42.rész~ Szeretlek...

Halihóó:) Bocsánat, hogy ilyen későn hoztam új részt, de nem megy mostanában az írás. Nincsen sem kedvem, sem pedig energiám. Remélem, májusban egy kicsit többet tudok majd írni. Amúgy tervezem, hogy ezt a blogot nemsokára befejezem, és belekezdenék egy másikba, aminek a főszereplője Justin Bieber lenne. Írjatok komit, ha szerintetek érdemes lenne belekezdenem. Majd szólok, ha ebből lesz valami  a képet ne értsétek félre, Szof nem cigizik :DD Jó éjszakát és jó olvasást!!♥ 
Justin Bieber- Boyfriend♥

Nem tudtam mit mondani, csak bámultam előre, hogy miért hívhatott az illető.
-Igen, tudom. Miben segíthetek?- makogtam.
-Segítséget szeretnék kérni. Tudom, hogy furcsán hangzik, de nem tudom mit csinálni. Mióta Tomy hazajött, más lett. Nagyon más. Nagyon megviselte, hogy szakítottatok, és magába fordult. Tudnál segíteni?- furcsa volt ezt az anyjától hallani, mert akkor már tényleg baj van, ha egy anya nem tud mit kezdeni a gyerekével.
Vettem egy nagy levegőt, és válaszoltam.
-Készen áll arra, hogy megbeszéljük? Mert már tisztázni szeretném ezt az egész ügyet.
-Már napok óta készül, hogy felhívjon.... Mindig, mikor a fejébe veszi, hogy felhív, nyúl a telefonért és elkezd tárcsázni. De aztán hirtelen eldobja a telóját. Már a harmadikat veszem neki, mert mindig összetörik.-mondta Katy, Tomy anyja.
-Oda adnád neki a telefont?- kérdeztem. Ekkor már nőtt a gombóc a torkomban és a könnycseppek is gyűltek a szememben.
-Persze. Köszönöm a segítséget.- mondta.
-Ne köszönd, még nem segítettem semmit. De remélem menni fog.
Katy odaadta a telefont Tomynak.
-Haló?-szólt a telefonba.
-Szia Tomy, Szof vagyok. Beszélhetnénk?
-Szia.... Miről?
-A történtekről. Figyelj, tudom, hogy szarul esett amit tettem, meg is bántam, de akkor nem tudtam mást tenni.
-Tudtál volna. Ha igazán szeretsz, ilyen nem történik meg. De láttam a műsort, és azt is tudom, hogy együtt vagytok azzal a kis...
-Na!! Ne sértegesd! Ha nem hagytál volna faképnél, és itt maradsz, akkor az én oldalamról a mai napig együtt lennénk. De te elmentél... Megkérdezheted a fiúkat, és a csajokat is, hogy ki voltam. Egész nap sírtam... És az még rosszabb, hogy fel sem tudtalak hívni, mert más a telefonszámod. Ha hagyod, hogy elmondjam, akkor nem így állnál hozzá a dolgokhoz...
-Oké.... Állíts be hibásnak. Ez természetes... Mindenért én vagyok a hibás! Remek... Szerintem nekünk nincs több beszélni valónk.
-Várj, én nem mondtam ilyet...- mondtam, de ekkor már a tokomban az a gombóc kb hatszor nagyobbra nőtt, és elkezdtem sírni.- Mindketten hibásak vagyunk... Tudom, hogy én nagyobb hibát követtem el, és ezt be is vallom, de ezt meg lehet beszélni....Legalábbis én így gondolom.
-Szerintem most még ezt nem tudjuk megbeszélni. Egyenlőre annyira ki vagyok, hogy nem tudnék veled visszafogottan és szépen beszélni.
-Figyelj, csütörtökön nem lesz sulim, gondolom neked sem. A fiúk nincsenek itthon, szóval csütörtök este felülök a repülőre és elmegyek hozzád, hogy rendesen meg tudjuk beszélni. Tisztázni szeretném.
-Erre nincs szükség.- mondta, de hallottam az elcsuklást a hangjában.
-De elmegyek, akármit mondasz. Figyelj, meg akarom beszélni veled és azt akarom, hogy újra barátok legyünk. Nem a legjobbak, de barátok.
-Jó, legyen... De előre mondom, hogy nem tudok veled szépen beszélni....
-Nembaj. Arra kérlek, hogy ezt a számot hagyd meg, és majd megcsörgetlek, ha indulok.- mondtam.- Na megyek. Szia. Legyél jó!
-Megígérem...- mondta nyugodt hangon.- Szia, szeretlek...- hallottam a suttogását.
-Cuki vagy!- mondtam és befejeztem a beszélgetést.
Akkora kő esett le a szívemről. Végre beszélhettem vele. Álmos voltam, ezért lefeküdtem aludni.
Másnap, mikor felkeltem lementem a konyhába. Jess hót kómásan a konyha pulton feküdt.
-Jó reggelt, veled meg mi történt csajszi?- néztem rá értelmetlenül.
-Szia. Tegnap este elmentünk egyet bulizni. Kicsit hosszú volt az este.
-Ezt most hogy értsem? Ugye nem az amire gondolok?
-Nem tudom mire gondolsz... De ittunk egy kicsit.- mondta majd letette a fejét. Látszott rajta, hogy alig él.
-Egy kicsit? Nem úgy tűnik.
-Jól van na...
-Többiek?- nézet körül.
-Szobájukban.- mondta.- Na de megpróbálok én is felmenni, és aludni egy kicsit.
-Ilyenkor? Babám, negyed egy van.
-Nekem még korán van.- mondta miközben kis léptekkel, óvatosan ment a szobája felé.
Csináltam magamnak egy kakaót, megittam és felmentem a szobámba.