47.rész~ Nem jó egyedül lenni

Hahii :) Így majdnem 20 nappal később, meghoztam a következő részt. Erről igazából nem tudok sokat beszélni, ezért nem is teszem. :D Remélem tetszeni fog! Jó olvasást!!♥♥

*Niki szemszöge*

-Niki! Elaludtál. Menj haza!- hallottam Jess hangját.
-Na mi van, már nem vagy olyan flegma?- most én voltam az- Remélem elmentek a fiúk és nem jönnek haza, amíg ilyenek.
-Mit hordasz össze?- értetlenkedett Jessy- Gyere, haza megyünk, alvásra van szükséged.
Kinyitottam a szemem, és a kórházban találtam magam. Körülnéztem és nem volt ott egyik fiú sem.
-Hol vannak? Ez megint valami trükk? Miért vagytok ilyen flegmák velem?
-Gyere haza, majd elmondod mi történt. Nina, vigyázz légyszi Szofra. Legyél mellette, amikor csak lehet!- adta ki a parancsot Jessy, és már mentünk is haza.
Hazaértünk és leültem az ágyra. A fiúk illata a levegőben. Olyan volt, mintha ott lennének.

'Lehet, hogy itt vannak. Mi van, ha Niall megharagudott rám, amiért kiabáltam vele? Nem kellett volna.'

Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy ez az egész megtörtént és Niallel tényleg összevesztem. Lejátszódott a fejemben újra ez az egész dolog, hallottam Niall hangját és éreztem a kezét a vállamon, ahogy lelök az ágyra. Megrezzentem. hirtelen kirázott a hideg. Elővettem a telefonomat és elkezdtem a névjegyek között keresgélni. Megtaláltam Niall számát és fel is hívtam. Beszélni akartam vele, hogy jól van-e és hogy mi újság. De sajnos nem vette fel.
Közben Jessy csinált nekem egy bögre forró kakaót. Behozta nekem a nappaliba, odaadta, majd leült mellém az ágyra.
-Mi volt az előbb a kórházban? Miről beszéltél?- nézett rám értelmetlenül.
Elmeséltem neki, hogy mit álmodtam, hogy mindenki flegmázott velem és minden egyes kis mozdulatot, mondatot. Még azt is, hogy összevesztem Niallel.
A "mesémet a What Makes You Beautiful zene szakította meg. Niall hívott. Rögtön felvettem. Mikor meghallottam a hangját, görcsbe szorult a gyomrom és a gombóc a torkomon egyre nagyobb lett.
-Szia kicsim, mi újság?- köszönt. Ekkor eltört a mécses és elkezdem sírni.
-Szia. Nincsen semmi, nagyon hiányzol! Hogy érzed magad? Többiek?- szipogtam.
-Te is rettentően hiányzol. Nagyon jó itt, most éppen Dublinban vagyunk. Bár, ha itt lennél velem, akkor sokkal jobb lenne.- mondta Niall szomorú hangon.
-Mikor jöttök már haza?-szipogtam még mindig.
-Nem mondta Harry? 2 hónapot leszünk, nem egyet, szóval még soká. Bárcsak hamar eltelne az az idő.

~Közben a kórházban~

*Szof szemszöge*

'Nincs itt Niki. Nem jó egyedül lenni. És egyáltalán miért vagyok itt? Haza kell mennem, várnak a fiúk!.... De ők nincsenek is otthon. Hiányzik Loui.'

Ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben újra és újra. Az infúziós tű még mindig a kezemben volt és lassan folyt a folyadék a testembe. Az óra másodpercmutatója kattogott, a madarak nem csiripeltek kint, csak az eső hangját lehetett hallani. Kopogtak az esőcseppek az ablakon, és a fejemben a gondolatok csak úgy visszhangzottak. Rossz volt egyedül feküdni egy szobában, ahol nincsen semmi és senki, csak te és egy óra ami az idő múlásának rettentő lassúságát fejezi ki.
Elmerültem a gondolataimban, mikor egy nővér jött be a szobába.
-De jó, hogy itt van valaki!- sóhajtottam fel.- Ha nem jött volna be, biztosan megzakkanok.
-Jó napot kisasszony, hogy van?
-Jól, bár a fejem nagyon fáj. És fáradt is vagyok.
-Pihenjen sokat, ha minden igaz és sikerül elvégezni az összes vizsgálatot, ma este már otthon alszik. Addig is kap még egy adag infúziót- mondta és feltette a második zacskó folyadékot.
-Nem lesz ez sok?-néztem rá.
-Nem. Kell a szervezetének. Beengedjem a barátnőjét?- nézett rám kedvesen.
-Igen. Köszönöm.
Azzal ki is ment és megint egyedül maradtam. A hangok egyre hangosabbak lettek. Az esőcseppek hangosabban verték az ablakot, az óramutató hangosabban kattogott.  Egyre inkább egyedül éreztem magam.

46.rész~ Nem bírom

Halihóó :)Mint látjátok, meghoztam az új részt, ami szerintem jó lett. Következő résszel nem tudom mikor jelentkezem, mert most nagyon nincs kedvem írni, meg ihlet se jön, sőt teljesen mással vagyok elfoglalva. Lehet, hogy csak ballagás után, de lehet, hogy előtte is rakok részt. Majd mindenképp értesítek mindenkit a " MIKOR TESZEM FEL A KÖVETKEZŐ RÉSZT" részben.
Jó olvasást!♥

*Niki szemszöge*

****
Senki nem volt kint a nappaliban, sőt olyan volt, mintha az egész házban nem lett volna senki. De mégis voltak. Az asztalon egy cetli várt.
"Niki, ha hazaértél gyere a szobádba. Meglepetéééés!♥"
Nem ismertem fel az írást, de Jessére tippeltem.
A szobám elé lépve, megütött egy ismerős, meleg és finom illat. Nem jöttem rá ki az, de mikor kinytottam az ajtót, megéreztem.
-Niall?- léptem be csillogó szemekkel.
-Szia.- kaptam a választ, de én elkezdtem rohanni. A nyakába ugrottam és megcsókoltam. Csak öleltük egymást. Végre vele vagyok.
-Nagyon hiányoztál!- súgta a nyakamhoz bújva.
-Te is nekem. Hogy-hogy itt vagytok?
-Mondtad, hogy mi történt Sophieval, meg egyébként is nagyon hiányoztatok és visszajöttünk. Ma meg holnap úgyse lesz fellépésünk.
-Többiek is itt vannak?
-Persze, mindenki itt van , csak a többi szobában.
-Louis?
-Ő a sajátjában, egyedül.
-Megengeded, hogy átmenjek?- néztem mélyen a szemében.
-Persze.
Bár nehéz volt ott hagyni, de mégis meg kellett tennem. Elindultam a szoba felé, de nem jutottam messze, ugyanis a lépcső alján megláttam a Göndörkémet.
-Szia!! Hogy vagy?- kezdtem el futni felé.
-Szia. Remekül. Te?- válaszolt flegmán.
-Mi a baj? Mi történt?- értelmetlenkedtem.
-Semmi. De ha megbocsájtsz..., áh nem is kell megbocsájtanod, én most léptem.- azzal arrébb lökött és felment a lépcsőn. Én csak ott álltam mint egy idióta, aki nem érti, hogy mi van körülötte. A második fele mondjuk igaz is volt. Elindultam a lépcsőn Louis szobája felé. 
Mikor beléptem, megláttam a fiút, aki az ágy mellett ül és csak maga elé bámul.
-Szia. Bejöhetek?- léptem be óvatosan az ajtón.
-Ha nagyon akarsz- ő is flegma volt.

'Mi történt itt, valami bajuk van velem? Mi rosszat tettem? Nem értem az egészet. Amikor elmentek, még nagyon jóban voltunk és azóta nem vesztünk össze, legalább is szerintem.'

-Valami rosszat csináltam?- néztem Louira nagy szemekkel, mint aki nem ért semmit.
-Hagyjuk. Kimennél?
Megtettem amit kért és kimentem a szobából. Lementem a konyhába inni egy kis vizet. Ott voltak a lányok is.
-Helló. Mizu? Többiek?
-Közöd?- nézett rám flegmán Nina.
-Jól van na! Bocsi, hogy élek!!- tettem fel a kezem. Öntöttem magamnak egy kis innivalót, majd elindultam a nappaliba. Mikor odaértem, láttam, hogy nem néznek rám jó szemmel, ezért felmentem a szobámba.
Niall éppen a laptopot bújta, de én odamentem hozzá.
-Minek jössz ide? Nem látod, hogy nem érek rá?
-Most mi bajod van? Miért ilyen mindenki? Valami rosszat tettem?
-Hagyjál már a hülye kérdéseiddel. 
-Oké, akkor én most elmegyek Szofhoz, mire hazaérek mindenki kitakarodik innen és majd akkor jöttök haza, amikor nem vagytok ilyen bunkók-Kiabáltam Niallel és közben az ajtó felé emeltem a kezem.
-Héé cica. Nem gondolod, hogy ez a mi házunk, és akkor vagyunk itt, amikor akarunk?- ezzel megfogta a kezem és lelökött az ágyra.
-Te normális vagy? Milyen alapon lökdösöl te engem? Megbuggyantál? Mindegy is, én most tényleg megyek. Szia.- átöltöztem és már mentem is vissza Szofhoz. 
Mentem volna a kórház felé, de az út teljesen másfelé ment. El a városból. Nem tudtam mi van, mert mindig arra járok. Furcsa volt. Az út végén ott állt valami. Fehér ruhája volt, és volt valami a hátán, de ne láttam teljesen jól.
-Niki! Jól vagy?- hallottam egy hangot. Olyan hangja van, mint amikor a filmekben az angyalok beszélnek. 

'Most komolyan mi történik velem? Mi volt a reggeli kávémban? Angyalokat látok, mindenki bunkózik velem és még Niallel is összevesztem.'

-Túl nagy a nyomás!!!! Nem bírom!! NIALL GYERE HAZA!!!!!- kiáltottam el magam. Ezután elkezdtem sírni. 
****