lányok közül valakihez, akit nagyon jó lány barátodnak tartasz és öleld meg.
Oda is ment Nikihez és átölelte. Niki is így tett.
-Jajj, de szeretlek te kis Répafaló!- mondta Niki.- Persze barátilag!- tette hozzá.
Loui pörgetett. Az üveg szája Jess felé állt meg.
-Jess, felelsz, vagy mersz?
-Felelek!
-Mit gondolsz Zaynről? Ti nem csíptétek régen egymást, ha jól tévedek.
-Nagyon szeretem. Legeslegjobb fiú barátom. Furcsa, de megkedveltem őt.
-Ez viszont is így van.- hallottuk Zayn hangját. Aztán Jess felállt és elment, azzal a szövegel, hogy neki mennie kell. Ezt követően Niall és Niki is bementek a szobájukba. Őket követték Szof és Lou. Végül én és Alina is bementünk a szobába, mivel nem tudtunk mit csinálni.

*Sophie szemszöge*

Üvegezés végén, mindenki elment a szobájába és alváshoz készülődött. Louis elment fürdeni, addig én felnéztem twitterre. Nagyon sok levelem volt, és szombat óta nagyon sokan bekövettek. Tweeteltem egyet, hogy adjak magamról egy életjelet, majd elmentem én is letusolni.
Mikor készen lettem kimentem Louihoz és lefeküdtem mellé az ágyba.
-Nagyon rossz lesz nélküled!- mondtam és közben a fejemet a mellkasára helyeztem és átkaroltam a hasát.
-Nélküled is. De kibírjuk! Tudom.-válaszolta Louis.
Még egy kicsit beszélgettünk, utána bealudtunk.
Másnap reggel nem volt senki az ágyban. A lehető legrosszabb volt. Utolsó nap kelhetnék vele, de nem, mert nincs itt. Nagyon rosszul esett. Felöltöztem és lementem a konyhába. Csak Niki és Jessy volt lent.
-Jó reggelt.- köszöntem nekik egy-egy ölelés kíséretében.
-Szia!- mondták egyszerre.
-Többiek?- érdeklődtem.
-Nina alszik, a fiúk meg elmentek valahova.- kaptam a választ.
-Nem tudjátok hova?
-Nem. Mikor mi felkeltünk, már nem voltak itthon és azóta ki vannak kapcsolva.
-Szuper!
Megpróbáltam felhíni Louist, de csak a hangposta jelentkezett. Hagytam neki egy üzenetet, hogy amint tud hívjon fel.
Leültem a kanapéra és bekapcsoltam a tv-t. A hírek mentek. Ez volt a bevezető:
,,A One Direction fiúbandát ma, a reptéren lehetett látni. Nagyon sok rajongó volt ott. A fiúk csak 5 percre tűntek fel autogrammot osztani, aztán senki sem látta őket. Valószínű, hogy turnéra mentek."- mondta a bemondó nő.
-Lányok! Baj van!- rohantam a konyhába sírva- A fiúk ma mentek turnéra. Most volt a hírekben.
-Ez nem lehet! Elköszöntek volna!- mondta Niki.
-Az igaz, de akkor miért voltak ma a reptéren??
-Úgy mentek el, hogy nem köszöntek? Nem tennének ilyet.- mondta Jess.
Egy ideig még értetlenkedtünk, mikor hallottuk, hogy nyílik az ajtó.
-Ki az?- kiabáltam ki a konyhából.
-Megjöttünk!- hallottam Loui hangját.
Egyből kifutottam az előszobába és egyenesen Loui karjába ugrottam.
-Hol voltatok? A szívbajt hoztátok ránk, hogy elmentetek és nem köszöntetek.- mondtam és megcsókoltam Louit.
-Nem mennék el úgy, hogy ne köszönnék el tőled.- mondta a répafaló.
-Remélem is. De mi volt ez az egész?- értetlenkedtem.
-Úgy csináltunk, mintha ma mentünk volna el, hogy holnap ne legyenek sokan a reptéren és időben el tudjunk indulni.- mondta Zayn.
-Ötletes!- mondta Niki.
-Nina merre van?- nézett körbe Harry.
-Alszik.
-Megyek és felébresztem!- mondta és már indult is.
-Felmegyünk? Veled akarok lenni.- súgta Loui a fülembe.
-Menjünk!
Így is lett. Bementünk a szobába és leültünk. Csak ültünk és néztünk egymás szemébe. Lehet, hogy unalmasnak hangzik, de annyira jó. Mikor elmerülsz a másik tekintetében és nem tudsz kikavarodni, mert annyira mélyen vagy.
-Szeretlek.- mondtam.
-Én jobban.
-Ezt ne kezdjük!
-Szerintem se.
Az egész délután azzal ment el, hogy beszélgettünk.

36.rész~Nyugodj meg szívem!

Sziasztook :) Ezer bocsi, hogy csak most hozom a részt, de teljesen kiment a fejemből, hogy kéne feltenni. Minden nap megnézem, hogy mennyi oldalmegjelenítés van, de az, hogy kéne tenni részt, na az nem jutott eszembe. De most itt van, és remélem tetszik, bár egy ettől a résztől kezdve kicsit depizős, szomorkás hangulata lesz az egésznek, de remélem tetszeni fog :)
Jó olvasást!!♥

-Értem. És ti mióta vagytok együtt?- nézett Louira és rám felváltva.
-3 hete- válaszolt bőven Louis.
-Sohipe, szüleid mit szóltak, hogy ilyen hamar barátot váltottál?
'Ez a csaj rám szállt. Úgy érzem nem fog egy hamar békén hagyni, ha csak nem szedi le valaki rólunk.'
Louinak súgtam, hogy valahogy rázza le, mert nem bírom tovább.
-Nyugodj meg szívem! Már küldtem egy sms-t Liamnek, hogy jöjjön értünk.- súgta vissza. Közben én tereltem a témát. Ez a kérdés utalhat arra is, hogy sarkon állónak tart. És végre megérkezett Liam, a megmentőnk.
-Elnézés, el kell rabolnom őket, mert sietünk!- mondta és már mentünk is el.
-Köszönöm Liam! Megmentettél!- öleltem meg a fiút.
-A barátokért mindent!- mondta és ő is megölelt.
Az a baj, hogy erről az ölelésről kép is készült. Mikor meghallottam, hogy kattognak a vakuk el is engedtem.
-Mi az?- értetlenkedett Liam.
-Semmi, csak aztán összehoznak minket, és az se neked, se nekem nem lenne jó.
-De hát mi csak barátok vagyunk.
-Tudom. De ezt nekik mondd.- mutattam a fotósok felé- Lou merre van?
-Szerintem már bement- mondta és behúzott a moziterembe.
Igaza volt. Louis foglalt nekünk helyet. Én mellé ültem, Liam pedig mellém.
-Mit nézünk?- hallottam a kérdést Nikitől.
-Nem tudom, de remélem jó lesz.- válaszoltam.
Elkezdődött a film. Horror volt.
'Nagyon jó! Pont az ilyen véres filmeket nem szeretem.'
A film háromnegyed órájában Louit néztem, mert egyszerűen képtelen voltam oda nézni.
Végre vége lett. Niall felvetette az ötletet, hogy menjünk el kajálni. Így is lett.
Mikor végeztünk haza mentünk. Leültünk a kanapéra és beszélgettünk egy kicsit.
-Fiúk, itt az idő!- szólalt meg Zayn.
-Minek az ideje?- értetlenkedtünk a lányokkal.
-Szombaton turnéra megyünk, 4 hétre.- mondta Liam.
-De hát az holnap után van.- mondtam szomorúan.
-Gyertek velünk!
-Nem lehet, kezdődik a suli.- monda Jessy.
-Ne már! Ez nem ér. Miért nem szóltatok hamarabb?- néztem a srácokra.
Nem kaptam választ. Megfogtam Loui kezét és felhúztam az emeletre a szobába.
-Miért nem mondtad?- vontam kérdőre.
-Mert így beszéltük meg.
-De attól még elmondhattad volna csak nekem.
-Tudom és sajnálom.
-Mindegy, csak most nem tudom feldolgozni. Iszonyatosan nehéz lesz nélküled.- mondtam és az arcomon egy könnycsepp gurult végig.
-Nyugodj meg szívem! Minden nap felhívlak! Kibírjuk! Meglátod!- mondta és megcsókolt.
Ezután az ágyon ültünk és öleltük egymást.
-Nagyon szeretlek!- súgtam a fülébe.
-Én is nagyon!

*Harry szemszöge*

Mikor Liam mondta,hogy megyünk turnéra láttam Nina arcán az elszomorodást. Épp, hogy megismerkedtünk már megyünk is el. De átvészeljük ezt az egy hónapot. Valahogy menni fog.
Szomorúan kiment az erkélyre. Utánamentem, hogy megvigasztaljam.
Mikor kiértem láttam, hogy sír.
-Nina. Nincsen semmi baj.- mondtam, odamentem hozzá és megöleltem.
A válasz csak sírás volt. Még jobban megszorítottam.
-Miért  nem mondtad??-szipogott.
-Mert megbeszéltük, hogy így talán jobb lesz. De most már látom, nem volt jó ötlet. Sajnálom!- mondtam.
Ezután is csak öleltük egymást. Közben összeszedtem magam és elengedtem Ninát. Mélyen a szemébe néztem, majd megcsókoltam.
-Szeretlek!- súgtam a fülébe.
-Én is nagyon szeretlek!- mondta.
Bementünk és leültünk a kanapéra.
-Ki akar üvegezni?- vetette fel az ötletet Zayn.
Mindenki bele egyezett. Felmentem Louisékhoz, hogy jöjjenek játszani.
A nappaliban körbe ültünk és a kör közepére tettük az üveget. Zayn pörgetett,mivel ő találta ki, hogy játszunk. Az üveg Nina felé állt meg.
-Alina, felelsz, vagy mersz?- kérdezte Zayn.
-Felelek!
-Mit gondolsz Niallről?
-Nagyon bírom a fejét! Nagyon jó barátom lett, mióta itt vagyok. Nagyon szeretem, mint barátot!- válaszolt Nina.
Most ő pörgetett. Szof következett.
-Nos Sophie, felesz vagy mersz?
-Felelek!
-Mit gondolsz Harryről?
'Na erre kíváncsi vagyok! Csináltam egy pár dolgot, amit nem kellett volna. Remélem azért sok jót fog mondani!'
-Egyszerűen imádom! Persze csak, mint barátot. Mindent el merek neki mondani, amit érzek és tudom, ő sosem mondja el senkinek. A beszélgetéseik közben, magam vagyok és nem kell arra figyelnem, hogy elszólom magam, mert ő megért és ha elszólnám magam akkor sem vonna kérdőre. Mindig kiáll mellettem és mindig velem van, ha baj van. Legeslegjobb fiú barátom.
Sophie pörgetett. Az üveg "engem szemelt ki".
-Barátocskám, felesz vagy mersz?
-Merek!- jelentettem ki.

35.rész~ De jó, hogy itt vagytok!

Helló :)
Meghoztam a következő részt, mint látjátok. Kicsit rövid lett, meg nem lett a legjobb, emiatt lesz érdekes a kövi :) Remélem tetszeni fog. Jó olvasást! :)♥
Ed Sheeran- Small Bump

-Mehetünk?- nézett rám Jess.
-Persze! Loui, kész vagy?- válaszoltam.
-Kész! Mehetünk!
Elköszöntünk mindenkitől és már mentünk is a kocsihoz. Loui akart vezetni, ezért megengedtem neki. Félúton anya telefonált, hogy hol vagyunk.
Meg is érkeztünk és bementünk a kórházba. Anya már nagyon várt.
-Szia anya!- mondtam és megöleltem.
-De jó, hogy itt vagytok! Hiányoztatok!- mondta és mindannyiunknak lenyomott egy-egy puszit.
-Hol van Shelly?- kérdezte Louis.
-Mindjárt hozom.- mondta anyu és bement a szobájába. Mi nem mentünk be, mert a szobatársa aludt és nem akartuk felébreszteni.
 Ki is hozta az én gyönyörűséges húgomat.
-De szép vagy!- mondta Jess Shellynek.
Louis olyan türelmetlen volt, hogy egyből kivette anya kezéből Shellyt és megölelte.
-Szia baba, mi újság?- mosolygott Loui.
Shelly, csak egy kacagással válaszolt.
-Louis, ide adod?- kérdezte Jess.
-Persze, gyere. De vigyázz rá!- figyelmeztette Jessyt Lou.
Szinte összevesztünk a kicsin. Végre hozzám is odakerült. Megfogtam, adtam az arcára egy puszit és leültem. Ott feküdt a kezemben egy csöpp kis ember, aki nagyon aranyos.
-Apa, mikor jön? Vagy már volt?- néztem anyára.
-Nem tudom, nem mondta, de szerintem csak holnap, mert ma sok dolga van.
A beszélgetés közben, arra lettem figyelmes, hogy Shelly elaludt a kezemben.
-De aranyos! Kis álomszuszék, mint a nővére!- jelentette ki Loui.
-Ezt kikérem magamnak!
Beszélgettünk még, mikor anya elvette tőlem Shellyt, mert vitte vissza a szobába, hogy nyugodtan tudjon aludni.
-Imádlak titeket!- mondta Loui.
-Én is téged!
Mikor anya visszajött, elköszöntünk tőle és mentünk a kocsihoz.
-Jess, mit szólnál, ha elmennénk vásárolni?- ajánlottam fel.
-Remek ötlet! Úgy is akartam tőled kérni egy ruhát, de akkor veszek magamnak.
-És velem mi lesz?- nézett ránk Loui.
-Menjünk el moziba!- mondta Jess.
-De csak miután vásároltunk!- mondtam.
-Oké, akkor csörgess meg, ha kivásárolgattátok magatokat és visszajövök.- mondta Loui.
-Ez jó ötlet.- vágta rá Jessy.- De ha már itt tartunk, kérdezd meg a többieket, hogy van-e kedvük jönni.
-Rendben. Elvigyelek a plázáig?- kérdezte Loui.
-Nem kell, köszi. Gyalogolunk.- mondtam.
Ez így is lett. Elindultunk a belváros felé. Közben nagyon sokat beszélgettünk. Vettünk egy csomó ruhát is. Vásárlás közben lehet a legjobbakat beszélgetni.
Benéztünk egy cipőboltba is, mert kellet Jessynek új cipő.
-Miért kell neked cipő?- néztem rá- Van egy csomó.
-Tudom, de most különleges alkalom lesz.
-Na mondd már!
-Este elmegyünk Zaynnel vacsizni, és a legjobban akarok kinézni.
Megvettünk egy nagyon szép cipőt. Még én is vettem egyet, pedig nekem tényleg nagyon sok van. De ezekből sosem elég!
Felhívtam Louit, hogy jöhetnek. Mindenki jött, ezért jó kis estének néztünk elébe. Megérkeztek, bepakoltuk a kocsiba a ruhákat és már mentünk is a moziba. Út közben egy csomó rajongó vett minket körül és a vakuk csak úgy villogtak. Megállítottak engem meg Louit, mert kézen fogva mentünk, hogy igaz-e, hogy mi ketten együtt vagyunk. Harryéket is elég sokan kérdezgették, hogy mi van vele, meg Ninával, de ők még mindig nem hozzák nyilvánosságra szerelmüket.
,,Még mi sem beszéltük meg, hogy mi van velünk. Szeretjük egymást, de több még nincs."- hallottam Nina hangját.
'Tehát még nem tudják! Nem tudom mi van itt, de el kel beszélgetnem Ninával és Harryvel külön-külön, hogy ők mit éreznek.'
Végre úgy tűnt, hogy kikeveredtünk a tömegből, de nem. Odajött hozzánk egy aranyosnak tűnő riporter, és megkérdezte, hogy válaszolunk- e pár kérdésre. Miért is ne?
-Sophie, te régebben még nem Tomyval voltál együtt?- nézett rám a csaj.
-De igen. Csak összevesztünk és ő vissza ment Magyarországra.
-A kapcsolatot tartjátok?
-Nem. Úgy alakult, hogy nagyon megharagudott rám, és mikor hazament megváltoztatta a telószámát, meg mindent. Nem tudom elérni.

34.rész~ Kezem a kezében

Hellóka... :) Igen, megint megkésve, DE hoztam a részt! Remélem tetszik. A kövi, megint ilyen későn fogom hozni, mert meg vagyok késve az előre megírtakkal és egy kicsit összeszedem magam, szóval lehet, hogy csak jövőhét közepén hozom.
Jó olvasást! :)♥

One Direction- One Way Or Another ♥

Nagy nehezen kinyitottam a szemem és Jessre néztem.
-Na mondd!- mondtam két ásítás között.
-Tegnap este átjött Zayn, hogy megvigasztaljon és ott aludt nálam.
-Naa, haladás!- mondtam és egyből kinyílt a szemem.
Mondott még volna valamit Jess, de ránk nyitott Loui. Befeküdt mellém az ágyba és fülelt.
-Miről szól a pletyka, csajok?- bújt közénk, miközben majdnem kiszorította a szuszt belőlem.
-Semmiről, de Loui, nem kapok levegőt!- mondtam nehezen.
-Jajj, bocsi.- mondta és leszállt rólam.
-Na én megyek, majd szólj, hogy mikor megyünk!- mondta Jess és rám nézett.
-Jajj, igazán nem kell elmenned, én egyébként is, csak azért jöttem, hogy megnézzem Szof fent van-e.
-De megyek!- mondta és már csak az ajtó csukódását hallottuk.
-Igazán ügyes vagy!- mondtam Louinak morcosan.
-Mit csináltam?
-Pont a téma legérdekesebb részénél voltunk, erre te bejöttél és elküldted.
-Bocsánat!- mondta felett kézzel.
-Csak tudod, megmondhattad volna neki szépen, hogy most beszélnünk kell és legyen szíves kimenni.- mondtam és adtam egy "bocsánat puszit" az arcára.
-Ez igaz. De az az igazság, hogy nem kell beszélnünk, csak egyszerűen veled akartam lenni.
-Oké, most már mindegy, de majd kérj tőle bocsánatot!
-Igen is.
Ezt a beszélgetést ezzel a két szóval le is zártuk. Csak feküdtünk az ágyon, a fejem Loui mellkasán pihent, a kezem a kezében és néztük a plafont. Csak feküdtünk és pihentünk. A nagy csendet egy telefoncsörgés zavarta meg. Anya hívott, hogy mikor mehetek. Megbeszéltük és visszafeküdtem Loui mellé. Felém fordult és egymás tekintetében elvesztünk. Így feküdtünk egy darabig, mikor Lou hirtelen átkarolt és megcsókolt.
-Szeretlek!- mondtam.
-Én is, nagyon!
Tovább feküdtünk. Ezzel ment el az egész délelőttünk, hogy feküdtünk egymás mellett, néha egy-egy ölelés megszakította a mozdulatlanságunkat. Fél 1 körül Liam jött be a szobába, azzal a "hírrel", hogy itt a kaja.
Felöltöztünk, rendbe szedtük magunkat és már mentünk is le. Niki a konyhában várt, mert a drágaság csinált nekem tejeskávét. Megkajáltunk és már kezdtem öltözni, hogy megyünk anyuékhoz.
-Mehetek én is?- nézett rám Loui- Szeretném látni azt a kis szépséget.
'Jajj, de aranyos. enyém a világ legaranyosabb pasija. Ahogy meglátta Shellyt, megszerette. Imádom!!'
-Persze, hogy jöhetsz! Máskor meg se kérdezd!- válaszoltam és bementem a fürdőbe.
-Loui, szólnál Jessnek, hogy kezdjen készülődni, légyszi?- kiabáltam ki a fürdőböl.
-Megyek már!
Rendbe tettem magamat és mentem is le a nappaliba.
-Hű, de csini vagy!- nézett rajtam végig Harry.
-Hű, de cuki vagy! Köszönöm!- mondtam és megöleltem.
Kijött Jess szobájából Loui is.
-Lebuktál barátom!- szólalt meg ismét Harry.
-Hoppá. Szof, ezt meg se láttad jó?- viccelődött Lou.
-Ez nem így működik!- mondtam és megfordultam.
-Most mi a baj?- jött oda sietősen Répafaló.
Nem válaszoltam, csak vártam, hogy mikor támad hátba. Nem kellett sokáig várnom. Odafutott hozzám, megfogta a derekam, felkapott és óvatosan ledobott a kanapéra, Harry mellé, fölém hajolt és lesmárolt. Hirtelen Harry megfogta Loui derekát és lelökte rólam, mondva, hogy "Ő az enyém!"
'Na ez mellett sem megy el Loui szó nélkül.'
-Döntsön ő, hogy kié!- válaszolt Loui. Ekkor Harry és Lou egyforma távolságba beállt mellém és várták, hogy elinduljak valamelyikőjük felé. Ekkor kijött Jess a szobából. Felálltam és odamentem hozzá.
-Én az övé vagyok!- mondtam. De ekkor Niki kijött a fürdőből. Hozzá is odamentem.
-Meg az övé!- mondtam és megöleltem.
-Mi bajod van, drágám?- értetlenkedett.
-Hosszú.- adtam a rövid és semmit mondó választ.
Ekkor Louihoz is odamentem és megcsókoltam.
-És az övé!- mondtam.
-Az enyém, bizony!- mondta büszkén Loui.
Aztán odamentem Harryhez és megöleltem.
-Meg az övé is!- mondtam.
-Az enyém is!- mondta és kihúzta magát.
Ott futkároztam a többiek közt, mint egy hülye, aki mindenkinek lenyom egy puszit, vagy mindenkit megölel.