45.rész~ Így még nem éreztem.

Halihóó :) Meghoztam a következő részt. Most már van egy kis időm, és energiám tovább írni, ezért most már tényleg egyre sűrűbben fogok jelentkezni, de még mindig nem 2 naponta... A részről nem mondok semmit, olvassátok el! Remélem tetszeni fog, Jó olvasást!!!♥

*Jess szemszöge*

Vissza mentem a szobámba, egy tál kajával a kezembe és letettem az asztalra. Dave magához húzott és leestünk az ágyról, ugyanis a szerencsétlenségem mellé húzott én meg húztam magammal. Azt viszont nem tudom, hogy hogy lehet félrehúzni valakit.
-Együnk, éhes vagyok!- röhögtem, de úgy, hogy majdnem megfulladtam.
Megfogadta a tanácsomat és elkezdtünk enni. Mikor már majdnem mindent megettünk, elkezdtünk volna kajacsatázni, ha Niki nem nyit be.
-Sziasztok, bocsi, hogy zavarok, de nem tudjátok hova mehetett Szof? Nincs a szobájába, és nem veszi fel a telefont.
-Biztos elment Davidékhez. Mostanában mindig oda megy.- mondatomat egy váll megvonás követte.
-Nincs ott. Felhívtam őket.
-Én lehet, hogy tudom.- mondta Dave.
-Honnan?- érdeklődtem.
-Az most mindegy. Közel van? El tudunk menni?- szakította meg a kérdeznivalóimat Niki.
-Igen, el. Itt van a parkban. Megmutatta, hogy hova szokott elmenni, ha egyedül akar lenni.

*Szof szemszöge*

Nem bírtam az egyedül létet, a szobámban. Csönd volt és nem volt kivel beszéljek. A lányok, meg tovább kérdezősködtek volna, hogy miért megyek vissza Pestre. De én ezt már eldöntöttem, és így lesz. Ami még rosszabb volt, hogy megnéztem a híreket, és az újságok kitalálták, hogy én és Liam együtt vagyunk és, hogy megcsalom Louist.
'Remek... Egy k*****nak állítanak be. Nem igaz, hogy nem tudnak mással foglalkozni'
A képet tették be, amit még aznap este csináltak rólunk, mikor elmentünk közösen moziba. Az a vicc, hogy az már kb 4, vagy 5 hete volt. És igen, még jobban sikerült elrontani a kedvemet. Fogtam magam és elmentem a parkba, ahol Louival voltunk az utolsó esténken.
Leültem a padra, és gondolkoztam a cselekedeteimen, az átsírt éjszakákon, ami még Tomy miatt volt, az első csókon Louival. Feltörtek az emlékek, és elkezdett patakokba hullani a könnyem. Csak ültem ott, és sírtam. Sőt, zokogtam. Egyedül éreztem magam. Így még nem éreztem. Olyan furcsa volt. Minden emlékem eszembe jutott. A gyerekkori emlékek, a magyarországi emlékek, mikor még általánosba jártam, az első szerelmem, akinek a nevét sem tudtam, de szerelmes voltam belé.
A sírásom közepette lassú és óvatos lépéseket hallottam, ami felém tartott. Nem nagyon érdekelt, de azért picit megijedtem.
-Sophie, mi a baj?- hallottam az ismerős hangot.
-Minden. Hiányzik Loui, nincs akit öleljek, a tv összehozott Liammel. Egyedül vagyok.
-Dehogy vagy egyedül. Butaságokat beszélsz! Mi mindig melletted leszünk!- ült le mellém Niki.
-Köszönöm. De most nem tudsz segíteni. Ezen senki nem tud segíteni. Fáj.
-Tudom, nekem is nagyon hiányzik Niall, de ki kell bírnunk.
-De nem megy. Én belehalok, ha még egy napot Loui nélkül kell töltenem. Engem nem érdekel a suli, elmegyek a fiúk után. Hiányzik!- zokogtam.

Ezután egy fehér szobában ébredtem, és Niki mellettem ült.
-Hol vagyok? Miért nem otthon alszom? Niki, mi folyik itt?- szorítottam meg a lány kezét. Körülnéztem és egy kórházi szobában feküdtem, és egy tű volt a kezembe szúrva, amit egy cső hosszabbított meg. Éreztem, ahogy a folyadék a testembe jut, a tűn keresztül.
-Idegösszeomlás.- válaszolt Niki.
-Miért?
-Azt majd elmesélem, most aludj! Itt leszek veled, nem hagylak egyedül!
-Igazi barát vagy. Nina és Jessy?
-Hazamentek, mert egész éjjel itt voltak veled. De hazaküldtem őket, hogy pihenjék ki magukat.
-És te? Neked is kell pihenned, sőt suliba is kéne menned.
-Veled akarok lenni, és majd holnap megyünk suliba.
-Aranyos vagy.
-Aludj még!! Szükséged van a pihenésre. És szerintem nem most kéne menned Pestre. Tényleg pihenned kell.
-De megyek. Nem lesz semmi bej, hidd el.

*Niki szemszöge*

Pont a legjobbkor jött a baj. Szofot idegösszeomlással kórházba kellett vinni, csütörtökön megy el Pestre, és akkor még meg sem tudta, hogy a fiúk 2 hónapig lesznek távol. Próbáltam rávenni, hogy maradjon itthon, de nem sikerült. Nem hallgatott rám.
Bejött egy nővér a szobába, és kiküldött.
Leültem a folyosón az egyik székbe. Nagyon sokáig voltak bent, és úgy döntöttem hazaugrok átöltözni.

***
Otthon különös dolog fogadott.

44.rész~ Mit nem kéne nekem elmondani?

Halihóó :) Tudom, régen jelentkeztem, de most kaptam magamat össze, és írtam részeket, szóval megpróbálok egyre sűrűbben írni. Annyit megígérhetek, hogy a történet nagyon nagy fordulatot fog venni, nem mindenki lesz az, akinek gondolunk, lesznek szerelmi bánatok és egyéb dolgok... Tehát, szerintem megéri olvasni, de ezt csakis rátok bízom. (nem nagyképűségből írom, tudom, hogy nem a legjobb a blogom, de próbálom belőle kihozni a legjobbat!!)
Jó olvasást, és ha elolvastátok és nem lenne nagy kérés egy kritikát, vagy bármi véleményt írjatok nekem komiban, hogy min javítsak, meg ilyenek. Előre is nagyon köszönöm!♥

*Jess szemszöge*

Éppen a vacsihoz készültünk, mikor valaki csengetett. Gondoltam, hogy ki lehet az, ezért rögtön felálltam, hogy ajtót nyissak. És a gondolatom be is teljesült. Az ajtóban Dave állt, egy csokor rózsával a kezében.
-Szia.- támadtam le egy öleléssel.
-Szia. Zavarok?
-Te? Sosem. Gyere beljebb.
Szóltam a lányoknak, hogy nélkülem folytassák a vacsit, nem akartam, hogy tudják, itt van Dave. Bementünk a szobámba, Dave lerakta a rózsát és megölelt.
-Hiányoztál!- súgta a fülembe két puszi között.
-Te is nekem.
Leült az ágyra és magára rántott. Túlrántott, ezért eldőltünk az ágyon. Én kerültem alulra. Dave felém hajolt és megcsókolt. Nem éreztem még így, mint vele. Élveztem. A derekára tettem mindkét lábam, és összefontam felette. A kezeim a nyakán feküdtek, és a haját dúrtam. Az ágyon hemperegtünk. Egyszer én, mászor ő volt felül.Ezzel el voltunk egy ideig, mikor valaki kopogott.
-Ki az?- kiabáltam ki idegesen.
-Nina. Nem jössz, vacsizni? Vagy hozzak neked?
-Nem megyek, nem vagyok éhes. Kedves vagy, de majd kimegyek én. Köszi.- nyugodtam meg, mikor rájöttem, hogy nem akar bejönni. Dave majdnem megszólalt, de befogtam a száját.
-Sss! Nem tudják, hogy itt vagy! Éhes vagy? Hozzak inni?
-Egy kis üdítő jól esne, köszi.
Kimentem a konyhába, ahol csak két csaj kajált. Niki és Nina.
-Szof merre van?
-Felment.
-Szerintem besértődött.- vonta meg a vállát Niki.
-Mert? Összevesztetek?
-Nem, csak megmondtam a véleményem, és erre felállt az asztaltól és szó nélkül felment.
-Mi volt a téma?
-Vissza megy Pestre, és ami a legrosszabb,...- hatás szünetet tartott, majd elkezdte- Tomyhoz megy.
-Minek?
-Mert telefonon csak veszekednek, és élőben nem fognak. Na de mindegy, ő dolga.
-Igazad van, nincs beleszólásunk. Viszont ha nem haragudtok, beviszem a kaját.
-Jessy, ki van itt?- húzogatta a szemöldökét Nina.
Zavaromban, úgy elpirultam, hogy nem tudtam mit mondani. Vagyis de...A legrosszabbat.
-Dave.
-Akivel buliztál?
-Igen. De ne mondjátok el Szofnak légyszi.- de sajnos meghallotta Szof.
-Mit nem kéne nekem elmondani? Úgy szeretem mikor a hátam mögött beszéltek, és én nem tudhatok róla.- jött be a konyhába.
-Akkor elmondom, de ne akadj ki. Itt van nálam Dave. De nem tudom mi van köztünk. Lehet, hogy ő többet érez irántam, még mindig, de nekem nem megy ki a fejemből Zayn. Viszont Davvel meg nem úgy viselkedek, mint egy barát...- mondtam és a földet kezdtem tanulmányozni.
-Zaynnel együtt vagytok? Mert ha igen, akkor ugye tudod, hogy megcsalod?
-Nem tudom mi van velünk. A csók.... Nem tudom minek szánta. Teljesen kivagyok.
-Figyelj, szerintem most Davvel nem kéne semmit csinálni. És jobb lenne, ha nem is találkoznátok, csak ha megbeszéled Zaynnel a kapcsolatotokat. De persze ez nem parancs, csak egy baráti tanács.- mondta Szof.
-Köszönöm, hogy megpróbáltok segíteni. Meglátom mi lesz. Én minden esetre őszinte leszek Zaynnel is, és Davvel is. De most megyek.
Végre befejeztük ezt a nekem nagyon is kínos témát. Bár igaza volt Szofnak, nem szeretem ha kioszt. Főleg nem a magánéletemmel kapcsolatban.