43.rész~ Nem tudtuk elképzelni, hogy ki lehet az.

Hellókaa :)♥ Ahogy megígértem májusban hozom az új részt. Kicsit későn így az órát tekintve, de nem baj. Remélem tetszeni fog ez a rész és májusban többet fogok tenni, mert már kialakult a fejemben egy jó kis folytatás, amit garantálok, hogy nagyon sok bonyodalom és kavarodás lesz benne. Mindenki élete fel fog kavarodni. Többet nem is mondanék, mert nem akarom lelőni a tartalmat. Azt viszont már írtam ugyebár, hogy abba akarom hagyni ezt a blogot, az idő és az ihlet hiány miatt. Ebben szeretném a segítségeteket kérni, hogy komizzatok, hogy abbahagyjam, vagy ne. Egy 100 részig elakarok menni, de ha nem írtok, akkor 70 részig fogok menni kb. de ha elolvastátok, és nem lenne nagy kérés, komizzatok nekem, hogy  meddig menjünk. Ha nem komiztok, akkor azt úgy veszem hogy nem jó és nagyon rövid lesz a folytatás, és hamar befejezem... Na most már nem húzom az időt, jó olvasást, és LEGYETEK SZÍVESEK KOMIZNI!!:)♥♥
Ja, és jó Májust mindenkinek! :D

Nem tudom, hogy hogy, és miért, de ott volt Nina.
-Hát te?- néztem rá.
-Téged kereslek.- kaptam a választ.
-Hát, megtaláltál.
-Jess merre van?
-A szobájában. Kicsit sokat ivott nem?
-Ne is mondd.... Nem tudtuk hogy haza hozni. De aztán sikerült.
-Miért nem szóltatok rá?!
-Nem hittük, hogy ennyire megárt neki. Meg aztán nem is velünk volt.
-Kivel volt? Kérlek mond, hogy nem fiú!! Légyszii...
-De igen. Valami régi magyar, ismerőse. Talán Dave, vagy ki.
-Huuhh- mondtam megkönnyebbülve.
-Ismered?- kérdezte.
-Szerencsére. De ugye ő nem ivott?
-Azt nem tudom, de most megyek.- mondta, majd egy öleléssel elköszönt és elment.
Felöltöztem és felhívtam Dave-et, hogy jöjjön le megint a parkba. Előtte elmentem anyáékhoz, és magammal vittem Shellyt is. Sétáltunk, mikor összefutottunk Davevel. Beszélgettünk mindenről, mikor megkérdezte, hogy mi van Jessyvel. Elmondtam neki, hogy egy kicsit sokat ivott és full rosszul van. Nagyon aggódott érte Dave, ezért rátértem egy kínosabb témára.
-Ugye csak ittatok, és buliztatok? Mond, hogy nem volt semmi több!
-Nyugi. Nem volt semmi... Bár mondta, hogy nincs pasija, de én nem akartam kihasználni a helyzetet.
-Huuh nagyon köszönöm!- hálámat egy öleléssel fejeztem ki.
Ezután még beszélgettünk, mikor megcsörrent a telefonja. Az anyukája hívta, mennie kellett segíteni. Én, vagyis mi Shellyvel maradtunk még egy kicsit. Leültem egy padra és gondolkoztam. Lassan ránk sötétedett és Shelly éhes is volt, szóval felmentünk anyáékhoz.
-Holnap kezdődik a fő suli. Várod már?- kérdezte anya.
-Ne is mondd. Valamilyen szempontból igen, mert legalább elveszi a figyelmemet, és nem gondolok majd mindig Louisra, de ugyanakkor nem, mert nem lehetek otthon, nem jöhetek ide, amikor eszembe jut. Na de én megyek, mert régen beszélgettünk a csajokkal, meg nektek úgyis fürdés idő van, nem akarok zavarni.
-Kicsim, te sosem zavarsz! Menj csak. Legyél jó, és remélem jó lesz a suli. -mondta anya, adott egy puszit és lementem. Gondoltam rá, hogy bemegyek Mackóhoz, de nem.
Mikor hazaértem a csajok a nappaliban beszélgettek.
-Sziasztok!- mondtam.
-Helló!- köszöntek egyszerre.
-Mi jót csináltok?
-Beszélgetünk. Merre jártál?- kérdezte Jess.
-Elmentem anyáékhoz, lementem Shellyvel a parkba, meg beszélgettem Davevel.
-Mondott valamit?- kérdezte meglepődve Jessy.
-Nem. Kellett volna?
-Nem.
Leültem melléjük, és beszálltam a beszélgetésbe. Gyorsan elment az idő. Leültünk a konyhában vacsizni, mikor valaki csöngetett.
-Megyek, kinyitom.- mondta Jess.
Így is tett. Kinyitott az ajtót. Akkor még nem tudtuk, hogy ki jött, mert Jess csak szólt, hogy nélküle folytassuk a vacsit, ő nem jön. Nem tudtuk elképzelni, hogy ki lehet az.
-Mi van veled Szof?- kérdezte Niki.- Mostanában nem is vagy itthon.
-Nincsen semmi különös. Anyáéknál vagyok, próbálok minél többet foglalkozni Shellyvel.- mondtam.
-Mi még nem is láttuk! Valamikor elmehetnénk meglátogatni őket?- kérdezte Niki.
-Persze. Ez természetes.- mondtam.
-Mit szólnátok a csütörtökhöz?- nézett ránk Nina.
-Az nekem nem jó. Megyek Pestre- mondtam.
-Mégis minek?- értetlenkedett Niki.
-Tomyhoz. Megbeszéljük a dolgokat.
-És ezt miért nem lehet telefonon megbeszélni?
-Mert személyesen jobb, és telefonon csak veszekedtünk.
-És élőben nem fogtok, mi?
-Nem tudom, de élőben jobb, és kész.
-Oké, te dolgod.
Ezzel be is fejeztem a beszélgetést és felmentem a szobámba.

42.rész~ Szeretlek...

Halihóó:) Bocsánat, hogy ilyen későn hoztam új részt, de nem megy mostanában az írás. Nincsen sem kedvem, sem pedig energiám. Remélem, májusban egy kicsit többet tudok majd írni. Amúgy tervezem, hogy ezt a blogot nemsokára befejezem, és belekezdenék egy másikba, aminek a főszereplője Justin Bieber lenne. Írjatok komit, ha szerintetek érdemes lenne belekezdenem. Majd szólok, ha ebből lesz valami  a képet ne értsétek félre, Szof nem cigizik :DD Jó éjszakát és jó olvasást!!♥ 
Justin Bieber- Boyfriend♥

Nem tudtam mit mondani, csak bámultam előre, hogy miért hívhatott az illető.
-Igen, tudom. Miben segíthetek?- makogtam.
-Segítséget szeretnék kérni. Tudom, hogy furcsán hangzik, de nem tudom mit csinálni. Mióta Tomy hazajött, más lett. Nagyon más. Nagyon megviselte, hogy szakítottatok, és magába fordult. Tudnál segíteni?- furcsa volt ezt az anyjától hallani, mert akkor már tényleg baj van, ha egy anya nem tud mit kezdeni a gyerekével.
Vettem egy nagy levegőt, és válaszoltam.
-Készen áll arra, hogy megbeszéljük? Mert már tisztázni szeretném ezt az egész ügyet.
-Már napok óta készül, hogy felhívjon.... Mindig, mikor a fejébe veszi, hogy felhív, nyúl a telefonért és elkezd tárcsázni. De aztán hirtelen eldobja a telóját. Már a harmadikat veszem neki, mert mindig összetörik.-mondta Katy, Tomy anyja.
-Oda adnád neki a telefont?- kérdeztem. Ekkor már nőtt a gombóc a torkomban és a könnycseppek is gyűltek a szememben.
-Persze. Köszönöm a segítséget.- mondta.
-Ne köszönd, még nem segítettem semmit. De remélem menni fog.
Katy odaadta a telefont Tomynak.
-Haló?-szólt a telefonba.
-Szia Tomy, Szof vagyok. Beszélhetnénk?
-Szia.... Miről?
-A történtekről. Figyelj, tudom, hogy szarul esett amit tettem, meg is bántam, de akkor nem tudtam mást tenni.
-Tudtál volna. Ha igazán szeretsz, ilyen nem történik meg. De láttam a műsort, és azt is tudom, hogy együtt vagytok azzal a kis...
-Na!! Ne sértegesd! Ha nem hagytál volna faképnél, és itt maradsz, akkor az én oldalamról a mai napig együtt lennénk. De te elmentél... Megkérdezheted a fiúkat, és a csajokat is, hogy ki voltam. Egész nap sírtam... És az még rosszabb, hogy fel sem tudtalak hívni, mert más a telefonszámod. Ha hagyod, hogy elmondjam, akkor nem így állnál hozzá a dolgokhoz...
-Oké.... Állíts be hibásnak. Ez természetes... Mindenért én vagyok a hibás! Remek... Szerintem nekünk nincs több beszélni valónk.
-Várj, én nem mondtam ilyet...- mondtam, de ekkor már a tokomban az a gombóc kb hatszor nagyobbra nőtt, és elkezdtem sírni.- Mindketten hibásak vagyunk... Tudom, hogy én nagyobb hibát követtem el, és ezt be is vallom, de ezt meg lehet beszélni....Legalábbis én így gondolom.
-Szerintem most még ezt nem tudjuk megbeszélni. Egyenlőre annyira ki vagyok, hogy nem tudnék veled visszafogottan és szépen beszélni.
-Figyelj, csütörtökön nem lesz sulim, gondolom neked sem. A fiúk nincsenek itthon, szóval csütörtök este felülök a repülőre és elmegyek hozzád, hogy rendesen meg tudjuk beszélni. Tisztázni szeretném.
-Erre nincs szükség.- mondta, de hallottam az elcsuklást a hangjában.
-De elmegyek, akármit mondasz. Figyelj, meg akarom beszélni veled és azt akarom, hogy újra barátok legyünk. Nem a legjobbak, de barátok.
-Jó, legyen... De előre mondom, hogy nem tudok veled szépen beszélni....
-Nembaj. Arra kérlek, hogy ezt a számot hagyd meg, és majd megcsörgetlek, ha indulok.- mondtam.- Na megyek. Szia. Legyél jó!
-Megígérem...- mondta nyugodt hangon.- Szia, szeretlek...- hallottam a suttogását.
-Cuki vagy!- mondtam és befejeztem a beszélgetést.
Akkora kő esett le a szívemről. Végre beszélhettem vele. Álmos voltam, ezért lefeküdtem aludni.
Másnap, mikor felkeltem lementem a konyhába. Jess hót kómásan a konyha pulton feküdt.
-Jó reggelt, veled meg mi történt csajszi?- néztem rá értelmetlenül.
-Szia. Tegnap este elmentünk egyet bulizni. Kicsit hosszú volt az este.
-Ezt most hogy értsem? Ugye nem az amire gondolok?
-Nem tudom mire gondolsz... De ittunk egy kicsit.- mondta majd letette a fejét. Látszott rajta, hogy alig él.
-Egy kicsit? Nem úgy tűnik.
-Jól van na...
-Többiek?- nézet körül.
-Szobájukban.- mondta.- Na de megpróbálok én is felmenni, és aludni egy kicsit.
-Ilyenkor? Babám, negyed egy van.
-Nekem még korán van.- mondta miközben kis léptekkel, óvatosan ment a szobája felé.
Csináltam magamnak egy kakaót, megittam és felmentem a szobámba.

41.rész~ Látom, hogy van valami baj

Halihóó. EZER BOCSI, hogy nem 7-én raktam részt, csak egyszerűen nem jön az ihlet, nem tudok mit írni,meg nem is vagyok olyan állapotba, hogy valami jó, és a történet hangulatához illő részt írjak. Most nem vagyok szomorú, letört, lehangolt, pedig csak akkor írok ilyen részeket, mikor az vagyok. Most mondanám, hogy jó, hogy nem vagyok szomorú, mert ennek örülök, csak annak nem, hogy így nem tudok írni... ez a rossz az egészben... na mindegy, megpróbálom összeszedni magam, valamit kezdeni magammal, és tovább írom. Viszont lehet, hogy nemsokára befejezem, mert tényleg nincs hangulatom hozzá. szóval lehet, hogy egy 60 részig elmegyek, aztán valami jó kis befejezéssel lezárom a blogot. Tervezek másikat írni, nem tudom mi lesz belőle, majd mindenképp írok, ha rászánom magamat és újba kezdek. SZERETNÉM, H KOMIZNÁTOK, HOGY ÉRDEMES ÚJAT KEZDENEM, VAGY NEM, MERT EZ SEM JÓ BLOG!! :) Jó olvasást!♥

Ráadtam egy nagyon cuki kis ruhát, ami megy a szeme színéhez, és meleg is.
A parkban tologattam a babakocsit, mikor egy volt osztálytárammal futottam össze. Először nem ismertem meg, de mikor közelebb jött, láttam, hogy Dave az.
-Szia Dave, megismersz még?- néztem rá nagy vigyorral az arcomon.
-Szia. Téged ne ismernélek meg?- mondta mikor észrevett, és elkezdett felém jönni. Mikro már közel voltunk egymáshoz, kinyitotta a két kezét, és megölet. Olyan szorosan ölelt, hogy alig kaptam levegőt.
-Mi újság?- kérdezte.
-Semmi különös, jó minden. Veled?
-Velem is minden OK. De ki ez a csöppség itt?- mutatott a babakocsi felé.
-Ő a kishúgom, Shelly.- mondtam.
-Azt hittem, anyuka lettél.- mondta és elnevette magát.
-Ahoz még fiatal vagyok.
-Hallom bejött az élet?- mondta és vállba bökött.
-Miért is?- értetlenkedtem.- És kitől hallottál te ilyet?
-Hát hogy összejöttél, vakami híres fiúval... Meg Jess is.- mondta és a földet vizsgálta. Hallottam a hangján, hogy szomorú lett.
-Ja, hogy Louisról bezélsz? Igen, összejöttem vele, és igen, Jess is összejött Harryvel. de mi ez a hirtelen hagulatváltás?- néztem rá. Sejtettem, hogy mi lehet az oka, de nem voltam benne biztos. Régen szerelmes volt Jessbe
-Semmi különös. Jess hogy van?
-Egyre jobban....- mondtam.
-Miért mi volt a baja?- figyelt fel hirtelen.
-Semmi, csak eléggé maga alatt volt, mert szakított vele Harry.
-Szóval most nincs pasija?- csillant fel a szeme.
-Hát még nincs, de már alakulóban van.- mondtam, és erre megint kiült a bánat az arcára- De miért vagy szomorú? Látom, hogy van valami baj. Figyelj, én most felviszem Shellyt anyához, itt várj meg és aztán elmegyünk egy kávézóba beszélgetni.- mondtam és már el is indultam.
-Mehetek veled? Nem akarok itt várni egyedül.
-Persze, gyere!
Lent a szálloda ajtajában találkoztunk apával, beszélgettünk vele egy kicsit, átadtam neki a babakocsit és elindultunk Davevel a belváros felé. Egész úton beszélgettünk, persze a téma, az Jess volt. Mindent megkérdezett róla, hogy mikor jött ki, hova megy tanulni, mikor jött össze Harryvel, mikor szakítottak, meg ilyenek. A beszélgetésünket telefoncsörgés szakította mag. Loui volt az, fel is vettem, de nem beszéltünk sokáig, mert neki is menni kellett, meg én sem akartam, hogy Dave unatkozzon és köcsögnek tartson. Persze, ha Loui maradt volna többet beszéltünk volna, de így alakult.
Beültünk a Starbucksba és tovább beszélgettünk. Aztán elment az idő és besötétedett. Danenek mennie kellett, ezért én is mentem anyáékhoz. Shelly már aludt, ezért nem voltam szokta, csak annyi volt, hogy elköszöntem és már mentem is le a kocsihoz.
Otthon a csajok már vártak, hogy menjek velük moziba, meg kajálni, de fáradt voltam, ezért maradtam. Engedtem magamnak jó meleg fürdővizet és belefeküdtem, egy tábla csoki társaságában. Ha egy órát nem fürödtem, akkor egyet sem. Ezután felmentem a szobába és bekapcsoltam a laptopot és felnéztem twitterre, meg facebookra. Válaszoltam néhány üzenetre, és beszéltem egy nagyon kedves csajjal. Azt mondta, hogy nagy rajongóm. Beszélgettünk mindenről. Louisról, a csajokról és egy csomó mindenről. Aztán meguntam a facebookot, ezért átmentem twitterre. Ott sem volt semmi érdekes.
Lementem a konyhába valami rágcsáért. Találtam egy tál répát, amit Loui nem evett meg. Hogy ne menjen kárba felvittem magammal. Befeküdtem az ágyba és felhívtam Louist. De nem vette fel. Egyedül voltam, mint a kisujjam. A házban nem volt senki, a fiúk sem vették fel, Dave nem ért rá, Mackó meg dolgozott.
Nem volt jó egyedül lenni, mert nem tudtam elterelni a figyelmemet, arról, hogy mennyire hiányzik Loui. Annyira összegyűltek bennem az érzések, hogy kicsordult egy könnycsepp a szememből, majd követte őt egy csomó. A sírásomat egy telefoncsörgés "zavarta" meg. Magyar szám volt. Gondolkoztam, hogy ki lehet, de nem jutott az eszembe senki, csak Tomy.
'Na ne...  Ezt nem hiszem el. A legrosszabbkor, mikor egyedül vagyok, és nem tudok erős lenni... Nem akarok kellemetlen helyzetbe kerülni.'
A kíváncsiságom felül lett rajtam és megnyomtam a zöld gombot.
-Igen, tessék! Sohpie Rank vagyok.- köszöntem.
-Szia Szof, gondolom tudod ki vagyok.- mondta.
Meglepődtem...

40.rész~Az utolsó ölelés, az utolsó puszi

Halihóó♥ Nagyon régen tettem rész, és ezért BOCSÁNATOT KÉREK, remélem azért nem hagyjátok abba a blog olvasását, ugyanis garantálom, hogy jó részek fognak jönni /legalábbis nekem tetszenek :D/ Azért, mert ezt a rész ilyen későn hoztam 2 nap múlva jön a másik!! :) Remélem tetszeni fog és jó olvasást!! :)♥
One direction- Summer love♥

*Jess szemszöge*

Ekkor egy meglepő dolog történt. Zayn odajött, hogy elköszönjön tőlem, de meglepő módon tette meg ezt. Átölelt, majd megcsókolt. Aztán megint átölelt, és erősen magához szorított. A többiek is, meg én is kerek, nagyra nyílt szemekkel néztünk, hogy ez mi volt.
-Szeretlek!- súgta a fülembe, majd elengedett, és beült a kocsiba. Nem is tudtam reagálni, annyira csodálkoztam.

*Sophie szemszöge*

Ez az utolsó öt perc volt a legnehezebb az egészben. Az utolsó ölelés, az utolsó puszi. Nagyon rossz volt. Mintha örökre mentek volna el, és már nem látnánk egymást.
A fiúk beszálltak a sötétített ablakú kocsiba és elmentek. Mikor a kocsi elindult, a könnyeim elkezdtek folyni az arcomon, majd a földre hulltak.

'Sosem gondoltam, hogy egyszer így fogok sírni, egy fiú után. Csak hogy, Louis nem egy fiú, hanem a fiú, aki szebbé és boldogabbá teszi az életemet. Nagyon szeretem!'

Mikor már nem láttuk a kocsit bementünk a házba és lehuppantunk a kanapéra. Nem volt az igazi.... Nem voltak itt a "humoristák", akik csinálják a hangulatot. Hiányzott. Olyan élettelen volt a ház. Gondoltam, meglátogatom anyáékat.
Felvettem magamra egy ruhát, amiben ki merek menni az utcára és beültem a kocsiba. Betettem a Moments-et és elkezdtem énekelni. Loui szólójánál elkezdtem könnyezni, de nem sírtam, mert már nem volt se erőm, sem pedig kedvem. Egész úton ezt az egy számot hallgattam.
Megérkeztem és bementem a szállodába, mert már hazajöhettek anyáék. Először a konyha felé vettem az irányt.
-Mackó! Itt vagy?- mentem be.
-Szépségem, te vagy az?- jött oda, és mikor meglátott elkezdtem felé futni, majd a nyakába ugrottam.
-De rég láttalak. Mi újság van? Miért nem jössz haza többször.
-Nagyon hiányoztál! Főleg a tejeskávé, amit csinálsz. Most így négyszemközt elmondhatom, hogy amit te csinálsz, az magasan a legjobb. Semmi újság nincs. Tudod mackóm, nekem már van egy másik otthonom, amit nem is használok, csak ott áll üresen és egymagában.- mondtam.
-Akkor te hol laksz? És hol hagytad a te lovagodat?- nézett furcsán Mackó.
-Én Louinál lakom, a fiúk közös házában. Mindenki ott lakik. Most bővült a csapat, már 9-en lakunk egy házban. A lovagom, meg elhagyott.
-Na, hogy-hogy? Ha összetörte a szívedet, én csinálom ki.- háborodott fel az én testőröm.
-Nyugi, semmi gond nincs. Béke van köztünk.
-De most komolyan szakítottatok? Látom az arcodon, hogy nem.
-De igen...Egy hónapra elhagyott. Turnéra mentek, de én nem mehettem velük, mert kezdődik a suli.
-A suli. Tényleg. Jó legyél nekem!- mondta fenyegető hangsúllyal.
-Igenis!- mondtam és a homlokom elé tettem a tenyerem, mint a katonák.- Na de megyek anyáékhoz, majd lehet még bekukkantok. Szia, Macim!
Ezzel a mondattal be is zártam a beszélgetést és indultam fel a szobába. Elővettem volna a táskámból a kulcsot, de ekkor vettem észre, hogy a táskám Mackónál maradt. Visszamentem és elhoztam. Kivettem a kulcsot és bementem anyáékhoz.
-Halihó. Eljöttem meglátogatni titeket!- nyitottam be halkan, háta Shell alszik. Nem aludt, sőt mikor meghallotta a hangomat elkezdett kacagni.
-Szia kicsim, hogy-hogy itt vagy?- jött oda anya egy ölelésre.
-Eljöttem, mert a lányok is elmentek a dolgukra én meg unatkoznék otthon egyedül.
-És a fiúk?
-Elmentek egy hónapra turnéra, szóval most egy jó ideig rendszeres látogató leszek.
-Az nem jó. Szomorú vagy? Gyere bármikor, ha kedved van.
-El nem tudod képzelni mennyire. Már az összes könnyemet kisírtam, de most már nincs erőm sírni. Kezdek megbarátkozni a gondolattal, hogy egy hónap Loui nélkül. Borzasztó lesz, de ki kell bírni.- mondtam, majd éreztem, hogy a gombóc egyre nő a torkomban, ezért témát váltottam.- Apa?
-Elment a boltba. Mindjárt jön.- kaptam a hosszú és kimerítő választ.
-Remek. Babám merre van?
-A kisszobában.
-Ja hogy, olyan is van?- néztem anyára értetlenül.
-Van. Átalakítottuk a gardróbot.
-Az jó kicsi szoba.-állapítottam meg.
-Shellynek még elég az. Na gyere, mert már nagyon várt.
Így is lett, bementem hozzá, és felvettem. Úgy nézett azzal a kis kerek szemeivel, mint egy ártatlan kiskutyus. Mikor a kezemben volt elkezdett kacagni.

'Tünemény egy kis csaj.  Nagyon imádom. És azok a kis kék szemei... Oda vagyok értük.'

Leültem a kanapéra, és beszélgettünk anyával. Aztán eszembe jutott, hogy leviszem Shellyt egy kicsit a parkba, mert úgyis jó idő van, és anyának kell egy kis pihenés.
-Anya, lemehetünk egy kicsit a parkba? Kiszellőztetem a fejem, és Shelly is friss levegőn van. Neked meg pihenned kell.- mondtam.
-Ez nagyon jó ötlet, legalább egy kicsit alhatok. -mondta.- Felöltöztetnéd?
-Persze.- adtam a választ és már vittem is a szobájába, hogy öltözzünk.