Elmentem letusolni, és befeküdtem az ágyba. Nagyon kimerültem, álmos is voltam, de a gondolatoktól nem tudtam elaludni. Folyamatosan az járt a fejemben, hogy anyáék égész életemben nem mondták el a teljes igazságot . Minél hamarabb szerettem volna megtudni, az igazat, és anya szájából azt hallani, hogy ez nem igaz, Adam csak átvert. De már biztos voltam benne, hogy ha ennyi mindent nem mondott el nekem, akkor más is van, amiről hallgat. Szinte én éreztem magamat rosszul és kellemetlenül. Nagy nehezen elaludtam, mire Tomy rontott be a szobába, hogy keljek fel, mert itt van valami ismerősöm. Felöltöztem és lementem a nappaliba. Adam ült a kanapén. Odamentem, leültem mellé és egyből elkezdtem faggatózni.
-Hát te?- dobtam neki egy egyszerű kérdést és egy értelmetlen fejet.
-A holnapról van szó. Nem tudok menni, mert közbe jött egy fontosabb ügy- a mondanivalója alatt tekintete végig a padlót égette. Mintha nem mert volna a szemembe nézni mert füllent.
-És mikor jó neked? Kélek mondd, hogy hamar!
-Szombaton már jó, csak ez most tényleg sokkal fontosabb. Bocsi. De most mennem kell, majd holnap felhívlak, és megbeszéljük a többit!- dobta nekem a mondatait és már ment is ki az ajtón. Tomy értelmetlenül jött felém, hogy mi volt ez az egész, és ki volt ez a srác.
Elmeséltem neki hogy mi történt a parkban. A mondandóm felénél eszembe jutott minden. Hogy hazudtak nekem, Liam és anyáék. A szemeimben könnyek jelentem meg, majd megcélozták a padlót és elkezdtek lepotyogni a szememből. Tomy odahajolt és átkarolt.
-Igen, eddig értem, hogy odament hozzád, de miért? Ki ő?- értetlenkedett tovább.
Aztán elmondtam neki az egész történetet, attól, hogy Adam odajött hozzám a parkban, egészen idáig. Vagyis, hogy elment.
Tomy rettentően kedves, figyelmes és aranyos volt. Látszott rajta, amit mondott, hogy tényleg szeret. De én nem akartam neki rosszat, hogy azt higgye, hogy én is szeretem, pedig teljesen olyan jeleket adtam neki, amiből ezt lehet kiszűrni. De jó volt, hogy legalább egy ember van, aki megpróbálja az én szemszögemből látni ezt az egészet, és együtt érez velem. Akkor visszagondoltam a közös múltunkra, hogy milyen jó is volt, de a rossz napokra is. A szemem sarkában még több könnycsepp jelent meg. Aztán Louisra gondoltam.
-Ne sírj, kérlek. Nem tudod, milyen rossz téged így látni.- miközben Tomy ezt mondta, szorosan magához ölelt. Körülbelül fél óráig még így ültünk, aztán sikerült elaludnom, vagyis inkább álomba sírni magamat.
Másnap reggel korán keltem és elmentem futni. Kikapcsoltam, egy kicsit egyedül tudtam lenni és magammal törődni. Végre megint ott voltam, ahol a legszebb időmet töltöttem régen. Futás közben sokszor megálltam egy-egy helyen és vissza emlékeztem a régi időkre.
"Otthon" már reggeli várt az asztalon. Mindenki ott ült, csak én nem. Elmentem letusolni, és leültem reggelizni. Közben nagyon jót beszélgettem Tomy húgával. Nem tudom mi történt vele, de kedves volt velem, pedig örök "ellensége" voltam. Kaja után felhívott a szobájába, ami tele volt 1D-s poszterekkel. Mikor beléptem , akkor jöttem rá, hogy miért is ilyen kedves velem. Oda volt a fiúkért és azt akarta, hogy bemutassam nekik őt.
'Na, ez most nem nagyon jött össze, Emily! Azért sem fogom bemutatni neked egyik fiút sem!'
-gondoltam magamban, de hogy ne legyek nagyon köcsög vele, átküldtem egy pár képet a telójára, ami még sehol sem volt fent. Kifaggatott az egész bandáról, de főleg Niall érdekelte. Mindent megkérdezett róla, még olyat is, amit nem tudtam, de nem is voltam rá kíváncsi.
A beszélgetésünk után átmentem a Tomy szobájába, ahol a fiú éppen öltözött.
-Boccs, rosszkor! Majd szólj ha jöhetek!- és eltakartam a tenyeremmel a szemem.
-Gyere nyugodtan!- vigyorgott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése