54.rész~ FÉLEK!

Gyorsan felöltöztem és lementem hozzá.
-Hát te mit keresel itt? Honnan tudod, hogy itt vagyok?-néztem nagyra nyitott szemekkel.
-Niki mondta. De nekem is lenne egy kérdésem. Mit csináltatok Tomy szobájában?
-Átmenetileg ott alszom, de ma megyek haza, ha hív Adam.
-Ne hazudj kérlek! Mindent tudok...- mondata közben a földet nézte.
-Nem hazudom! Szeretlek, és csak te vagy nekem! 
-Tudom, hogy lefeküdtél vele! Ugyan már Sophie, zihálsz, a hajad összevissza áll, és tiszta vörös vagy!
-Ki mondta el?
-Emily, de ez most mindegy!
-Megvársz itt? Máris jövök!
Azzal a lendülettel bementem a házba. Tomy a konyhában kaját csinált, meg akart ölelni, de én futottam tovább. Emily szobájához érve benyitottam a lányhoz és dühösen nekiestem.
-Mit képzel magadról te csitri, hogy beleavatkozol az életembe? Mi jó van ebben? Neked ez most jó?- majdnem megtéptem, de tartottam magam.
-Miről beszélsz?
-Minek mondtad el Louinak, hogy megcsaltam? MIÉRT?
-Sophie, csak azt akarom mondani, hogy jobb hogyha elmondod Louisnak, hogy lefeküdtél a bátyámmal, vagy egy nagyon szaftos pletykát indítok el a neten, ami a pasid kezében fog kikötni!- hallottam Emily fenyegető hangját. 
**
Kinyitottam a szemem és körülnéztem. Tomy ágyában feküdtem egy takaróba bugyolálva.
-Hol van Louis?- kérdetem Emet.
-Turnén, ezt sem tudod?
-Hugi, mit mondtam neked az előbb? Hogy semmit nem láttál és elfelejted, különben nagyon meg fogod bánni!- hallottam Tomy hangját.- Semmi közöd ahhoz hogy mi mit csinálunk!
-Ugyan mi bajom lenne?- vihogott Emily.
-Megkérdezzük anyát mit gondol Viktorról?
Ekkor Emily kiment a szobából, de előtte még bocsánatot kért. Elkezdtem felöltözni, majd felhívtam Adamet, haza tudunk-e menni. Azt a választ kaptam, amire számítottam.

'Végre hazamegyek! NEM! Nem akarok haza menni... Vagyis nem akarok anyával beszélni. FÉLEK!

53. rész~ Itt meg mi a fene folyik?

Ahogy bementem a szobába, bedőltem az ágyba és kinyúltam. Csak fújtattam mint egy ló. Nem tudtam miben, de nagyon kifáradtam.
-Fáradt vagy?- nézett rám Tomy furcsa fejjel.
-De nem tudom mitől. Semmit nem csináltam egész nap, de úgy érzem magam, mint aki most jött haza 3 nap folyamatos melóból.
-Tehetünk róla, hogy tudd, mitől fáradtál ki- levette a felsőjét, és felém hajolt. Elkezdte a kezemet simogatni, aztán áttért a nyakamra. Csikizett és simogatott egyszerre. Aztán elkezdte puszilgatni is a nyakam. Mikor a forró, puha ajkai a nyakamhoz értek mindenem beleremegett. Ekkor hirtelen megállt és rám nézett.
- Fájt, vagy mi? Rosszul esett valami?
-Nem. Nincsen semmi, csak jól esett- szuszogtam.
Ahogy ezt kimondtam folytatta is. Végül az ajkai az én ajkaimhoz vándoroltak. Elkezdte harapdálni a szám szélét. Aztán megcsókolt. A heves csókcsata közepette Tomy megfogta a pólóm alját, és lassan elkezdte felfelé húzni, majd levette rólam. Megcsókolt, majd a szája egyre lejjebb vándorolt a testemen. A hasamnál megállt és finoman azt is körbepuszilgatta. Nem bírtam csöndbe maradni, nyögtem egyet. Erre a jelzésre még finomabban, de gyorsabban és több puszit nyomott a hasamra. Mindig is tudta, hogy ez a gyenge pontom. Aztán megint az ajkaimra cuppant. Beletúrtam a hajába, majd a hátát kezdtem el simogatni.
-El sem tudod képzeni, milyen rég várok erre a pillanatra!- suttogta a fülembe.
-Nagyon jó veled!- pusziltam végig az arcát.  Aztán fordult a kocka, én kerültem fel, ő meg alám.  Finoman fölé hajoltam és megcsókoltam. Mikor végre sikerült kiszabadítani a nyelvem a szájából, a nyakát céloztam meg. Finom apró csókokkal fedtem be az egész nyakát. Ez volt a gyenge pontja. A nyaka. Erre nem tudott csöndben maradni, ő is nyögött egyet.
-Imádlak Szof!- szuszogta, majd megfogta a tarkóm, finoman maga felé húzott és megcsókolt. Már mindketten hiányos öltözetben voltunk, mikor Tomy elkezdte levenni rólam az utolsó előtti ruhadarabot, a melltartómat. Az ölében ültem, ő felült, átölelt, és megfogta a kapcsot. Már majdnem sikerült neki kikapcsolni, mikor hirtelen meglöktem a vállát és hátraesett. Felhajoltam és megint  a nyakát kezdtem el puszilgatni. Erre megint felnyögött. Ekkor a kilincs megmozdult. Én egyből megpróbáltam lemászni a fiúról, de nem sikerült, hát ráestem. Az ajtó kinyílt, Tomy húga állt ott, leesett állal.
-Itt meg mi a fene folyik?- nézett nagyra nyílt szemekkel.
Próbáltam lekeveredni Tomyról és a takarót magamra tekerni.
-Emily! Kopogni nem szokás?!- förmedt rá a Húgára Tomy.- Azonnal tűnj innen és amit láttál, arról kussolsz! Megértettük egymást?
-Igen.- hajtotta le a fejét Em és becsukta az ajtót.
-Na, folytathatjuk?- nézett rám Tomy perverzül.
-Komolyan mondod? Te hülye vagy? Most nyitott ránk a húgod, és te még folytatni akarod?-förmedtem rá.
-Nem látott semmit és különben is ez nem az ő dolga. Na gyere!- Közelebb jött felém és megcsókolt.
-Tomy, nekem barátom van, akit szeretek és nem akarom megcsalni.
-Ezek szerint engem nem szerettél? Engem is megcsaltál...- szomorodott el.
Hirtelen semmit nem tudtam mondani, csak ültem az ágy szélén és a szemem a padlót vizsgálta a fejem meg hirtelen olyan vörös lett, mint a rózsa.
Megint éreztem a nyakamon a puha ajkait, ahogy puszilgat. Próbáltam Louit kitörölni az agyamból, de nem ment. Tomy finoman megcsókolt. Erre elszállt minden gondolatom, és csak kettőnkkel foglalkoztam. Lekerült rólunk minden ruhadarab, és megtörtént aminek kellett,....vagy nem kellett.
-Szof, én nagyon szeretlek!-zihálta Tomy.
-Nagyon jó volt veled, de nem kellett volna.
-De legalább most már tudod, hogy mitől vagy kifáradva!- kacsintott egyet.
-Nagyon vicces!- mondtam flegmán.

**
Kinéztem az ablakon és ott állt Loui. Nem hittem a szememnek.

52.rész~ Nem tudod, milyen rossz téged így látni

Elmentem letusolni, és befeküdtem az ágyba. Nagyon kimerültem, álmos is voltam, de a gondolatoktól nem tudtam elaludni. Folyamatosan az járt a fejemben, hogy anyáék égész életemben nem mondták el a teljes igazságot . Minél hamarabb szerettem volna megtudni, az igazat, és anya szájából azt hallani, hogy ez nem igaz, Adam csak átvert. De már biztos voltam benne, hogy ha ennyi mindent nem mondott el nekem, akkor más is van, amiről hallgat. Szinte én éreztem magamat rosszul és kellemetlenül. Nagy nehezen elaludtam, mire Tomy rontott be a szobába, hogy keljek fel, mert itt van valami ismerősöm. Felöltöztem és lementem a nappaliba. Adam ült a kanapén. Odamentem, leültem mellé és egyből elkezdtem faggatózni.
-Hát te?- dobtam neki egy egyszerű kérdést és egy értelmetlen fejet.
-A holnapról van szó. Nem tudok menni, mert közbe jött egy fontosabb ügy- a mondanivalója alatt tekintete végig a padlót égette. Mintha nem mert volna a szemembe nézni mert füllent.
-És mikor jó neked? Kélek mondd, hogy hamar!
-Szombaton már jó, csak ez most tényleg sokkal fontosabb. Bocsi. De most mennem kell, majd holnap felhívlak, és megbeszéljük a többit!- dobta nekem a mondatait és már ment is ki az ajtón. Tomy értelmetlenül jött felém, hogy mi volt ez az egész, és ki volt ez a srác.
Elmeséltem neki hogy mi történt a parkban. A mondandóm felénél eszembe jutott minden. Hogy hazudtak nekem, Liam és anyáék. A szemeimben könnyek jelentem meg, majd megcélozták a padlót és elkezdtek lepotyogni a szememből. Tomy odahajolt és átkarolt.
-Igen, eddig értem, hogy odament hozzád, de miért? Ki ő?- értetlenkedett tovább.
Aztán elmondtam neki az egész történetet, attól, hogy Adam odajött hozzám a parkban, egészen idáig. Vagyis, hogy elment.
Tomy rettentően kedves, figyelmes és aranyos volt. Látszott rajta, amit mondott, hogy tényleg szeret. De én nem akartam neki rosszat, hogy azt higgye, hogy én is szeretem, pedig teljesen olyan jeleket adtam neki, amiből ezt lehet kiszűrni. De jó volt, hogy legalább egy ember van, aki megpróbálja az én szemszögemből látni ezt az egészet, és együtt érez velem. Akkor visszagondoltam a közös múltunkra, hogy milyen jó is volt, de a rossz napokra is. A szemem sarkában még több könnycsepp jelent meg. Aztán Louisra gondoltam.
-Ne sírj, kérlek. Nem tudod, milyen rossz téged így látni.- miközben Tomy ezt mondta, szorosan magához ölelt. Körülbelül fél óráig még így ültünk, aztán sikerült elaludnom, vagyis inkább álomba sírni magamat.
Másnap reggel korán keltem és elmentem futni. Kikapcsoltam, egy kicsit egyedül tudtam lenni és magammal törődni. Végre megint ott voltam, ahol a legszebb időmet töltöttem régen. Futás közben sokszor megálltam egy-egy helyen és vissza emlékeztem a régi időkre.
"Otthon" már reggeli várt az asztalon. Mindenki ott ült, csak én nem. Elmentem letusolni, és leültem reggelizni. Közben nagyon jót beszélgettem Tomy húgával. Nem tudom mi történt vele, de kedves volt velem, pedig örök "ellensége" voltam. Kaja után felhívott a szobájába, ami tele volt 1D-s poszterekkel. Mikor beléptem , akkor jöttem rá, hogy miért is ilyen kedves velem. Oda volt a fiúkért és azt akarta, hogy bemutassam nekik őt.

'Na, ez most nem nagyon jött össze, Emily! Azért sem fogom bemutatni neked egyik fiút sem!'

-gondoltam magamban, de hogy ne legyek nagyon köcsög vele, átküldtem egy pár képet a telójára, ami még sehol sem volt fent. Kifaggatott az egész bandáról, de főleg Niall érdekelte. Mindent megkérdezett róla, még olyat is, amit nem tudtam, de nem is voltam rá kíváncsi.
A beszélgetésünk után átmentem a Tomy szobájába, ahol a fiú éppen öltözött.
-Boccs, rosszkor! Majd szólj ha jöhetek!- és eltakartam a tenyeremmel a szemem.
-Gyere nyugodtan!- vigyorgott.

KÖSZÖNÖK MINDENT!!!♥

Sziasztok:) Húúú de nagyon régen voltam itt. Arra a döntésre jutottam, hogy befejezem a blogot! Most, hogy középiskolás lettem, nagyon elfoglalt vagyok, nagyon sok a tanulnivaló, későn érek haza, hétvégén meg a családommal szoktam lenni... Ezek a fő okok, persze vannak még, de ezek a legnyomósabbak. Arra, gondoltam, hogy ma, felteszem az összes eddig megírt részt, ebben csak az a baki, hogy nincsen befejezve. Ötletem lenne rá, hogy hogy lehetne "hamar" befejezni, de nincsen sem időm, sem kedvem ezeket a részeket megírni. Ha esetleg lenne valaki olyan, aki esetleg átvenné a blog írását, és van kedve továbbírni és befejezni, az írjon a lanett10@citromail.hu e-mail címre, és megbeszéljük a részleteket, elmondom az én ötletemet,/ami szerintem elég jó és nagyon nagy csavarok, még érdekessé is teszik az egészet/ persze csak akkor ha kíváncsi rá:)Ha nem ír senki, hogy tovább szeretné írni, természetesen nem törlöm a blogot, csak nem lesz frissítve többet. Na mindegy. ÉN MOST SZERETNÉM MEGKÖSZÖNNI A MAJDNEM 7200 OLDALMEGTEKINTÉST, NAGYON JÓL ESETT, HOGY KOMMENTELTETEK, ÉS PIPÁLTATOK!! MÉG EGYSZER NAGYON KÖSZÖNÖK MINDENT!!!♥♥ NAGYON JÓ VOLT ÍRNI, ÉS SZERETTEM IS, REMÉLEM NEM VOLT UNALMAS VAGY ROSSZ AMIT ÖSSZEHOZTAM!

♥AZÉRT HIÁNYOZNI FOGTOK!! LEGYETEK JÓK!!♥

51.rész~ Ismered a One directiont?

na sziasztok! Nagyon régen hoztam részt, de úgy vettem észre, hogy nem olyan nagy az érdeklődés a blog iránt, mint amilyen volt:( Régebben hozzászóltatok egy-egy részhez, meg sokan nyomtatok a "szuper" és a "jó" véleménygombra, de most alig:( ez egy kicsit elszomorított... Na de mindegy, most meghoztam az új részt, amiről nem tudok sok mindent mondani, szóval nem is teszem... jó olvasást!♥




Csak ott álltam a tónál és néztem a hold vizéből a visszatükröződő holdat. Aztán egy emberi alak rajzolódott ki a vízben, de nem ismertem fel.
-Sophie,  te vagy az? Hogy hogy itt vagy?- szólított meg az ismeretlen hang.
Nem tudtam ki lehet az, ezért nem figyeltem rá. Közelebb lépet, és megint megszólított.
-Sophie Rank? Jól tudom?
-Ki vagy? És honnan ismersz?
-Nem ismerhetsz, ugyanis mi még nem találkoztunk- válaszolta. Itt elkezdtem félni.
-Akkor honnan ismersz? Honnan tudod a nevem?
-Szóval te nem tudsz róla. Akkor nem is zavarlak.
-Miről nem tudok? Kérlek mondd el!- faggatóztam.
-Gyere menjünk, üljünk le egy padra, vagy menjünk igyunk meg egy teát. És közben elmesélem.
Elmentünk a legközelebbi kávézóba, rendeltünk inni és közben beszélgettünk.
-Engedd meg, hogy bemutatkozzam, Adam Rank vagyok.
-Rank? Névrokonok vagyunk?
-Hát, valójában azok is, de egy kicsit mélyebbre is áshatunk. Apukádnak, Davidnek volt egy előző kapcsolata még anyud előtt, ahol született egy gyerek, aki én vagyok de a régi feleségét David otthagyta 7 hónapos terhesen és összejött egy másik nővel, aki anyukád és ebből a kapcsolatból születtél te.
-Szóval mi ketten, féltestvérek vagyunk? De erről én miért nem tudtam?
-Igen, féltestvérek vagyunk. Sőt, van egy híres unokatesóm is, akinek te is a rokona vagy messziről.
-Most felcsigáztál. Ki az?
-Ismered a One directiont?
-Közelebbről, mint gondolnád.
-Mennyire közelről? -érdeklődött.
-Annyi elég, hogy egy házban lakunk és járok az egyik tagjával?- Mikor meghallotta ezt a kérdést kerekre nyíltak a szemei.
-Túl sok is. De ugye nem Liamel?
-Nem, vele csak jóban vagyunk. De miért? Miért lenne baj, ha vele járnék?- az idétlen nézésemet rá szögeztem.
-Mert ő a rokonod- adta az egyszerű, de nagyon furcsa választ.- De nem közeli rokonok, mert ő nekem az unokatesóm, szóval ti csak nagyon messziről vagytok kapcsolatban egymással.
-Te jó ég. És erről ő tud? Vagy ki tud még erről az egészről valamit is?
-Valószínű, mert én tartom vele a kapcsolatot, és ő azt is tudja, hogy mi féltestvérek vagyunk.
-És ezt eddig én miért nem tudtam? Figyelj, holnap megyek haza Londonba, ha eljönnél velem akkor megbeszélnénk ezt az egészet.
-Akkor holnap találkozunk!- vigyorgott rám.
Cseréltünk telefonszámot és mindketten hazamentünk. Már amennyire én haza tudtam menni. Mikor megérkeztem, Tomy az ajtóban ült és a telefonját bújta. Nem tudom mit csinált, de nagyon belemerült. Amikor meglátott, felpattant és megölelt.
-Fenébe Szof, hol voltál? Nem tudtam mit csináljak, a telefont nem vetted fel én meg halálra aggódtam magamat.
-Bocsánat, csak találkoztam valakivel. De ha nem haragszol lefekszem aludni, mert nagyon el vagyok fáradva. Ja és amúgy holnap megyek haza. Meg kell beszélnem anyával, apával és Liammel valamit.
-Mi olyan sürgős?- szögezte rám sötétbarna szemeit érdeklődően.
-Van egy féltestvérem, akit csak most ismertem meg.- mondtam, de még belegondolni is rossz volt, hogy ennyi ideig hazugságban éltem.
-És ennek mi köze van Liamhez?- nézett rám még mindig kérdőn, nagyra nyílt kerek, barna szemeivel.
-Az, hogy mi rokonok vagyunk. Még ha nagyon messziről is. Remélem más már nem fog kiderülni. Amúgy hol aludhatok?- tereltem a témát, mert nagyon nem akartam róla beszélni.
-A szobámban, velem. Ha nem nagy gond. Nincs üres hely.
-Nekem most per pillanat mindegy, hogy hol, csak aludni tudjak.

50.rész~ A csókok íze számban

  

Bekövetkezett az a pillanat, amitől már azóta félek, mióta megbeszéltük ezt a találkozót.
-Szia Szof. Milyen volt az út?- jött oda hozzám Tomy, nem nagy lelkesedéssel.
-Szia. Nem volt a legjobb, de kibírtam.
-Az jó. Menjünk, mert anya már vár minket. Remélem nem ettél sokat, mert egy csomó kaját csinált.
-Az nagyon jó, mert éhes vagyok, mint egy farkas.
Elindultunk a kocsi felé. Kinyitotta előttem a kocsiajtót. Nagyon meglepődtem, mert nem vártam, hogy ilyen kedves lesz, a nem túl nagy lelkesedése ellenére. Az úton beszélgettünk mindenféle dologról.
-Képzeld, született egy kis tesóm.
-Tudom- válaszolta "flegmán".
-Honnan?
-Anyu és a te anyud mindig is tartották a kapcsolatot, és most is szoktak beszélgetni. De ne róluk beszéljünk. Te hogy vagy?
-Nagyon jól, köszi. És te?
-Annyira nem jól. nagyon hiányzol és miattad egy csomó éjszakát átsírtam- mondta és könnybe lábadt a szeme.
-Figyelj, én nagyon sajnálom, de nem tehetek róla, hogy így alakult. Ha aznap nem mentél volna el, nem lenne ez a szitu. És amit most mondtam, ne vedd úgy, hogy ez a te hibád, mert nagyon nem. Ez csakis miattam van.
-Nem, én voltam a hibás. Otthagytalak egyedül Louissal, és elmentem.
-Nem akarok veled vitatkozni Tomy. Hanyagoljuk a témát!- válaszoltam. Ekkor Tomy megfordult a park felé, ahol először találkoztunk.
-Hová mész, és miért?- értetlenkedtem.
-Majd  meglátod.
Odaértünk a parkba, kiszálltunk a kocsiból és elindultunk a csónakázó tó felé. Előtörtek belőlem, és Tomyból is az érzelmek. Itt volt az első találkozás, itt csattant el az első csók, és utána még sok. Itt volt az első nagy veszekedésünk, ami után nem beszéltünk két napig. Nagyon sok emlék köt minket, kettőnket ide.
Megálltunk a tó előtt és csak bámultuk mindketten a vízben játszadozó halakat és a vízről visszatükröződő napfényt. Aztán Tomy közelebb jött hozzám és átkarolta a derekam. Ez még csak belefért, de utána megcsókolt.
-Ne tedd ezt, kérlek!- löktem el magamtól mikor észbe kaptam. Éppen, hogy nem csókoltam vissza.
-Bocsi. Nem akartam, de...
-Nem kell semmi de! Én is. Csak most már nem úgy, mint régen. Legyünk barátok. Tudom, hogy ez olyan, mintha kapnál egy tábla csokit, de nem eheted meg, csak nézheted, de meg kell értened engem is. Nekem ott van Loui, és... hagyjuk.
-Ki van még? Két pasid van egyszerre? Megcsalod Louist?
-Nem! Dehogy. Kinézed belőlem? Csak tudod, van valaki, aki kicsit több, mint barát, de én csakis Louist szeretem és soha nem akarom megbántani, mint téged. Nem akarok mégegy szívet összetörni.
-De akkor mi van azzal a másikkal?- értetlenkedett Tomy. Nem tudott semmit, mondjuk honnan is tudott volna bármit is, mikor nem is beszéltünk.
Megnyíltam neki, és elmondtam mindent arról a bizonyos személyről. Nem gondoltam volna, de elmondtam neki mindent, amit érzek, amit tettem. Mintha ugyanolyan jóban lettünk volna, mit régebben, pedig ez nem így volt.
-De ezt csak te tudod, meg én! Kérlek senkinek ne mondd el!- kérleltem Tomyt.
-Rendben. De mi lesz vele?
-Nem tudom, nem akarom se az ő, se senki tudomására hozni ezt az egészet. Abból nagyon nagy galiba lenne. Nem akarom elveszíteni Louit, de őt sem szeretném megbántani.
Hazamentünk, ahol Tomy anyukája nagyon várt már minket.
-Szia Sophie! Mi újság van? Azt hittem, már nem jöttök haza!
-Bementünk egy kicsit a parkba, és beszélgettünk. Rég  voltam itt. De nem változott semmit Pest.
Megvacsiztunk és felmentünk Tomy szobájába. Nagyon nagyon régen voltam ebben a házban, és furcsa volt látni a környéket, a házat, de legfőképp a szobát. Nagyobbra emlékeztem. Leültem az ágyra, Tomy berakta a közös számunkat és leült mellém az ágyra.
-Te most direkt csinálod ezt velem?- néztem rá nagy szemekkel.
-Mit?- értetlenkedett, pedig pontosan tudta, hogy miről beszélek.
-Ezt az egészet. Miért?
-Mert szeretlek.
Ettől a pillanattól lett nekem irtó ciki a társasága, ezért elmentem sétálni. Visszamentem a parkba. Pont oda, akol először csattant el az első csók. Mikor visszagondoltam arra a napra és pillanatra egy könnycsepp jelent meg a szemem szélén. Eszembe jutott a vers, amit még 8.os koromban tanultam.
,,és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya"

49.rész~ Mehetünk is haza!

Hahii :) Meghoztam az új rést, amiről nem tudok sok mindent mondani, ezért nem is teszem :D A következő részt egy kicsit később teszem fel, mert van egy rést, amin nem tudok túljutni és már vagy 2 hónapja írom.. de azért megpróbálom összeszedni magam és minél hamarabb jelentkezni. jó olvasást! :)♥



*Niki szemszöge*

Mikor Jessy összes nekem intézett szavát felfogtam, nagyon nagy lelkiismeret furdalásom lett. Felálltam és a szobája felé vettem az irányt. Mikor odaértem, be akartam menni, de az ajtaja zárva volt.  Hallottam, ahogy zokog. Tényleg nagyon megbántottam szegénykémet.
-Jessy. Kérlek nyisd ki! Nagyon megbántam amit mondtam és szeretnék bocsánatot kérni. Nagyon sajnálom, és tudom, hogy nem kellett volna ezzel foglalkoznom.
-Ez igaz. Nagyon rosszul esett... Azt gondolom, nem kéne ezzel foglalkoznod, nem a te életed. Majd én eldöntöm, hogy kivel kavarok.
-Teljesen igazad van, és tényleg nagyon megbántam.
Ekkor hallottam, hogy Jessy feláll az ágyról és kinyitja az ajtót. Megöleltük egymást.
-Tudod, hogy nem tudok rád haragudni- mondta Jessy.
-Tudom. Senki nem tud rám haragudni- viccelődtem.
-Ez igaz. De máskor kérlek ne foglalkozz az életemmel.
-Nem fogok, megígérem! Nem megyünk el kajálni? Nagyon megéheztem.
-Szofhoz kéne visszamennünk- juttatta eszembe Jessy.
-Menjünk kajáért, aztán megyünk Szofhoz. Tuti örülne a kajának. Tudod milyen!
Elmentünk a Nando's-ba, vettünk kaját, és már mentünk is a kórházba. A szobába lépve, láttuk, hogy Szof már pakol össze és indul haza.
-Sziasztok lányok! De jó, hogy jöttök, mehetünk is haza!- nevette el magát. Mi annyira nem éreztük viccesnek, ugyanis se én, sem pedig Jess nem szeretünk kórházba járni. De legalább mehettünk haza.

*Otthon*

Hazaérve Szof felhívta Louist és beszélgettek. Reméltem, hogy Loui nem akkor mondja el neki, hogy nem egy, hanem két hónapig lesznek, mert az nem jött volna jól. Mikor letették, Szof mást kezdett el hívni. Valami csütörtökről beszélt, és hogy akkor megy. Nem értettem. Hova megy Szof csütörtökön, és ezt miért nem mondta nekünk? És akkor esett le. Pestre megy.
-Szof, tedd le le légyszíves. Kérlek!- szóltam rá.
Le is tette.
-Mi az? Baj van? -értetlenkedett.
-Biztos jó lesz hazamenned? Nem kéne egyedül ilyen messzire menned, főleg, hogy most, Louis távollétében nagyon sebezhető vagy.
-Elmegyek, és kész. De nem szeretnék veled összeveszni, szóval légyszi hagyj ezzel a témával.
-Jó, de tudnod kell, hogy én csak féltelek!
-Köszönöm!- nézett rám és egymás szemébe néztünk. Láttam megcsillanni kék szemében a félelmet.
-Mi a baj? Látom a szemedben, ne mondd azt, hogy nincs semmi baj!
-Félek! Félek attól, hogy mi lesz a reakciója Tomynak, hogy mit fog mondani, és hogy egyáltalán mit fogok mondani.
-Figyelj, ha ott leszel, biztosan másképp fog viselkedni, mint a telefonban. Ebben biztos lehetsz! Sőt, ha már nem érez irántad semmit és te sem iránta akkor biztos tök higgadtan megtudjátok beszélni a dolgokat.
-Szerinted nem érez irántam semmit, ha úgy teszi le a telefont, hogy  "Szia, szeretlek"?
-Ajjaj. Itt baj van. Vigyázz vele kérlek!
-Köszi, hogy próbálsz segíteni, aranyos vagy. Vigyázok! De most nem szeretnék róla beszélni.
-Jól van, megyek aludni. Jó éjszakát, és ne törd ezen magad! Szeretlek!- ezzel a mondattal a beszélgetésnek vége lett, és mindenki ment a szobájába.
A hét többi része hosszú volt és unalmas.

*Szof szemszöge*

Nem mentem suliba azon a héten, mert nem láttam sok értelmét. Kedden még vissza kellett menni a kórházba, szerdán meg már arra az egy napra nem mentem be. Otthon voltam és unatkoztam, néha átmentem anyáékhoz, segítettem neki vigyázni a kicsire, meg a házimunkában. Lementem Mackóhoz is. Nagyon sokat beszélgettünk vele mindenről. Louisról, a csajokról és egy személyről, akit ő nem ismer, de elmondtam neki mindent róla. Tanácsot kértem tőle, hogy mit tegyek, mert igen nehéz helyzetben voltam. Nem tudtam egyedül dönteni, Mackó meg mindig megmondta, hogy mit kell tennem, mit lát helyesnek kívülállóként.  Meg neki egyébként is több élet tapasztalattal volt már, és ő minden helyzetben tudta mi a jó.

Eljött az a bizonyos csütörtöki nap. Reggel fél hatkor felkeltem, mert hamar indult a repülő. Nagyon féltem. Niki kivitt a reptérre és kaptam tőle egy kis bátorítást, és rám lett parancsolva, hogy egyből menjek haza, ha valami történik.
Már a repülőn ültem, mikor felhívtam, vagyis megpróbáltam felhívni Tomyt, hogy úton vagyok, de nem sikerült, ugyanis nem volt térerő. Annyira izgultam és féltem, hogy mi lesz Pesten, hogy azt is elfelejtettem, hogy a repülőn nem tudok telefonálni. Elaludtam, és a pilóta hangjára keltem fel, hogy megérkeztünk Magyarországra kapcsoljuk be az öveket. Leszálltam a gépről és egyből hívtam Tomyt, hogy itt vagyok. Megbeszéltük, hogy hol találkozzunk és odamentem.