41.rész~ Látom, hogy van valami baj

Halihóó. EZER BOCSI, hogy nem 7-én raktam részt, csak egyszerűen nem jön az ihlet, nem tudok mit írni,meg nem is vagyok olyan állapotba, hogy valami jó, és a történet hangulatához illő részt írjak. Most nem vagyok szomorú, letört, lehangolt, pedig csak akkor írok ilyen részeket, mikor az vagyok. Most mondanám, hogy jó, hogy nem vagyok szomorú, mert ennek örülök, csak annak nem, hogy így nem tudok írni... ez a rossz az egészben... na mindegy, megpróbálom összeszedni magam, valamit kezdeni magammal, és tovább írom. Viszont lehet, hogy nemsokára befejezem, mert tényleg nincs hangulatom hozzá. szóval lehet, hogy egy 60 részig elmegyek, aztán valami jó kis befejezéssel lezárom a blogot. Tervezek másikat írni, nem tudom mi lesz belőle, majd mindenképp írok, ha rászánom magamat és újba kezdek. SZERETNÉM, H KOMIZNÁTOK, HOGY ÉRDEMES ÚJAT KEZDENEM, VAGY NEM, MERT EZ SEM JÓ BLOG!! :) Jó olvasást!♥

Ráadtam egy nagyon cuki kis ruhát, ami megy a szeme színéhez, és meleg is.
A parkban tologattam a babakocsit, mikor egy volt osztálytárammal futottam össze. Először nem ismertem meg, de mikor közelebb jött, láttam, hogy Dave az.
-Szia Dave, megismersz még?- néztem rá nagy vigyorral az arcomon.
-Szia. Téged ne ismernélek meg?- mondta mikor észrevett, és elkezdett felém jönni. Mikro már közel voltunk egymáshoz, kinyitotta a két kezét, és megölet. Olyan szorosan ölelt, hogy alig kaptam levegőt.
-Mi újság?- kérdezte.
-Semmi különös, jó minden. Veled?
-Velem is minden OK. De ki ez a csöppség itt?- mutatott a babakocsi felé.
-Ő a kishúgom, Shelly.- mondtam.
-Azt hittem, anyuka lettél.- mondta és elnevette magát.
-Ahoz még fiatal vagyok.
-Hallom bejött az élet?- mondta és vállba bökött.
-Miért is?- értetlenkedtem.- És kitől hallottál te ilyet?
-Hát hogy összejöttél, vakami híres fiúval... Meg Jess is.- mondta és a földet vizsgálta. Hallottam a hangján, hogy szomorú lett.
-Ja, hogy Louisról bezélsz? Igen, összejöttem vele, és igen, Jess is összejött Harryvel. de mi ez a hirtelen hagulatváltás?- néztem rá. Sejtettem, hogy mi lehet az oka, de nem voltam benne biztos. Régen szerelmes volt Jessbe
-Semmi különös. Jess hogy van?
-Egyre jobban....- mondtam.
-Miért mi volt a baja?- figyelt fel hirtelen.
-Semmi, csak eléggé maga alatt volt, mert szakított vele Harry.
-Szóval most nincs pasija?- csillant fel a szeme.
-Hát még nincs, de már alakulóban van.- mondtam, és erre megint kiült a bánat az arcára- De miért vagy szomorú? Látom, hogy van valami baj. Figyelj, én most felviszem Shellyt anyához, itt várj meg és aztán elmegyünk egy kávézóba beszélgetni.- mondtam és már el is indultam.
-Mehetek veled? Nem akarok itt várni egyedül.
-Persze, gyere!
Lent a szálloda ajtajában találkoztunk apával, beszélgettünk vele egy kicsit, átadtam neki a babakocsit és elindultunk Davevel a belváros felé. Egész úton beszélgettünk, persze a téma, az Jess volt. Mindent megkérdezett róla, hogy mikor jött ki, hova megy tanulni, mikor jött össze Harryvel, mikor szakítottak, meg ilyenek. A beszélgetésünket telefoncsörgés szakította mag. Loui volt az, fel is vettem, de nem beszéltünk sokáig, mert neki is menni kellett, meg én sem akartam, hogy Dave unatkozzon és köcsögnek tartson. Persze, ha Loui maradt volna többet beszéltünk volna, de így alakult.
Beültünk a Starbucksba és tovább beszélgettünk. Aztán elment az idő és besötétedett. Danenek mennie kellett, ezért én is mentem anyáékhoz. Shelly már aludt, ezért nem voltam szokta, csak annyi volt, hogy elköszöntem és már mentem is le a kocsihoz.
Otthon a csajok már vártak, hogy menjek velük moziba, meg kajálni, de fáradt voltam, ezért maradtam. Engedtem magamnak jó meleg fürdővizet és belefeküdtem, egy tábla csoki társaságában. Ha egy órát nem fürödtem, akkor egyet sem. Ezután felmentem a szobába és bekapcsoltam a laptopot és felnéztem twitterre, meg facebookra. Válaszoltam néhány üzenetre, és beszéltem egy nagyon kedves csajjal. Azt mondta, hogy nagy rajongóm. Beszélgettünk mindenről. Louisról, a csajokról és egy csomó mindenről. Aztán meguntam a facebookot, ezért átmentem twitterre. Ott sem volt semmi érdekes.
Lementem a konyhába valami rágcsáért. Találtam egy tál répát, amit Loui nem evett meg. Hogy ne menjen kárba felvittem magammal. Befeküdtem az ágyba és felhívtam Louist. De nem vette fel. Egyedül voltam, mint a kisujjam. A házban nem volt senki, a fiúk sem vették fel, Dave nem ért rá, Mackó meg dolgozott.
Nem volt jó egyedül lenni, mert nem tudtam elterelni a figyelmemet, arról, hogy mennyire hiányzik Loui. Annyira összegyűltek bennem az érzések, hogy kicsordult egy könnycsepp a szememből, majd követte őt egy csomó. A sírásomat egy telefoncsörgés "zavarta" meg. Magyar szám volt. Gondolkoztam, hogy ki lehet, de nem jutott az eszembe senki, csak Tomy.
'Na ne...  Ezt nem hiszem el. A legrosszabbkor, mikor egyedül vagyok, és nem tudok erős lenni... Nem akarok kellemetlen helyzetbe kerülni.'
A kíváncsiságom felül lett rajtam és megnyomtam a zöld gombot.
-Igen, tessék! Sohpie Rank vagyok.- köszöntem.
-Szia Szof, gondolom tudod ki vagyok.- mondta.
Meglepődtem...