51.rész~ Ismered a One directiont?

na sziasztok! Nagyon régen hoztam részt, de úgy vettem észre, hogy nem olyan nagy az érdeklődés a blog iránt, mint amilyen volt:( Régebben hozzászóltatok egy-egy részhez, meg sokan nyomtatok a "szuper" és a "jó" véleménygombra, de most alig:( ez egy kicsit elszomorított... Na de mindegy, most meghoztam az új részt, amiről nem tudok sok mindent mondani, szóval nem is teszem... jó olvasást!♥




Csak ott álltam a tónál és néztem a hold vizéből a visszatükröződő holdat. Aztán egy emberi alak rajzolódott ki a vízben, de nem ismertem fel.
-Sophie,  te vagy az? Hogy hogy itt vagy?- szólított meg az ismeretlen hang.
Nem tudtam ki lehet az, ezért nem figyeltem rá. Közelebb lépet, és megint megszólított.
-Sophie Rank? Jól tudom?
-Ki vagy? És honnan ismersz?
-Nem ismerhetsz, ugyanis mi még nem találkoztunk- válaszolta. Itt elkezdtem félni.
-Akkor honnan ismersz? Honnan tudod a nevem?
-Szóval te nem tudsz róla. Akkor nem is zavarlak.
-Miről nem tudok? Kérlek mondd el!- faggatóztam.
-Gyere menjünk, üljünk le egy padra, vagy menjünk igyunk meg egy teát. És közben elmesélem.
Elmentünk a legközelebbi kávézóba, rendeltünk inni és közben beszélgettünk.
-Engedd meg, hogy bemutatkozzam, Adam Rank vagyok.
-Rank? Névrokonok vagyunk?
-Hát, valójában azok is, de egy kicsit mélyebbre is áshatunk. Apukádnak, Davidnek volt egy előző kapcsolata még anyud előtt, ahol született egy gyerek, aki én vagyok de a régi feleségét David otthagyta 7 hónapos terhesen és összejött egy másik nővel, aki anyukád és ebből a kapcsolatból születtél te.
-Szóval mi ketten, féltestvérek vagyunk? De erről én miért nem tudtam?
-Igen, féltestvérek vagyunk. Sőt, van egy híres unokatesóm is, akinek te is a rokona vagy messziről.
-Most felcsigáztál. Ki az?
-Ismered a One directiont?
-Közelebbről, mint gondolnád.
-Mennyire közelről? -érdeklődött.
-Annyi elég, hogy egy házban lakunk és járok az egyik tagjával?- Mikor meghallotta ezt a kérdést kerekre nyíltak a szemei.
-Túl sok is. De ugye nem Liamel?
-Nem, vele csak jóban vagyunk. De miért? Miért lenne baj, ha vele járnék?- az idétlen nézésemet rá szögeztem.
-Mert ő a rokonod- adta az egyszerű, de nagyon furcsa választ.- De nem közeli rokonok, mert ő nekem az unokatesóm, szóval ti csak nagyon messziről vagytok kapcsolatban egymással.
-Te jó ég. És erről ő tud? Vagy ki tud még erről az egészről valamit is?
-Valószínű, mert én tartom vele a kapcsolatot, és ő azt is tudja, hogy mi féltestvérek vagyunk.
-És ezt eddig én miért nem tudtam? Figyelj, holnap megyek haza Londonba, ha eljönnél velem akkor megbeszélnénk ezt az egészet.
-Akkor holnap találkozunk!- vigyorgott rám.
Cseréltünk telefonszámot és mindketten hazamentünk. Már amennyire én haza tudtam menni. Mikor megérkeztem, Tomy az ajtóban ült és a telefonját bújta. Nem tudom mit csinált, de nagyon belemerült. Amikor meglátott, felpattant és megölelt.
-Fenébe Szof, hol voltál? Nem tudtam mit csináljak, a telefont nem vetted fel én meg halálra aggódtam magamat.
-Bocsánat, csak találkoztam valakivel. De ha nem haragszol lefekszem aludni, mert nagyon el vagyok fáradva. Ja és amúgy holnap megyek haza. Meg kell beszélnem anyával, apával és Liammel valamit.
-Mi olyan sürgős?- szögezte rám sötétbarna szemeit érdeklődően.
-Van egy féltestvérem, akit csak most ismertem meg.- mondtam, de még belegondolni is rossz volt, hogy ennyi ideig hazugságban éltem.
-És ennek mi köze van Liamhez?- nézett rám még mindig kérdőn, nagyra nyílt kerek, barna szemeivel.
-Az, hogy mi rokonok vagyunk. Még ha nagyon messziről is. Remélem más már nem fog kiderülni. Amúgy hol aludhatok?- tereltem a témát, mert nagyon nem akartam róla beszélni.
-A szobámban, velem. Ha nem nagy gond. Nincs üres hely.
-Nekem most per pillanat mindegy, hogy hol, csak aludni tudjak.

50.rész~ A csókok íze számban

  

Bekövetkezett az a pillanat, amitől már azóta félek, mióta megbeszéltük ezt a találkozót.
-Szia Szof. Milyen volt az út?- jött oda hozzám Tomy, nem nagy lelkesedéssel.
-Szia. Nem volt a legjobb, de kibírtam.
-Az jó. Menjünk, mert anya már vár minket. Remélem nem ettél sokat, mert egy csomó kaját csinált.
-Az nagyon jó, mert éhes vagyok, mint egy farkas.
Elindultunk a kocsi felé. Kinyitotta előttem a kocsiajtót. Nagyon meglepődtem, mert nem vártam, hogy ilyen kedves lesz, a nem túl nagy lelkesedése ellenére. Az úton beszélgettünk mindenféle dologról.
-Képzeld, született egy kis tesóm.
-Tudom- válaszolta "flegmán".
-Honnan?
-Anyu és a te anyud mindig is tartották a kapcsolatot, és most is szoktak beszélgetni. De ne róluk beszéljünk. Te hogy vagy?
-Nagyon jól, köszi. És te?
-Annyira nem jól. nagyon hiányzol és miattad egy csomó éjszakát átsírtam- mondta és könnybe lábadt a szeme.
-Figyelj, én nagyon sajnálom, de nem tehetek róla, hogy így alakult. Ha aznap nem mentél volna el, nem lenne ez a szitu. És amit most mondtam, ne vedd úgy, hogy ez a te hibád, mert nagyon nem. Ez csakis miattam van.
-Nem, én voltam a hibás. Otthagytalak egyedül Louissal, és elmentem.
-Nem akarok veled vitatkozni Tomy. Hanyagoljuk a témát!- válaszoltam. Ekkor Tomy megfordult a park felé, ahol először találkoztunk.
-Hová mész, és miért?- értetlenkedtem.
-Majd  meglátod.
Odaértünk a parkba, kiszálltunk a kocsiból és elindultunk a csónakázó tó felé. Előtörtek belőlem, és Tomyból is az érzelmek. Itt volt az első találkozás, itt csattant el az első csók, és utána még sok. Itt volt az első nagy veszekedésünk, ami után nem beszéltünk két napig. Nagyon sok emlék köt minket, kettőnket ide.
Megálltunk a tó előtt és csak bámultuk mindketten a vízben játszadozó halakat és a vízről visszatükröződő napfényt. Aztán Tomy közelebb jött hozzám és átkarolta a derekam. Ez még csak belefért, de utána megcsókolt.
-Ne tedd ezt, kérlek!- löktem el magamtól mikor észbe kaptam. Éppen, hogy nem csókoltam vissza.
-Bocsi. Nem akartam, de...
-Nem kell semmi de! Én is. Csak most már nem úgy, mint régen. Legyünk barátok. Tudom, hogy ez olyan, mintha kapnál egy tábla csokit, de nem eheted meg, csak nézheted, de meg kell értened engem is. Nekem ott van Loui, és... hagyjuk.
-Ki van még? Két pasid van egyszerre? Megcsalod Louist?
-Nem! Dehogy. Kinézed belőlem? Csak tudod, van valaki, aki kicsit több, mint barát, de én csakis Louist szeretem és soha nem akarom megbántani, mint téged. Nem akarok mégegy szívet összetörni.
-De akkor mi van azzal a másikkal?- értetlenkedett Tomy. Nem tudott semmit, mondjuk honnan is tudott volna bármit is, mikor nem is beszéltünk.
Megnyíltam neki, és elmondtam mindent arról a bizonyos személyről. Nem gondoltam volna, de elmondtam neki mindent, amit érzek, amit tettem. Mintha ugyanolyan jóban lettünk volna, mit régebben, pedig ez nem így volt.
-De ezt csak te tudod, meg én! Kérlek senkinek ne mondd el!- kérleltem Tomyt.
-Rendben. De mi lesz vele?
-Nem tudom, nem akarom se az ő, se senki tudomására hozni ezt az egészet. Abból nagyon nagy galiba lenne. Nem akarom elveszíteni Louit, de őt sem szeretném megbántani.
Hazamentünk, ahol Tomy anyukája nagyon várt már minket.
-Szia Sophie! Mi újság van? Azt hittem, már nem jöttök haza!
-Bementünk egy kicsit a parkba, és beszélgettünk. Rég  voltam itt. De nem változott semmit Pest.
Megvacsiztunk és felmentünk Tomy szobájába. Nagyon nagyon régen voltam ebben a házban, és furcsa volt látni a környéket, a házat, de legfőképp a szobát. Nagyobbra emlékeztem. Leültem az ágyra, Tomy berakta a közös számunkat és leült mellém az ágyra.
-Te most direkt csinálod ezt velem?- néztem rá nagy szemekkel.
-Mit?- értetlenkedett, pedig pontosan tudta, hogy miről beszélek.
-Ezt az egészet. Miért?
-Mert szeretlek.
Ettől a pillanattól lett nekem irtó ciki a társasága, ezért elmentem sétálni. Visszamentem a parkba. Pont oda, akol először csattant el az első csók. Mikor visszagondoltam arra a napra és pillanatra egy könnycsepp jelent meg a szemem szélén. Eszembe jutott a vers, amit még 8.os koromban tanultam.
,,és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya"