-Ajj segítsek?
-Nem kell, boldogulok!- jelentette ki és a ruhahalom felé fordult.
-Na segítek!- mondtam egy nagy sóhajtás közepedte.
Nem kellet 2 perc, már ki is választottuk a megfelelő viseletet.
-Köszönöm a segítséget!- mondta és a számra nyomott egy puszit.
-Szívesen, de visszapakolni nem segítek!- mutattam a ruhakupac felé.
-Tudod, hogy szeretleek!
-Igen teljes mértékben! De nekem mennem kell.
-Pont most? És hova tart az utad?- kérdezte szomorú fejjel.
-Azt még nem tudom, de mennem kell.
-Akkor ez azt jelenti, hogy tényleg nem segítesz összepakolni?
-Mint már mondtam, igen azt jelenti. Ha a kipakoláshoz nem kellett segíteni az összepakoláshoz se kelljen!
-És ha nagyon szépen megkérlek?- kérdezte bociszemekkel.
-Akkor talán...- csúszott ki a számon a mondat, de nem ezt akartam mondani.
-Légyszives segííts összepakolni!- mondta gyerek hangon.
-Nem volt elég szép!- mondtam viccelődve.
-Kedves Sophie Rank. Legyél oly kedves és segíts nekem összepakolni, ezt a nagy halom ruhát!- mondta és a ruhákra mutatott.
-Ez már tetszik!- mondtam és elindultam az ágy felé.
Összepakoltunk és már mehettünk is a parkolóba.
-Köszönöm szépen a segítséget!- mondta Tomy és megcsókolt.
-Na látod hogy lehet ezt szépen is csinálni?!- mondtam neki válaszul.
-Igen látom. Menjünk mert nem lesz jó vége, ha nem érünk oda időben.
-Ugyanmár, nem fogják leszedni a fekünket!
Mikor leértünk a parkolóba, apáék már ott voltak.
-Végre, hogy leértetek!- jelentette ki apa.
-Nem is késtünk!- mondtam megsértődött hangon.
-Tessék szivem itt a tejeskávé, úgy ahogy szereted.- nyomott a kezembe egy kulacs szerű valamit anyu.
-Köszönöm.- nyomtam egy puszit az arcára.
-Tomy hol van?- szólalt meg apa.
-Én már beszálltam.- hallottuk a hangot a kocsiból
-Tessék Tomy, neked is csináltam tejeskávét.- nyújtott egy ugyanolyan kulacsot Tomy felé anya.
-Köszönöm!- mondta és elvette a kulacsot.
-Anyu ez nagyon finom lett!- jelentettem ki.
-Ezt nem én csináltam!
-Akkor ki?
-Josh.- mondta anya.
-És azt hogy?- néztem rá furcsa fejjel.
-Csinált egy pár adagot mielőtt elment.- kaptam a választ
-Hogy ez a Mackó milyen előrelátó!- gondolkodtam hangosan
-Najó, beszállás!- hallottuk apa hangját.
Beszálltunk és elindultunk. Tomy és én ültünk a hátsó ülésen. Gondoltam egyet és lefeküdtem úgy, hogy a fejem Tomy lábain legyen. Ő rám nézett és elnevette magát.
-Kényelmesen fekszel?- kérdezte viccesen.
-Teljes mértékben.
-Biztos? Nem nyomja a lábam a fejed?- és ennél a kérdésnél rájöttem, hogy nem viccel, hanem komolyan kérdezi.
-Biztos. maradj csak így jó nekem.
Negyed óra sem telet el az útból, mikor én elaludtam. Megint arra ébredtem, hogy Tomy néz engem alvás közeben. Ez az egyetlen dolog, amit ki nem állhatok.
Végre megérkeztünk az uticélra. Hosszú volt az út, nem tudom, hogy mennyit leszünk itt, de keveset, ha vissza is akarunk érni.
Bementünk a kapun és ott kettéváltunk. Anya és apa elmentek jobbra, Tomy és én pedig balra.
Egy kis idő múlva összetalálkoztunk. Éhesek voltunk ezért elmentünk enni.
-Mikor indulunk vissza?- érdeklődtem aputól.
-Holnap.- jelentettem ki, úgy mintha ezt már mondta volna.
-Hogy mi?
-Holnap reggel...Szeretném ha jól éreznénk magunkat, ezért kivettem egy szobát az egyik hotelben, és ott fogunk aludni, hogy minél több időt tudjunk itt tölteni.
-Ez nagyon jó ötlet volt!- öletem át apát és vállon is veregettem.
Megkajáltunk és újra elszakadtunk egymástól. Nagyon jó ez a hely. Szép és érdekes egyben. Már beesteledett, mikor megszólalt a telefonom.
-Tessék?!- szóltam bele.
-Szia Sophie, Simon vagyok.
Szia Simon, mondd!
-Sajnos az egyik csapat lemondta a fellépést, mert nem tudnak eljönni szombaton. Nem tudsz valakit aki beugrana helyettük?- kérdezte kétségbeesett hangon.
-....-rövid csend.- Sajnos nem- szólaltam meg.
-Akkor viszont több közös számot kell elénekelnetek, emiatt, holnap is be kéne jönni. Tudom, hogy nem a legjobb, de muszáj kitalálni valamit.
-Várj csak, van egy ötletem. A barátom is nagyon jól énekel és ha az úgy jó, akkor felléphetnénk úgy, hogy...- elmondtam neki a hosszú de jó tervemet.
-Ez remek. Viszont ígyis úgyis be kéne holnap reggel jönni, hogy meghallgassuk és kiosszuk a zenéket a barátodnak. Hogy is hívják?
-Tomy.- mondtam.- Viszont van egy kis bökkenő. Holnap csak délután, vagy este felé tudunk bemenni, mert nem vagyunk otthon.
-Rendben, akkor este várlak titeket!- mondta megértően.
-Köszi, hogy gondoltál rám és remélem bejön az ajánlatom.
-Ez csak természetes. Mindenki reméli! Akkor én most megyek is. Szia és jó szórakozást, bár nem tudom hol vagy.- mondta és elnevettem magam.
-Köszi szépen. Szia.
Letettük a telefont és Tomy rám nézett.
-Ez mi volt??- olyan értelmetlen fejjel nézett rám, hogy az már vicces volt.
-Hát drágám, van egy jó hírem. Fel fogsz lépni velem szombaton a show-ban.- jelenttem ki.
-És én ebbe belemegyek?- vágott még mindig értelmetlen fejet.
-Igen!- jelentettem ki.
-Akkor rendben. Jó tudni.
-Ugye?!
Megkerestük anyuékat, ami nem volt egyszerű, de mire jó a telefon(?).
Megérkeztünk a hotelbe. Nagyon szép hely. Egyszerű, de mégis szép és modern.
Felmentünk a szobába, ami még a hotel aulájánál is szebb volt. Engedtem magamnak egy jó meleg fürdőt és befeküdtem a vízbe. Végeztem, kimentem az ágyhoz, és belehuppantam. Mikor Tomy is végzett az esti tennivalóival, befeküdt mellém és elaludtunk. Feledhetetlen nap volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése